"Az egyik első lecke, amelyet korán megtanul az ember a cirkuszi életről, hogy a tétovázás éppolyan veszedelmes lehet, mint a meggondolatlan kapkodás. Folyamatosan mozogni kell előre, máskülönben a közönségnek nincs mit figyelnie. Mozgás közben megszületik a cél is. A mozgással együtt jár a felfedezés is."
A történet nagyon erőteljes Rómeó és Júlia párhuzamra épül, ez vitathatatlan, már a fülszövegből is látszik. Adott ugyanis két család, a Garciák és a Maronik, akik évtizedek óta ellenségekként tekintenek egymásra. Természetesen mindketten ugyan annál a cirkusznál kezdenek dolgozni, majd a családok fiatalabb tagjai kezdenek egymásra találni, ahogy ez lenni szokott. A párhuzamot erősíti a két főszereplő névválasztása is: Jules és Remy. Mindehhez pedig hozzáadódik, hogy még maszkabált is rendeznek. Pont e miatt kicsit tartottam a könyvtől a jó értékelések ellenére is, de úgy gondoltam, egy próbát mindenképp megér. És mennyire jól döntöttem! Hiszen a történet koránt sem ennyi. Jó, tudom, a fülszövegből is látszott ez, és a miatt is akartam elolvasni, de még mindig jobb kételkedni, aztán pozitívan csalódni, mint sokat várni, és pofára esni.
Az első számú kedvencem a regényben maga a stílus volt. Az írónő zseniális módon végig megtartotta a misztikum, a rejtély hangulatát, ez hatotta át az oldalakat, egészen a megoldásig. Nem mondom, hogy nem jöttem rá, ki áll a történések hátterében, mert kitaláltam nagyjából a könyv közepe fele, viszont ez nálam nem szokta elrontani az olvasás élményét, inkább csak még kíváncsibb vagyok, vajon igazam van e. Sokszor izgultam a cselekmények alatt, ám nem is igazán csak akkor, amikor feltűnt egy-egy balszerencsét hordozó talizmán, hanem az egyszerű előadások alatt is, valamint akkor, mikor Jules a szabadban sétált át épületek között a dróton. Mint kiderült, nem is volt alaptalan a félelmem, de hogy miért ez maradjon titok, inkább olvassátok el a könyvet!
A szereplőket imádtam, mindegyiknek nagyon jó volt a személyisége, nem feltétlenül kedvelhető értelemben, ám mégis értékelendő, ha egy karakter fantasztikusan ki van dolgozva. Jules, mint mesélő nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szívemhez nőjön az egész. Imádtam benne azt a kitartást és elszántságot, ami csak nagyon kevés emberben van meg. Az az akaraterő, amivel végigcsinálta a produkcióit, minden sérelem, talizmán és egyéb történések ellenére, rettenetesen becsülendő. A teljességet elősegítette az is, hogy Jules szívből csinálta a kötéltáncot. Nem azért lépett be a cirkuszhoz, kezdett el dróton lépkedni, mert úgy érezte, ezt várnák tőle. Nem, ő saját maga döntött úgy, hogy édesapja nyomdokaiba szeretne lépni. Véleményem szerint ezek azok a tulajdonságok, amik a sikerhez kellenek. És a siker nem egyenlő a hírnévvel. Lehet valaki úgy híres, hogy nem tett semmit, nem érzi úgy, hogy megérdemli a reflektorfényt. Ezzel szemben sikeres az, aki megvalósította saját céljait, boldoggá teszi, amit csinál.
Remy, drága Remy... annyira imádlak! Hihetetlen gyorsan, már a bálon a szívemhez nőtt, már akkor éreztem benne valami olyat, ami miatt megkedveltem. Benne is a kitartását csodáltam, azt, hogy bármennyiszer is bukott el a négyes szaltó kísérletezésében, ő mindig felállt, újra és újra megpróbálta. Nem egyszerű dolog a folytonos kudarcok után ismét felállni, de azt hiszem érdemes megpróbálni. Sosem lesz könnyű, de ha elérjük a vágyott célt, minden jobb lesz. Persze nem csak ez az egy tulajdonság volt kedvelhető Remy jellemében, hanem hogy nem érezte úgy, mindenképp utálnia kell a Maronikat, mert a családja ezt követeli. (Ez egyébként Jules esetében is igaz a Garciákkal szemben.) Személyiségén végig érzékelhető volt a cirkuszi élet, hogy ebben nőtt fel, a folyamatos utazgatások, előadások és sokszor tragédiák világában.
"Bármely pillanatban minden véget érhet. A halált mindössze egyetlen lélegzet választja el az élettől, egyetlen másodperc, egyetlen cselekedet. Ami azt jelenti, hogy az élet mindent megér, minden nap minden egyes percében."
Mindenképp szeretném megemlíteni a családi összetartozást is, ami kulcsfontosságú a regényre nézve, hiszen minden azzal kezdődik el, hogy a Maronik utálják a Garciákat, és fordítva. Még a nagyszülők idejében alakult ki, koholt vagy talán valós vádak alapján (kiderül a könyvből, de nem fogom lelőni pont a lényeget), majd "beleverték" ezt a gondolkodásmódot a következő két generációba is, akik úgymond folytatják is a "hagyományt", ezzel mutatva, hogy a család szent. Persze egy ilyen történetben szükség volt rá, hogy egy-egy karakter ne akarja ezt, nem érti, miért van erre szükség, így saját lábára állva próbál minél többet kideríteni több, kevesebb sikerrel. Számomra az egész a végén teljesedett ki, mikor minden napvilágot látott, mindenről lehullt a lepel. Akkor éreztem igazán azt, hogy nem a puszta gyűlölet lakozik mindenkiben a másikkal szemben, hajlandóak megváltozni.
Mindent összevetve tehát látható, hogy még a feltűnő Shakespeare-párhuzam ellenére is milyen csodálatos és fantasztikus volt Gwenda Bond Lány a kötélen című alkotása. Egy olyan világba kalauzolt el, ami számomra nagy rejtély, ami sosem érdekelt különösebben, mégis teljesen magába szippantott. Lenyűgözött. Elgondolkodtatott. Tanított. Ez egy különleges könyv, igazán megéri elolvasni. Az egyetlen problémám csupán a próbák, edzések hiánya volt, ez egy kicsit hiteltelenné tette számomra a cirkuszi életet, de minden más kárpótolt ezért.
Szerző: Gwenda Bond
Cím: Lány a kötélen (Girl on a Wire)
Oldalak száma: 388
Megjelenés: 2015 (2014)
Kiadó: Athenaeum
Borító: Kicsit furcsálltam a lány körvonalát, de azt hiszem illik a könyvhöz, kellően baljóslatú
Kedvenc szereplő: Sam, Remy
Legkevésbé kedvelt szereplő: Novio (Remy testvére)
Ami tetszett: A misztikum, a stílus, a szereplők többsége
Ami nem tetszett: Az edzések hiánya
Kedvenc idézet: "Tégy úgy, mintha minden a legnagyobb rendben volna, amíg a kisujjadban nincs az egész!"
A recenziós példányért hálás köszönetem az Athenaeum kiadónak!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése