2015. december 31., csütörtök

Újra összegzünk - avagy mi is történt 2015-ben


Eltelt egy újabb év, így ismét itt vagyok az összegzős bejegyzésemmel. 2015-ben nagyon sok minden történt velem, melyek közül a két legfontosabb az volt, hogy leérettségiztem, majd Ausztriába költöztem. Mindegyik hatalmas öröm volt, sok volt a változás, néha nehéz volt, de összességében szuper évem volt, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy idén nyáron újult erővel vágtam bele a blogolásba. Az érettségi végeztével ok lett a szabadidőm, rájöttem, van egy blogom, amivel érdemes lenne többet foglalkozni. Elkezdtem behozni magam a bejegyzésekkel, sokat fejlődtem, és igazán megszerettem az egészet. Bár decemberben nem született annyi bejegyzés, mint előtte, vagy mint szerettem volna, mert egyszerűen nem volt hangulatom, mégis 91 bejegyzés született meg, ami számomra rengeteg. Jövőre is szeretnék minél többet írni, kicsit fellendíteni a facebookot, tovább fejlődni. Remélem velem tartotok majd 2016-ban is.

Idén sem maradhat el a statisztika, úgyhogy vágjunk is bele!
Idén elolvasott könyvek száma: 58 darab (ez néggyel több, mint tavaly, nagyon örülök, hogy ennyit sikerült a rengeteg tanulás és egyebek mellett is)
Ezek közül ennyiről írtam a blogon: 30 db
És ennyiről tervezek még: 5 db
Idén elolvasott oldalak száma: 19694 oldal (Sajálom, hogy a 20000 nem lett meg, de így is jóval több, mint tavaly)

2015. december 26., szombat

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Vannak olyan könyvek, amik nagyon megérintenek minket, így nehéz róluk beszélni. Nem találjuk a szavakat, nem tudjuk, mi az, amivel pontosan ki tudnánk fejezni az érzelmeinket. Annyi minden kavarog bennünk: boldogság, szomorúság, düh, fájdalom. Sosem egyszerű megmondani, miért tetszik valami, miért volt ránk akkora hatással, ám most, mint mindig ezen a blogon, ismét megpróbálkozok ezzel a nehéz feladattal. Ezer éve vágytam már az Elakadó lélegzetre, mikor egy 1+1-es akcióban kihagyhatatlannak bizonyult. Mikor elkezdtem olvasni, tudtam, hogy nem lesz egyszerű könyv, de nem sejtettem, hogy ennyire. Hihetetlen erős érzelmeket váltott ki belőlem, örülök, hogy végre elolvastam.

"Olyan szorosan elzársz magadba mindent, hogy attól félek, egy napon felrobbansz."
Emma Thomas kívülről kissé furcsa lánynak tűnik. Mindössze egyetlen barátja van, nem beszél senkivel, úgy öltözködik, hogy senki ne láthassa a rajta lévő zúzódásokat, igyekszik elrejteni, hogy az élete koránt sem tökéletes. Egy napon azonban felborul az addigra megszokottá vált rendszer, mikor Evan személyében beköszönt a szerelem. Emma kénytelen szembenézni a valósággal, ami magával hozhatja, hogy kiderül az oly gondosan és kétségbeesetten takargatott titka. "Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről."

2015. december 17., csütörtök

Thursday Tag - A karácsony öröme Book Tag


Alig nyolc nap van szentestéig, hihetetlen milyen gyorsan eltelt ez az év (is). Már nagyjából október óta van karácsonyi hangulatom, rengeteg karácsonyi filmet néztünk meg már anyával (volt, ami nagyon jó volt, volt, amit minden évben megnézünk, és volt olyan is, amin kifejezetten szenvedtünk..), a szokásos karácsonyi zenék szólnak, és már a mézeskalács is elkészült, ami mellesleg több, mint száz darab lett. (Csak hárman vagyunk rá...:D) Szóval az ünnepi hangulatot belecsempészem egy Book Tag bejegyzésbe is, amit AniTiger oldalán találtam.

1. Várakozás: A Karácsony igazi izgalma! - Melyik könyv megjelenését várod a legjobban?
Nos azt kell mondjam, idén már kifejezetten egyiket sem, mert amit akartam, már megrendeltem. Az Oblivion volt az idei utolsó rendelésem (és tényleg az is marad... legalábbis jelenleg így áll:D), az pont ma jelent meg, remélem minél előbb szállítják is! Aztán a Shadows jött ki mostanában, az már a bátyámnál vár rám, valamint a Beforet rendeltem meg, valamikor az is érkezik, de még december 8-án jelent meg. Szóval ja: már különösebben nem várok semmit, becsukom a szemem, hogy véletlenül se fussak bele semmi jóba, amit nagyon muszáj megvenni...

2015. december 14., hétfő

James Dashner: Halálkúra (Az útvesztő 3.)

Mindig van néhány könyv, sorozat, ami az adott időszakban nagy népszerűségnek örvend, mindenhonnan az folyik, általában a belőle készülő film miatt. Na pont így találkoztam Az útvesztővel. Úgy tűnt, mintha mindenki ezt olvasnám, mindenki imádta (kis túlzással persze), majd a barátnőim is beálltak a sorba, így én sem hagyhattam ki. Teljesen beszippantott az első rész, majd jött a második, ami már nem volt ugyan olyan jó, mint az első, de tetszett. Aztán ott van a Halálkúra. Nagyon-nagyon féltem a könyvtől, sokaktól hallottam, hogy mekkora csalódás volt, bátyám a mai napig nem ért a végére amiben közrejátszik, hogy elég régóta nálam van:D, végül egy molyos kihívás miatt kezdtem el olvasni. Kifejezetten olvastatta magát, izgalmasabb volt, mint a Tűzpróba, viszont Az útvesztő nyomába sem ér.

A regény úgy kezdődik, mint az előző kötet, a Tisztársak azt hiszik, az őrült, életveszélyes hajszának vége, megmenekültek. Persze ez nem igaz, hiszen akkor mi értelme lenne ennek a könyvnek? Thomas úgy érzi, nem bízhat a VESZETT-ben, túl sok mindenre emlékszik már, ám emlékeit nem akarja visszakapni, mikor lehetőséget kap rá. Rajta kívül csupán ketten mondanak még nemet, végül a kis csapat egy újabb gyilkos kalandra vállalkozik, melynek során szembe kell nézniük néhány tomboló Buggyanttal, pár fejvadásszal, majd egy titkos szervezet csap le rájuk. Túlélheti-e bárki a Halálkúrát? Hát nem mindenki, az biztos...

"Nem találgathatjuk folyton, vajon mit akarhattak. Néha azért csinálnak valamit, hogy én pont az ellenkezőjét tegyem annak, amiről azt hiszik, hogy én azt hiszem, hogy ők azt hiszik, hogy tenni fogom. "

2015. december 10., csütörtök

Tracey Garvis Graves: Kötelék

Ha jól rémlik, 2013 nyarán figyeltem fel először a Kötelékre az Alexandra nagy nyári akciója keretén belül, ám akkor visszatettem a polcra. Egy évvel később megvettem, majd újabb egy évvel később végre el is olvastam. Nagyon jó értékeléseket olvastam róla, ám ettől függetlenül kicsit tartottam tőle, nem tudtam mire számítsak igazán, féltem, hogy esetleg túlságosan egysíkú lesz, hiszen mégis csak egy lakatlan szigeten vannak, csak ketten, ám valami mégis megfogott olvasáskor, nagyon tetszett a regény, örülök, hogy végül elolvastam.

A történet középpontjában a harmincéves tanárnő Anna és a tizenhét éves, a rákból éppen kigyógyult T.J. áll. T.J. szülei nyári munkát ajánlanak Annának, felkérik, hogy tanítsa fiúkat a Maldív-szigeteken. A két főszereplő együtt utazik hidroplánon a cél felé, mikor pilótájuk végzetes szívrohamot kap, így az oceánba zuhannak. Szerencséjükre kisodorja őket a víz egy szigetre, ám az lakatlan, sőt, még ivóvíz, élelem, vagy menedék sincs rajta. Annának és T.J.-nek küzdenie kell a túlélésért, rögtönözniük kell, használniuk kell az eszüket, közben várják, hogy megmentésk őket. Napok telnek el, majd hónapok és évek... Mi lesz ennek a vége? Természetesen a könyvből kiderül. ;)

2015. december 4., péntek

Cecelia Ahern: Ui.: Szeretlek

Cecelia Ahern könyveitől rengeteget vártam, nagyon jó értékelések kerültek elém, ám azt kell mondjam, eddig egyik általam olvasott könyve sem érte el az elvárt szintet. Három művén vagyok túl, ebből kettő, az Ui.: Szeretlek és az Ahol a szivárvány véget ér kifejezetten tetszett, viszont egyik sem volt tökéletes, nem adták meg kifejezetten azt a Hűha! érzést. Aztán ott volt a harmadik, A szerelem kézikönyve, amit nem szerettem, sok negatívumot fedeztem fel, ami mellett eltörpültek a jó dolgok. Az Ui.: Szeretlekkel a film ismertetett meg, nagyon kíváncsi voltam, miért szereteik az emberek, így megnéztem, imádtam, tudtam, hogy a könyv is kell. Viszont azt kell mondjam, összességében a film jobban elnyerte a tetszésemet.

Vannak azok a regények, amiknek világába bele akarunk csöppeni, azt kívánjunk, bárcsak abban születtünk volna meg, bárcsak mi élhetnénk át azokat a dolgokat, amikről olvasunk. Aztán ott vannak azok a történetek is, amiket szerettünk, ám nem akarjuk átélni. Nos ilyen ez a könyv is. A történet kezdetén megismerkedünk Hollyval, akit férje elvesztése, természetesen, teljesen összetört. Nincs kedve semmihez, úgy érzi Garry nélkül nincs értelme az életének, ám egy nap csomagot kap, melyben több boríték lakozik. Garrytől. Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap elsejét, ugyanis akkor bonthatja ki a következő borítékot, ami mindeig egy feladatot, üzenetet tartalmaz férjétől. Ezek az apró dolgok segítenek Hollynak visszatalálni a saját útjára, új barátokat szerez, kilép a komfortzónájából. Újra megtanul élni.

"Fárasztó volt a létezés. Holly belefásult abba, hogy harcoljon az emlékeivel és a gondolataival. Sokkal erősebbek voltak, mint a teste."

2015. november 28., szombat

A kiválasztott 2. - Film


Az éhezők viadalávsl először a film körnékén ismerkedtem meg, az már pontosan nem rémlik, hogyan, de nem kizárt, hogy a moziban láttam az előzetesét. Felkeltette az érdeklődésem, ám mikor megtudtam, adaptáció, először olvasni akartam, így anya megvette nekem az első részt. Annak ellenére, hogy kíváncsi voltam, kicsit tartottam is tőle, féltem, hogy nem az én stílusom, csalódás lesz, de végül belevágtam, és így lett az első disztópia, amit olvstam. Ezután megnéztem a filmet, majd jött a következő két könyv, és a második adaptációra már várnom kellett, és a moziban néztem meg, szóval úgy nagyjából három éve tart a szerelem. Izgatottan vártam a befejező részt is, hiszen eddig jó tapasztalataim voltak a filmmel, és azt kell mondjam, ez most se változott. Jót tett A kiválasztottnak, hogy ketté bontották.

2015. november 27., péntek

Cynthia Hand: Angyalsors

Nem egy fantasyt olvastam már, viszont az angyalok egészen mostanáig elkerültek, valószínű ezért is érdekelt annyira Cynthia Hand sorozata. Kíváncsi voltam, mit lehet kihozni egy ilyen témából, és egyáltalán hogyan ábrázolja az angyalokat, milyen tulajdonságaik vannak, stb. Nagy reményekkel álltam neki az Angyalsorsnak, hiszen rengeteg jó értékelés kering róla a világhálón, mégis úgy érzem, egy kicsit csalódtam. Egyáltalán nem volt borzalmas, élveztem is, de akad pár dolog, amin javítani lehetne, vagy éppen ki kellett volna hagyni, de lehet, azt csak én nem szerettem/szeretem.

A regény középpontjában Clara Gardner áll, kinek ereiben angyalvér csörgedezik, így kiemelkedik az egyszerű emberek közül: okosabb, gyorsabb, erősebb. Nem elég, hogy nem szabad feltűnést keltenie, még rendeltetése is van, amit azonban nehéz pontosan megfejteni. Kénytelen új városba költözni, ahol megismerkedik - szó szerint - álmai fiújával, Christiannel. Clara kezd közel kerülni hozzá, mikor felbukkan Tucker, és mindent összezavar. Vajon Clara képes lesz teljesíteni rendeltetését? Vajon kit választ? És egyáltalán: mi is ez az egész?

"Jártál már olyan helyen, amit elvileg imádnod kellett volna, de egyfolytában hazavágyódtál?"

2015. november 17., kedd

Top 10 Tuesday


A Top 10 Tuesday házigazdája a The Broke and the Bookish. Ennek során egy adott téma köré kell összegyűjteni a szerinted arra illő 10 könyvet/szerzőt/sorozatot/stb. A mai téma: Top tíz idézet könyvekből, amiket idén olvastam. Nehéz a sok jó idézet közül tízet kiválasztani, de nem lehetetlen. A lista készítése során nem vettem figyelembe az újraolvasásokat, különben azokkal lenne tele, plusz tuti több lenne, mint tíz. :D

1. "Nobody's a lost case. They just think they are, so they don't even bother to try sometimes."
Senki sem veszett ügy. Csak azt hiszik, hogy azok, így néha nem is próbálkoznak. Saját fordítás

/Anna Todd: After We Fell/

2. "Archer már nyitotta is az ajtót. 
– Mit gondoltok, kiről kaptam ma híreket? – Elhallgatott, amikor Daemon kivonult előtte. – Nem te segg, nem Justin Bieberről, és nem vagyok szerelmes belé! Mi a franc…? 

Daemon magában nevetett."
/Jennifer L. Armentrout: Opposition - Ellenállás/

2015. november 16., hétfő

Cover Reveal - Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei II. – A Rudnay-gyilkosságok


A magyar Sherlock Holmes, Ambrózy báró és nagyszájú társa, Hangay Mili végre visszatérnek, hogy újabb bűnügyeket oldjanak meg! Rögtön nagy fába vágják a fejszéjüket, hiszen a gyilkosságokat a legkiválóbb detektíveknek sem sikerült megoldania. 
A sorozat első kötete, a Leányrablás Budapesten elnyerte a Magyar Könyvek Viadala legszebb borítójának járó díját, hamarosan pedig érkezik a kívül-belül méltó folytatás!

A borító:

J. Lynn: Várok rád

Tudni kell rólam, hogy nagyon imádom a Luxen-sorozatot, így mikor megláttam, hogy Jennifer L. Armentroutnak, érkezik egy új, bár álnéven írt regénye magyarul, nagyon megörültem. Kíváncsi lettem, más műfajban mit alkot, reméltem legalább olyan jót, mint fantasyben. Nagyon akartam olvasni, ám meglepően sokáig tolódott, ugyanis kissé tartottam is tőle, és sajnos nem alaptalanul. Félreértés ne essék, egyáltalán nem volt rossz, viszont úgy érzem, hiányzott belőle az, ami kiemelte volna a könyvet a többi hasonló közül. 

A cselekmények középpontjában Avery Morgansten áll, aki, menekülve az öt évvel korábbi rettenetes történések elől, beiratkozik egy, az otthonától több ezer kilométerre lévő egyetemre. Mindent eltervezett, ám nem is sejti, hogy Cameron Hamilton szikrázó kék szemével ó, tökéletes kinézetével összetörheti az oly gondosan felépített jövőt. Mindezek mellett a lány fenyegető hívásokat és e-maileket kezd kapni, így kénytelen szembenézni azzal az éjszakával és következményeivel, amit legszívesebben elfelejtene. 

2015. november 12., csütörtök

Cover Reveal - Rácz-Stefán Tibor: Túl szép


Rácz-Stefán Tiborról már a Fogadj el! című regényével bebizonyosodott, hogy nem fél hozzányúlni a rizikósabb témákhoz. Ez a Túl szép esetében sincs másként, ám ezúttal egy románc kerül a középpontba! Vajon az ellentétek tényleg vonzzák egymást? Hogyan alakul a túlsúlyos Márk, és a volt profi sportoló Olivér kapcsolata?
Az első magyar Rubin pöttyös, az első Rubin pöttyös férfi szerző tollából és az első LMBT Rubin pöttyös! Kell ennél több bizonyíték, hogy különleges történet vár az olvasókra?

A borító:

Thursday Tag - Blogger Identity Tag


Ma a Thursday Tag keretein belül a Blogger Identity Tagre esett a választásom, ami nem is igazán book tag, mivel inkább maga a blogger áll a középpontban. Több helyen is találkoztam már a kérdéssorral, jelenleg AniTiger blogjáról nézem a kérdéseket, az ő válaszait ITT olvashatjátok.

1. Mikor és miért kezdtél el blogolni?
Hogy miért kezdtem, arra már pontosan nem emlékszek, viszont azt tudom (na meg egyszerű visszakeresni:D), hogy 2012. októberében vágtam bele a blogolásba, valamint idén nyáron kezdtem el tényleg rendszeresen foglalkozni vele.

2. Van/volt több blogod is? Ha igen, azok milyen témájúak?
Blogon nem volt korábban, rajongói oldalan azonban igen. Az mlapon kezdtem elsőzör azt hiszem Alkonyattal foglalkozó oldallal, majd jött a Harry Potter. Utóbbi még mindig megvan, nincs szívem törölni, túl sokat foglalkoztam vele, de az Alkonyatos már nincs meg.

2015. november 10., kedd

Top 10 Tuesday


A Top 10 Tuesday házigazdája a The Broke and the Bookish. Ennek során egy adott téma köré kell összegyűjteni a szerinted arra illő 10 könyvet/szerzőt/sorozatot/stb. Ma két lehetőség volt, ezeke pedig: Tíz adaptációt, amit nagyon vársz, illetve Tíz adaptáció, amit még meg kell nézned. Ezt a kettőt én vegyítettem, így összeszedve a tíz filmet.

1. Az éhezők viadala: A kiválsztott 2. rész
Már nem kell sokáig várni, és mozikba kerül a trilógia befejező része. Nagyon-nagyon várom, remélem nem fogok csalódni, az előző részek is jól sikerültek. Nem tudom, mikor fogom tudni megnézni, de majd szeretnék róla értékelést hozni. 

2. Ugly Love
Colleen Hoover rajngó vagyok, mint már többször is írtam, nagyon örültem, mikor kiderült, filmet készítenek az Ugly Love-ból, bár akkor még nemolvastam. Remélem nem szúrják el, kíváncsian várom, annyit azért leszögezhetünk, hogy a főszereplő választás kifejezetten esztétikusra sikerült. ;)

2015. november 9., hétfő

Colleen Hoover: Maybe Someday

Aki ismer, és/vagy olvassa a blogot, az tudhatja, teljes szívemből imádom Colleen Hoovert. Lassan eljutok addig, hogy elmondhatom, mindegyik könyvét olvastam (a magyarul megjelenteket, aztán azt is, ami még várat magára). Mindegyik regénye számos érzelmet vált ki belőlem, mindegyikben ott van a boldogság, a remény, a reménytelenség, a szerelem, a küzdeni akarás, a bukás, a felépülés, és mindezek mellett még képes megnevettetni. Nem érhet véget egyetlen CoHo mű sem úgy, hogy nem sírtam volna el magam, lehetőleg többször is. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy a Maybe Someday lett a kedvencem, hiszen még azt a szereplőt sem tudtam megutálni, aki ellen szurkolni kellene, hogy hát mégis a két főszereplő jöjjön össze. És ha ehhez hozzáadjuk, hogy saját zenéje is van, amik szintén zseniálisak, tökéletes alkotást kapunk.

A történések kezdetén megismerjük Sydneyt, akinek szuper élete van: főiskolás, van egy csodálatos barátja, Hunter, és a szobatársa nem más, mint a legjobb barátja, Tori. A lány huszonkettedik születésnapján minden megváltozik, mikor rájön, Hunter megcsalja. Hamarosan rejtélyes szomszédjánál köt ki, akinek gitározásának már korábban sem tudott ellenállni. Elkezdenek együtt dolgozni, Sydney dalszövegeket ír, kifejezik mindazt, ami bennük dúl, ugyanis hamar olyan érzelmek alakulnak ki bennük, amiknek nem engedhetnek teret. 

"… people don’t get to choose who they fall in love with. They only get to choose who they stay in love with."

2015. november 5., csütörtök

Gwenda Bond: Lány a kötélen

Sosem voltam olyan, aki rajong a cirkuszokért, egyszerűen nem vonzott az egész. Persze nem utálom őket, de soha nem éreztem égető vágyat, hogy elmenjek egy előadásra, bármennyire is lehet lenyűgöző. Mert biztos az, ugyanis a Lány a kötélen című regény olvasása során ámulatba ejtettek a különböző produkciók, pedig nem is láttam őket, csupán a fejemben éltek a mozdulatok, nem is voltak annyira nagyon részletezve, mégis a hatáskörébe vont. Már belegondolni is félelmetes, hogy egy drótkötélen sétálgat valaki a semmi fölött, mintha teljesen természetes lenne.

"Az egyik első lecke, amelyet korán megtanul az ember a cirkuszi életről, hogy a tétovázás éppolyan veszedelmes lehet, mint a meggondolatlan kapkodás. Folyamatosan mozogni kell előre, máskülönben a közönségnek nincs mit figyelnie. Mozgás közben megszületik a cél is. A mozgással együtt jár a felfedezés is."
A történet nagyon erőteljes Rómeó és Júlia párhuzamra épül, ez vitathatatlan, már a fülszövegből is látszik. Adott ugyanis két család, a Garciák és a Maronik, akik évtizedek óta ellenségekként tekintenek egymásra. Természetesen mindketten ugyan annál a cirkusznál kezdenek dolgozni, majd a családok fiatalabb tagjai kezdenek egymásra találni, ahogy ez lenni szokott. A párhuzamot erősíti a két főszereplő névválasztása is: Jules és Remy. Mindehhez pedig hozzáadódik, hogy még maszkabált is rendeznek. Pont e miatt kicsit tartottam a könyvtől a jó értékelések ellenére is, de úgy gondoltam, egy próbát mindenképp megér. És mennyire jól döntöttem! Hiszen a történet koránt sem ennyi. Jó, tudom, a fülszövegből is látszott ez, és a miatt is akartam elolvasni, de még mindig jobb kételkedni, aztán pozitívan csalódni, mint sokat várni, és pofára esni.

2015. október 31., szombat

Cover Reveal - Huntley Fitzpatrick: Életem a szomszédban


Örömhír: a Könyvmolyképző Kiadó végre megtalálta az Életem a szomszédban tökéletes borítóját, így érkezhet a könyv is a polcotokra! 
És hogy mi vár a borítón belül? Egy romantikus young adult történet Huntley Fitzpatrick tollából, amelyben két szögesen ellentétes világból származó fiatal rájön, talán mégsem különböznek annyira, mint gondolták.

A borító:

2015. október 30., péntek

Cover Reveal - Tavi Kata: Táncvarázs (Sulijegyzetek 3.)


A mai Cover Reveal bejegyzésben egy magyar ifjúsági sorozat következő kötetének borítójáról rántjuk le a leplet. Hamarosan megjelenik Tavi Kata nagy sikerű Sulijegyzetek sorozatának harmadik kötete, a Táncvarázs! Ismerd meg a regény fülszövegét és az új kötet borítóját, ami Németh Balázs és Egyed Regina munkája.

A borító:

2015. október 29., csütörtök

B. M. Grapes: Jóslatok hálójában

Egy jó könyvhöz sok minden szükséges, nem csak a jó alapötlet a fontos, ugyan úgy számít a kivitelezés, a stílus, kellenek a szerethető karakterek, és ha mindehhez még izgalom és akció is társul, már jó lehet. (Persze az utolsó kettő csak opcionális, olykor kell egy egyszerű romantikus regény is.) B. M. Grapes regénye, a Jóslatok hálójában már a borítójával, a címével és a fülszövegével is megvett magának, ám hatalmas pofára esés lett belőle. Eleinte mindenképp meg akartam venni, úgy éreztem tetszeni fog, azonban végül máshogy alakultak a dolgok. Milyen nagy szerencse!

A történet a Hot Hill-i középiskolában játszódik, ahol egyik nap egy rejtélyes idegen kifüggeszti a faliújságra a Mai hírek feliratú lapot, ami, mint rövidesen kiderül, a jövőben bekövetkező eseményeket taglalja., és ezek sorra be is következnek. Három lány: Ada, Julie és Jess nyomozásba fognak, hogy kiderítsék ki a jós, mi ezzel a célja, és végül: ki is a titokzatos JJ? 

2015. október 27., kedd

Top 10 Tuesday


A Top 10 Tuesday házigazdája a The Broke and the Bookish. Ennek során egy adott téma köré kell összegyűjteni a szerinted arra illő 10 könyvet/szerzőt/sorozatot/stb. Ma Halloween témájú Top 10 Tuesday bejegyzést javasoltak, ám nem rajongok az "ünnepért", így mást hoztam nektek, ami nem más, mint a Top 10 folytatás, amit nagyon várok.


1. Anna Todd: Before

Nagyon imádtam a sorozatot, így egyértelműen szükségem van erre a Hardin szemszögből megírt történetre, Mindenképp. Hamarosan valószínűleg elő is rendelem, a könyv december elején fog megjelenni.


2. Colleen Hoover: This Girl - Ez a lány

A Slammed-sorozat is nagy kedvencem, alig várom, hogy a kezem ügyébe kerüljön, szintén elő fogom rendelni, amint lehet. Nem segít a várakozásban az sem, hogy az egyik slamet márolvastam belőle, és valami csodálatos lett! Szinte fizikai fájdalmat okoz a várakozás. :D

2015. október 24., szombat

Amikor a molyok párbajoznak


Tavaly találkoztam először a Könyvmoly Párbajnak elnevezett eseménnyel, ám akkor nem mertem belevágni, nem is tudom miért. Azt hiszem időhány lehetett az oka, úgy pedig nem akartam belekezdeni, hogy tudtam, úgyis elbukom. Idén azonban fordult a kocka, és úgy döntöttem, benevezek, hiszen veszteneivalóm nincs. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz az eredményem, ugyanis sosem voltam jó abban, hogy előre meghatározott könyveket sikerüljön időre elolvasnom. (Nem, még a saját listámat is képtelen vagyok teljesíteni, nem egy kihívást buktam már ez miatt molyon..)

2015. október 23., péntek

John Green - David Levithan: Will & Will

John Green nagy kedvencem lett a Csillagainkban a hibával, majd másik két könyvében sem kellett csalódnom, így egyértelmű volt, hogy a Will & Will-t is olvasnom kell, ám bevallom, kicsit még az imádatom ellenére is tartottam tőle. Hogy miért? Először is, mivel Green ezt nem egyedül írta, és nem ismertem korábban David Levithan munkásságát, bár hallottam róla jókat. Aztán attól is tartottam, milyen lesz, hogy ketten írták. Mennyire lesz eltérő az egész, egyáltalán mire számítsak? Mindehhez hozzáadódik, hogy a fülszöveg is elrettentet egy kicsit, mégis belevágtam, és szerencsére pozitívan csalódtam.

A regény története egy abszurdnak mondható helyzettel indul, ugyanis Will Grayson találkozik Will Graysonnal. Eddig külön utakon jártak, ám a sors közbeszólt, és egy nagyon különös helyen megismerkednek. Aztán életük megváltozik, elkezdődik valami új és váratlan, hogy a végén egy musicalben egyesüljön minden és mindenki.

"(…) amikor valami szétesik, akkor nem pusztán azért nem lehet összerakni, mert darabokra tört. hanem azért sem, mert kis szilánkoknak nyoma veszett: így a megmaradt darabkák akkor sem illenének össze, ha akarnánk. óhatatlanul megváltozik az egész alakzat."

2015. október 22., csütörtök

Thursday Tag - Instagram Tag


A Thursday Tag című rovatban minden második csütörtökön egy-egy Book Tag bejegyzést hozok. A Book Tag-ekben különböző feltételek alapján kell könyvet választani, alapjáraton a könyvekhez, olvasáshoz kapcsolódó kérdéseket kell megválaszolni. 
A fenti leírást meghazudtolva a mai Tag nem is igazán Book Tag, mivel a könyvekhez nem sok köze akad. Rea oldalán találtam rá az Intagram Tagre, ami nagyon megtetszett, mivel én magam is szeretem az alkalmazást. Akkor lássunk is neki.
Rea válaszait ITT olvashatjátok!

2015. október 15., csütörtök

Cecelia Ahern: A szerelem kézikönyve

Cecelia Ahern munkásságával az Ahol a szivárvány véget ér című regénye ismertetett meg, majd azóta elolvastam már az Ui.: Szeretleket, amiből film is készült (értékelés később), illetve, ahogy a bejegyzés címéből is látszik, A szerelem kézikönyvén szintén átrágtam magam. Nem mondom, hogy kedvencem lett, mindegyikből hiányzott valami plusz, ami tökéletessé tehette volna a történetet, de az első kettő igazán tetszett, míg a harmadik több kívánnivalót is hagyott maga után.

Ennek a cuki borítóval rendelkező könyvnek főszerepében Christine-t ismerhetjük meg, aki egyik nap tanúja lesz egy öngyilkosságnak, majd hamarosan egy újabb kísérletnek is. Minden erejét bevetve sikerül megállítania Adamet abban, hogy véget vessen az életének, megígéri a fiúnak: születésnapjáig bemutatja, hogy az élet igenis szép. Nem szabad eldobni, meg kell találni az apró dolgokat is, amik örömet okoznak nekünk.

"Csak hát a boldogságot hiába hajszoljuk, legfeljebb reménykedhetünk abban, hogy belebotlunk." 

Cover Reveal - Anne Charlotte Voorhoeve: Liverpool Street


Alig telt el idő az előző Cover Reveal óta, most mégis újabbal jelentkezek. 2015 őszén jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában Anne-Charlotte Voorhoeve gyönyörű regénye, a Liverpool Street. Izgalmas történet családról, hűségről, bűntudatról, szeretetről és mindenek felett a reményről. 

A borító:

2015. október 14., szerda

Cover Reveal - Kylie Scott: Lick - Taktus


Ma, mint a címből is megfigyelhető, újabb borítót leplezünk le. Végre magyarul is megjelenik Kylie Scott lenyűgöző Stage Dive sorozatának első kötete, a Lick! Az erotikával fűszerezett romantikus történetben egy tetovált, zenész srác hódítja meg a női szíveket. 

A borító:

2015. október 12., hétfő

Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek

Lisa Genova regénye egy csodálatos, szívfájdító történet az egyik legalattomosabb betegségről. Az Alzheimer-kór szépen lassan pusztít, aztán mindent elvesz. Ezt mutatja be ez a könyv. A betegség előrehaladását, illetve az azzal járó nehézségeket. De nem csak azt, hogy mennyire nehéz beletörődni, hogy Alice, a Harvard professzora egyre feledékenyebb, elveszíti önállóságát, hanem arról is szó esik, hogy az emberek mennyire kirekesztik azt, aki beteg. Úgy kezelik, mintha nem lenne normális, nem lennének gondolatai, nem tudnak neki mit mondani. 

A történet, mint már írtam, csodálatos, de ugyanakkor fájdalmas. Csodálatos, ahogy Alice végig küzd, próbálja elfogadni, hogy már nem lesz ugyan olyan, mint régen, nem fog tudni tanítani, elveszíti így mindazt, amit a legjobban szeretett. És pont ezért szívszorító. A Megmaradt Alice-nek bemutatja, hogy mindez bárkivel megtörténhet. A kór nem válogat jó és rossz között. 

2015. október 10., szombat

Kerstin Gier: Smaragdzöld

Aki olvassa a blogot, tudhatja, hogy az Időtlen szerelem trilógia első két része nem aratott nálam osztatlan sikert, bár a Zafírkék mutatott némi fejlődést az első kötethez képest. Mikor belekezdtem a Smaragdzöldbe, nem vártam túl sokat, egyrészt, így nem érhetett  akkora csalódás, másrészt elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a második részből készült filmet, az pedig tartalmazott szinte minden fontos jelenetet az utolsó könyvből. Éppen ez miatt történhetett meg az, hogy már kezdtem megérteni, miért is szeretik ennyire ezt a sorozatot. Kifejezetten tetszett, bár kedvenc sosem lesz.

A történet ugyan ott folytatódik, ahol az előző rész végén befejeződött, Gwendolyn rettenetesen szenved Gideon miatt, azonban ez valamiért nem zavart annyira, mint általában szokott. Lehet azért, mert egészen hamar megemberelte magát, mert volt fontosabb dolga is? Vagy inkább azért, mert most először éreztem izgalmat a trilógia olvasása alatt. Kifejezetten meglepődtem, mikor faltam a sorokat, mert végre igazán érdekelt, mi fog történni. Mi lesz majd a vége ennek az egésznek. Bár nem okozott túlzott meglepetést a fordulat (talán csak az egyik), mert sejthető volt, mégis hatásos lett. 

2015. október 6., kedd

Top 10 Tuesday


A Top 10 Tuesday házigazdája a The Broke and the Bookish. Ennek során egy adott téma köré kell összegyűjteni a szerinted arra illő 10 könyvet. Ma összeszedtem az a tíz könyvet, amit félbehagytam.

1. James Patterson - Gabrielle Charbonnet: Máris hiányzol
Az ebből készült filmből láttam pár részletet, az tetszett, így gondoltam elolvasom. Hát igen, azt hittem jólesz, de a fordítás botrány volt, hol E/1-ben, hol E/3-ban voltunk, a mondatok magyartalanok, így még az esetleges jó történetet sem tudtam volna élvezni. Elég hamar feladtam.

2015. október 5., hétfő

Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel

Neil Patrick Harrist sokakkal együtt az Így jártam anyátokkal miatt ismertem meg. Nem mondom, hogy nagy rajongója lettem, de láttam, hogy igazán tehetséges, egyedi személy. Imádtam, ahogy eljátszotta Barneyt, de ez valószínűleg azért is alakult így, mert magát a karaktert is megszerettem minden beteges dolgával együtt. NPH élete azonban egészen mostanáig szinte teljesen rejtély volt számomra, nem tudtam, mit csinált korábban, hogyan alakult a karrierje, mindössze azt tudtam, hogy boldogan él David Burtkával és két gyerekével.

Erre az ÖNéletrajzra a trailere miatt figyeltem fel, hiszen már az is különleges volt. Olyan NPH-s. Maga a könyv sem egy szokásos önéletrajz, ugyanis Te, Neil Patrick Harris alakítod a Saját életedet. Ha jól döntesz, összeáll a valódi színész élete, ha rosszul, idő előtt véget ér a karriered, vagy éppen meghalsz. Minden rajtad múlik. Ezen kívül olvasás során megtanulhatsz néhány mágikus trükköt, elkészíthetsz két különböző italt, aztán ha jól döntöttél még egy záródal is felcsendül.

2015. október 2., péntek

Thursday Tag - Your Life in Books Tag

A Thursday Tag című rovatban minden második csütörtökön egy-egy Book Tag bejegyzést hozok. A Book Tag-ekben különböző feltételek alapján kell könyvet választani, alapjáraton a könyvekhez, olvasáshoz kapcsolódó kérdéseket kell megválaszolni.
Tudom, tudom, ma péntek van, ez pedig a Thursday Tag rovat, azonban tegnap már ehhez nem volt hangulatom, így mára csúsztattam. Nem lehet minden tökéletes. ;)
A mai book taget (Your Life in Books Tag) itt találtam: http://mostjo.blogspot.hu/2015/03/your-life-in-books-tag.html

2015. október 1., csütörtök

Colleen Hoover: Ugly Love

Mikor el akartam kezdeni ezt a bejegyzést, végiggondoltam, hogy hány olyan fiktív története ismerek, amiben nem szerepel romantika, még egy aprócskát sem. Az eredmény: hirtelen egy sem jutott eszembe. A szerelem olyan természetes dolog, mindig ott van, de mindig a szép oldalát látjuk. Akadnak rossz pillanatok, mert e nélkül nem lenne egy romantikus történet hű önmagához, de csak nagyon ritkán látjuk a csúf szerelmet. Azt, ami igazán fáj. Colleen Hoover ehhez a kevésbé megszokott témához nyúlt, létrehozva ezzel egy újabb remek alkotást.

Az Ugly Love középpontjában Tate és Miles áll. Tate épp csak beköltözik testvéréhez, Corbinhoz, mikor először találkozik a szemben lakó sráccal. Ez nem szerelem első látásra, szinte ki nem állhatják egymást, ám a dolgok hamar megváltoznak. Elkezdenek vonzódni egymáshoz, majd belekezdenek a bonyolult, "barátság extrákkal" kapcsolatba. Azt hiszik, meg tudnak bírkózni ezzel, ám szinte azonnal rájönnek, nem képesek megbírkózni vele. Ígéretek szegődnek meg, szabályok törnek meg ("Ne kérdezz a múltamról. Ne várj jövőt."), a szerelem rúttá válik.

"It's the beautiful moments like these that make up for the ugly love."

2015. szeptember 29., kedd

Top 10 Tuesday


A Top 10 Tuesday házigazdája a The Broke and the Bookish. Ennek során egy adott téma köré kell összegyűjteni a szerinted arra illő 10 könyvet. A mai témát nem kedveltem, ezért sok gondolkodás után a 10 kedvenc adaptációmat gyűjtöttem össze.

1. Csillagainkban a hiba
A könyv nagy kedvencem lett, így a filmet is iszonyőan vártam, és szerencsére nem kellett csalódnom benne. Szinte teljesen ugyan az maradt a történet, alig változtattak meg valamit, a kis üzenetek is megjelentek, ahogy a kék is szín is jellegzetes maradt. Értékelést is írtam róla, ami ITT olvasható.

2015. szeptember 28., hétfő

Rachel Van Dyken. Egyetlen

Úgy látszik manapság egy regényhez kell két nehéz sorsú fiatal, akik közül legalább az egyik haldoklik, némi romantika, és kész is. Rengeteg ilyet olvastam, és nagyon sokat közülük imádtam, de már egyre kevésbé hiszem, hogy tudnak újat mutatni a hasonló könyvek, ezért az Egyetlentől sem vártam túl sokat az értékelések ellenére sem. De ez a mű adott valami pluszt. Tele volt fájdalmas igazságokkal, olyan dolgokkal, amik segíteni tudnak a hasonló helyzetben lévő embereknek.

A történet középpontjában Kiersten áll, aki épp csak elkezdi az egyetemet, máris belefut (szó szerint) Westonba, a focicsapat sztárjába. Mindkettejük élete megváltozik ennek a találkozásnak köszönhetően. Segítenek egymásnak túllépni a múlton, meglátni a jövőt, élni a jelenben. A fiú kirángatja Kierstent a csigaházából; eléri, hogy olyan dolgokat tegyen meg, amit egyébként képtelen lenne.
"Talán a dolgoknak nem az élet tökéletességében van értelme, hanem a káoszban."

2015. szeptember 23., szerda

A könyvespolcom

Magamtól sosem jutott volna eszembe írni a könyvespolcomról, azonban Molyon @Judy22-nek támadt egy ötlete, hogy bemutatnánk büszkeségeinket Mutasd a könyvespolcod cím alatt. Kihasználtam az alkalmat, kaptam néhány kérdést, ezek válaszolom most meg, illetve kiegészítem a szöveget képekkel is. :)

A polcom jelenleg 181 könyvet számlál, szinte teljesen biztos vagyok benne, ugyanis megszámoltam. :D Számomra ez rengeteg könyv, tudom, hogy másoknak több van, de a magam 18 évével elég sok. Ezek közül 64-et nem olvastam, és ez egy kicsit sokkolt. Nem gondoltam volna, hogy ennyi van, azt hiszem bele kell húznom. Persze családilag ennél sokkal több könyvünk van, de a szobámban lévők csak az enyémek. (Bár anya néhányat olvasott közülük.)


2015. szeptember 22., kedd

Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő

A Gyönyörű sorscsapás azok közé a könyvek közé tartozik nálom, amit imádtam, alig tudtam letenni, egyszerűen beleszerettem. Azonnal akartam a folytatást, ám aztán a dolgok máshogy alakultak. Mást kezdtem el, csak tolódott és tolódott. Ennek már több, mint két év, és a Veszedelmes sorscsapást azóta sem olvastam. És nem biztos, hogy ez változni fog mostanában. Ellenben a Gyönyörű esküvőt kivégeztem, aminek elég egyszerű okai vannak. Épp Norvégiából utaztam haza, és egy rövid történetre vágytam. Ez pedig kéznél volt. Na meg persze kíváncsi voltam az esküvőre. :)

Ebben a rövidke kiegészítő kötetben választ kaphatunk azokra a kérdésekre, amik az első rész végén felvetődtek bennünk. Miért kérte meg Abby Travis kezét? Ki tudott még erről? Hogyan zajlott a szertartás? Mindezekre választ kapunk, ám valahogy nem egészen adta vissza azokat az érzéseket, amit vártam volna. Nem éreztem már az imádatot Travis iránt, nem utáltam meg, semmi ilyesmi nem történt, de nem volt akkora hatással rám, mint a Gyönyörű sorscsapásban.

"Az igazi házasság jóval az esküvő előtt kezdődik (…)."

Top 10 Tuesday


A Top 10 Tuesday házigazdája a The Broke and the Bookish. Ennek során egy adott téma köré kell összegyűjteni a szerinted arra illő 10 könyvet. Ma összegyűjtöttem nektek azt a tíz könyvet, amit ősszel el szeretnék olvasni. Molyon kihívás is van hozzá, így nem volt nehéz feladatom, abból már kettőt el is olvastam, azt helyettesítettem mással.

2015. szeptember 20., vasárnap

Cover Reveal - Erik Larson: Fenevadak kertje


Ma egy újabb borítóról rántom le a leplet más bloggerekkel együtt. 2015 őszén jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában Erik Larson New York Times bestseller regénye, a Fenevadak kertje. Felkavaró történet, amiben feledhetetlen képet kapunk a bizarr Göringről, és jobban megismerhetjük a kezdeteket, mielőtt Európát elborította volna a vér és a borzalom.

A borító:

Tűzpróba - A film

2015. 09. 19-én (azaz tegnap:D) néztem meg moziban Az útvesztő sorozat második részét, a Tűzpróbát. Már alapból úgy indultam neki, hogy tudtam, sok lesz a változtatás. Sejthető volt az előző film alapján, valamint az előzetesek alapján is (amikből csak egyet voltam hajlandó megnézni, pont e miatt). Számomra egy jó adaptáció visszaadja a könyv hangulatát és a cselekményét is! Nem azt mondom, hogy minden apró részlet kell, mert tudom, nem lehet mindent vászonra vinni, de elvárom, hogy felismerhető legyen az alap történet. Na ez itt nem volt meg.

Mint adaptáció csúfosan leszerepelt a film, hatalmas csalódás volt. Mindössze a cím és a szereplők neve egyezett meg, semmi más. Nem ismertem meg a cselekményt! Nem tudtam, hol tartunk, nem tudtam, mi lesz, pedig elvileg ismertem. Ennek ellenére, mint egy normál film, nagyon jó volt. Izgalmas lett, látványos, a Buggyantak eszméletlenül királyak lettek, ráadásul kb. háromszor megugrottam ijedtemben! 

2015. szeptember 17., csütörtök

Cover Reveal - Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok

Sziasztok!

Ma, mint a címből is látszik, Cover Reveal poszttal érkeztem. A Könyvmolyképző indította a külföldi borítóleleplezések mintájára, ebben veszek részt én is.

2015 őszén jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában Kristin Hannah New York Times bestseller regénye, a Firefly Lane - Szentjánosbogár lányok. Csodálatos, magával ragadó történet szerelemről, veszteségről és a barátság mindent elsöprő erejéről.

És akkor íme a borító:

Thursday Tag - Az első és utolsó book tag


A Thursday Tag című rovatban minden második csütörtökön egy-egy Book Tag bejegyzést hozok. A Book Tag-ekben különböző feltételek alapján kell könyvet választani, alapjáraton a könyvekhez, olvasáshoz kapcsolódó kérdéseket kell megválaszolni. 
Már régen meg akartam csinálni Az első és utolsó book taget, de valamiér mindig más lett helyette. Ma azonban ezt választottam.
A kérdéseket AniTiger oldalán láttam. (Hagyjatok! Olvasok!)

2015. szeptember 16., szerda

Colleen Hoover: Finding Cinderella (Hopeless 2.5)

Bevallom, eleinte tartottam attól, hogy milyen lesz. Akkor még csak a Reménytelent olvastam, és kissé kiakasztott a tény, hogy sorozatról van szó. Aztán jött a Losing Hope, amit szinte jobban imádtam az első résznél, pedig sok mindent ismertünk már a történésekből, majd egyre jobban növekedett benne a kíváncsiság azzal kapcsolatban, mi is lesz a spin-offban. És imádtam. Mert Colleen Hoover szuper író. 

A történet nincs 100 oldal, és mégis annyi mindent lett belesűrítve! Még a Reményvesztettben mesél először Daniel Hamupipőkéről, a lányról, akivel a "pihenőideje" alatt ismerkedett meg. Csodálatos pillanatokat éltek meg, de a sötétben nem látták egymást. Nem ismerték egymást. Mindkét fél úgy gondolta, ez így volt jó. Vagy mégsem? Daniel mindenhol őt keresi, és a lánynak sem volt egyszerű.
"It feels sort of euphoric, like we’re in some sort of fairytale. Like she’s Tinkerbell and I’m Peter Pan.

No, wait. I don’t want to be Peter Pan.
Maybe she can be like Cinderella and I’ll be her Prince Charming."

2015. szeptember 15., kedd

Top 10 Tuesday


A Top 10 Tuesday házigazdája a The Broke and the Bookish. Ennek során egy adott téma köré kell összegyűjteni a szerinted arra illő 10 könyvet. Most Top 10 mellékszereplőt hozok nektek!

1. Luna Lovegood (Harry Potter)
Mindig imádtam őt, mindig fel merte vállani önmagaát, a furcsa dolgait, nem érdekelte ki mit gondol róla. Bátor volt és erős. Az egyik kedvencem a sorozatban.

2015. szeptember 14., hétfő

Jennifer L. Armentrout: Luxen 5. - Opposition

2013-ban hirtelen felindulásból rendeltem elő az Obszidiánt, nem is sejtve, hogy újabb kedvenc sorozatot fogok avatni. Akkor még hol érdékelet, hol úgy voltam vele: "áá ez nem nekem való", de mégis pénzt adtam érte. A sors keze volt ez. :D Most, két évvel később eljutottam a sorozat ötödik, egyben utolsó részéhez, hamar bedaráltam, és aztán ürességet hagyott maga mögött. Sosem egyszerű egy széria végére érni, ami évekig biztos pontot nyújtott, de ugyanakkor öröm is. Már ha persze nem csalódunk benne. De szerencsére, ez nem történt meg.

Az előző részekhez képest talán ebben volt a legtöbb akció, de ez érthető, hiszen ez a lezárás, annak pedig nagy durranásnak kell lennie. Ennek ellenére Jennifer ügyesen beleépítette a romantikát is, ami tökéletesen ellensúlyozta a kissé komor hangulatot, és a tömény izgalmat. Hagyott idő a megnyugvásra, mikor már majd kiugrott a szívem a helyéről izgalmamban. Hihetetlen mennyiségű érzelem futott át rajtam olvasáskor, folyton volt min aggódni, sőt rettegni is! De ott volt a boldogság, azonban a szomorúság is. Mindemellett rengeteget nevettem. Egyszerűen hihetetlen, némelyik poén mennyire perverz, vagy éppen buta volt, mégis mindig elérte a célját nálam ezekkel az írónő. Jó volt, hogy ilyenre is futotta a sok komolyság mellett.
"– Készen vagytok? – Archer már nyitotta is az ajtót. – Mit gondoltok, kiről kaptam ma híreket? – Elhallgatott, amikor Daemon kivonult előtte. – Nem, te segg, nem Justin Bieberről, és nem vagyok belé szerelmes! Mi a franc…? "

2015. szeptember 11., péntek

Kerstin Gier: Zafírkék

Az Időtlen szerelem-trilógia egy olyan könyvsorozat, amit rengetegen imádnak, áradoznak róla, azonban nekem nem tetszett annyira. Sokkal többet vártam volna, ezt az első részről írt értékelésemben is olvashattátok, ha elkerülte a figyelmeteket, katt IDE. Viszont a Zafírkék némi javulást hozott, de még ez sem volt az igazi. Megint hiányzott némi plusz, de tényleg jobban tetszett a Rubinvörösnél.

A sorozat központjában Gwendolyn áll, akinek családjában néhányan képesek utazni az időben. A lány legnagyobb sajnálatára ő örökölte ezt a gént, így kénytelen naponta kiruccani egy-egy másik századba. Természetesen Gwendolyn hamar beleszeret a néhány évvel idősebb, szintén időutazó Gideonba. Nem egyszerű egyszerre megérteni a benne zajló érzelmeket és menüettet tanulni. Közben folyamatosan ott van Lucy és Paul szála, ami miatt érdekelt a történet további része. Hiszen végül ez vált a cselekmény mozgatórugójával.

2015. szeptember 8., kedd

Top 10 Tuesday


A Top 10 Tuesday házigazdája a The Broke and the Bookish. Ennek során egy adott téma köré kell összegyűjteni a szerinted arra illő 10 könyvet. Ma 10 olyan sorozatot hoztam, amiket még nem fejeztem be. Elég sok volt a lehetőség, hihetetlen, hogy mostanában szinte mindenből soroztaot kell csinálni. :/

2015. szeptember 7., hétfő

Katie McGarry: Feszülő húr

Katie McGarry könyve egy újabb történet sérült lelkű fiatalokról. Mostanában minden második regényben megtalálható ez a szál, én magam is rengeteget olvastam, így nem hittem, hogy tud újat mutatni. Hogy igazán imádni fogom. Persze olvastam az értékeléseit, valamiért csak kedvelték annyian, amennyien, de itt saját tapasztalat kellett. Egyszerűen lenyűgöző volt, elgonolkodtató és rengeteg érzelmet váltott ki belőlem. Nem sírtam rajta egyszer sem, ennél jóval mélyebb volt.

A mű egyik főszereplője Echo Emerson, akivel rettenetes dolgok történtek, hirtelen népszerű lányból kirekesztett lett, ám ő sem emlékszik mindenre. Aztán ott van Noah Hutchins, akinek élete szintén nem egyszerű. Echo tudni akarja az igazságot, míg Noahnak szüksége van az öccsei nevelőszüleinek elérhetőségére, így hát összefognak. Egymás iránti vonzalmuknak nehezen tudnak ellenállni, ám a kapcsolatuk sem lehet egyszerű. Vajon sikerül nekik megoldani a dolgokat? Túllépni a nehézségeken?
"Néha, mikor látod a határt, úgy gondolod, jó ötlet átlépni – amíg meg nem teszed."

2015. szeptember 3., csütörtök

Thursday Tag - Marry, Kiss, Cliff kihívás


A mai nap folyamán egy olyan könyvekkel kapcsolatos kihívást csináltam meg, amivel régóta szemeztem, több blogon is láttam már. Ez nem más, mint a Marry, Kiss or Cliff? kihívás. Ennek lényege, hogy összeírunk x számú karaktert (mindenképp hárommal legyen osztható a mennyiség), majd minden körben kihúzunk hármat. Ezek közül el kell dönteni, kivel házasodnánk össze, kit csókolnánk meg és kit löknénk le egy hegy tetejéről. Igazán izgalmasnak ígérkezik, lássunk is neki. :)

Gayle Forman: Itt voltam

Az öngyilkosság nem könnyű téma. Nem egyszerű beszélni róla, írni róla, de még olvasni sem. Nem is beszélve arról, ha valaki a közelünkben véghez viszi. A történet főszereplője, Cody kénytelen megbírkózni a ténnyel, hogy legjobb barátnője, Meg öngyilkosságot követett el egy motelban. A lány nem érti, mégis mi vezethette Meget ehhez a döntéshez, és mikor elmegy a lány holmijaiért, belebotlik a laptopján egy zárolt mappába. Cody elindul válaszokat találni, közben felfedezi, talán nem is ismerte igazán a legjobb barátnőjét.

Az Itt voltam nagyon nagy hatással volt rám, elgondolkodtatott, ugyanakkor a komorsága ellenére is szórakoztatott. Az öngyilkosságról mindenkinek van véleménye, ezek elég eltérőek is lehetnek, egyesek szerint bátor dolog úgy elkövetni valamit, hogy azt sem tudják, mi következik. Ezt aláírom, de azt hiszem, bátrabb dolog szembenézni a problémákkal. Megoldást keresni, majd találni. Segítséget kérni. Van úgy, hogy minden reménytelennek tűnik, de mindig jön majd valami jobb is. Kár lenne kihagyni. 
"Annyi út létezik. Sokféleképpen lehet élni, meghatározni, hogy egyénileg mit jelent számunkra az élet. Annyira szegényes a felfogásunk, és miután ezt megértetted, miután eldöntötted, hogy nem hajolsz meg a mesterséges akadályok előtt, bármi lehetségessé válik, és az ember felszabadul."