J. Lynn: Várok rád

Tudni kell rólam, hogy nagyon imádom a Luxen-sorozatot, így mikor megláttam, hogy Jennifer L. Armentroutnak, érkezik egy új, bár álnéven írt regénye magyarul, nagyon megörültem. Kíváncsi lettem, más műfajban mit alkot, reméltem legalább olyan jót, mint fantasyben. Nagyon akartam olvasni, ám meglepően sokáig tolódott, ugyanis kissé tartottam is tőle, és sajnos nem alaptalanul. Félreértés ne essék, egyáltalán nem volt rossz, viszont úgy érzem, hiányzott belőle az, ami kiemelte volna a könyvet a többi hasonló közül. 

A cselekmények középpontjában Avery Morgansten áll, aki, menekülve az öt évvel korábbi rettenetes történések elől, beiratkozik egy, az otthonától több ezer kilométerre lévő egyetemre. Mindent eltervezett, ám nem is sejti, hogy Cameron Hamilton szikrázó kék szemével ó, tökéletes kinézetével összetörheti az oly gondosan felépített jövőt. Mindezek mellett a lány fenyegető hívásokat és e-maileket kezd kapni, így kénytelen szembenézni azzal az éjszakával és következményeivel, amit legszívesebben elfelejtene. 

A fülszöveg elsőre megvett magának, nagyon kíváncsivá tett, ugyanis a tipikus sötét múlttal rendelkező lány szenvedése és gyógyulása mellett megjelenik a rejtély. Ígéretesnek és izgalmasnak tűnt, ám ezen a téren nagyot kellett csalódnom. Teljesen háttérbe szorult, néhol volt csak megemlítve, majd a végén, mintha az írónőnek akkor jutott volna eszébe, hogy erről is írt, megoldotta az egészet, a köztes időben pedig inkább Avery és Cameron se veled, se nélküled kapcsolata volt előtérben. Értem én, hogy ez egy romantikus regény, de akkor nem kellett volna megpróbálkozni a titokkal. A nélkül megírva viszont tényleg teljesen sablonos lett volna, ami nem feltétlenül baj, hiszen ha valami jól van megírva, nekem huszadszor is el lehet adni.

"Hatalmas különbség van a között, ha valaki szereti a másikat, vagy ha szerelmes belé."

Továbbra is azt mondom, J. Lynn jól ír, jól bánik a szavakkal, mindig  meg tud nevettetni, vagy éppen megsiratni, ha az kell. Itt is elérte, hogy átérezzem a szereplők fájdalmát, vívódását, örömét. Ezen a téren azt kaptam, amit vártam, viszont nem tudok eltekinteni a fentebb leírt hibától. Túlságosan fontos része lett volna a regénynek, ennek ellenére olyan érzést keltett bennem, mintha maga az írónő sem gondolta volna komolyan ezt a részt, csak beleírta, hogy ne legyen teljesen sablonos.

Rejtélynek akarta volna beállítani JLA azt is, mi történt Averyvel, mi változtatta meg őt ennyire, de sajnos ez sem sikerült, már az elején teljesen nyilvánvaló volt, mondjuk az is hozzásegített, hogy mostanában szinte minden második könyv középpontjában ez áll. Fontos téma, amiről beszélni kell, de azzal, hogy mindenki ehhez nyúl, elkomolytalanodik az egész, elveszti az értelmét, és csak egy állandó tényező lesz annak, aki jártas a new adult műfajban. Mindemellett azért itt akadt mondanivaló az eset utáni történések miatt. Nagyon kiakadtam Avery szüleire, hogy nem voltak képesek támogatni a lányukat, nem jelentették fel az illetőt, úgy tettek, mintha meg sem történt volna. Igazából itt Averyre is mérges voltam, hogy semmit sem mert tenni, csak magába fojtotta az érzelmeit, aminek meg is lett a következménye.

"(…) amíg süt a nap, semmi nem lehet annyira szörnyű."

Érdekes helyzetben vannak a szereplők is, többségüket kedveltem, viszont nem tudok szó nélkül elmenni egy-egy dolog mellett. Avery rettenetesen ingadozó volt számomra, hol kedveltem, hol ki nem állhattam. Ennek oka, hogy sokszor viselkedett gyerekesen, hisztizett, nem volt hajlandó megbízni Cameronban, aztán meg azon szenvedett, hogy miért nincs ott vele a srác. Ezek után ne húzott volna fel? Emellett azért akadtak azért jó pillanatai is, de közel sem tökéletes főszereplő.

Cameront nagyon imádtam, viszont ha ettől eltekintünk, azért elég sablonos, tucatkarakter. Nem nyújt semmivel sem többet, mint a hasonló könyvek hasonló férfi főszereplői, tökéletes a felsőteste, igéző kék szemei vannak, ő sem rendelkezik makulátlan múlttal. Azonban, mint már írtam, engem ezzel megnyernek maguknak, így a szívemhez nőtt Cameron. Nem érdekelt, hogy hány hasonló karakterről olvastam már, mennyit közülük imádtam, eggyel több vagy kevesebb, már mindegy. 

Ha az írónő tehetségét nézzük, némileg csalódtam, többet vártam, fantasyben sokkal jobbat alkot. Ha ezt nem nézem, nagyon jó történet, viszont nem ad olyan pluszt sem, ami kiemelkedővé tenné. Egyszeri olvasást mindenképp megér, ahhoz jó a történet és jók a karakterek is. Kíváncsi vagyok a folytatásra is, hiába lezárt, kerek történetről van szó. 

Szerző: J. Lynn (alias Jennifer L. Armentrout)

Cím: Várok rád (Wait for You)

Oldalak száma: 496

Megjelenés: 2015 (2013)

Kiadó: Könyvmolyképző

Borító: Nem rossz, de el tudnék képzelni jobbat is

Kedvenc szereplő: Cameron

Legkevésbé kedvelt szereplő: Avery szülei

Ami tetszett: A fenyegető üzenetek ötlete, Cameron, a mellékszereplők, Cameron teknőse^^

Ami nem tetszett: A rejtély kidolgozása

Kedvenc idézet: "Nincs semmi, ami biztosabban jelezhetné, ha egy kapcsolat komolyabb szintre lépett, mint amikor az egyik fél hagyja, hogy a másik teknőse az ő padlóján mászkáljon."