2017. december 31., vasárnap

Goodbye 2017, Hello 2018


Hát ez is eljött. Tudom, szinte egyáltalán nem jártam erre, összesen 9 bejegyzés született ebben az évben, ami szinte semmi. Főleg a korábbi másfél éves fellendüléshez képest. Nem tudom, mi lesz ezután, de szeretnék megint belelendülni a blogolásba. Hiányzik, tényleg, de nehéz időt szakítani rá, mikor a tanulás mellett nincs mindig kapacitásom rákoncentrálni, és megírni egy-egy bejegyzést, összecsapni pedig még mindig nem fogom csak azért, hogy kerüljön ki valami. 2017 nem kezdődött túl jól, és bár azért szerencsére akadtak jó pillanatok is bőven, örömmel hagyom magam mögött az évet. 2018 egyelőre jót ígér, remélem a legjobbakat. És persze idén is jön a statisztika, hátha ezzel visszakerülök a blogolás útjára. :)

Idén elolvasott könyvek száma: 69 darab (ez tizenkilenccel több, mint tavaly, így láthatjátok, a blogolás helyett inkább olvastam)
Ezek közül ennyiről írtam a blogon: 1 db (tudom, tudom, ne is mondjatok semmit:D)
Ennyiről tervezek még írni: 46 db
Idén elolvasott oldalak száma: 23088 oldal (Idén először léptem át a 20000-et)
Átlag elolvasott napi oldalak száma: ~63 oldal

Félbehagyott könyv: 1 db (A tavaly elolvasott 1984-et "hivatalosan is" félbehagytam, majd egyszer újra előveszem)
Újraolvasás: 12 db
Angolul olvastam: 18 db (Tizeneggyel több, mint tavaly, és remélem ez legalább így marad jövőre is)
Átviszem 2018-ra: Valószínű 1 db, méghozzá a Mennyei tűz városát Cassandra Clare-től

Ennyi könyvet szereztem be idén: 31 db (kicsit kevesebb, mint tavaly, de még így sem sikerült az összeset elolvasnom...)

Női írótól olvastam: 62 db, ebből magyar 4 db
Férfi írótól olvastam: 7 db, ebből magyar idén sem volt

Top 5+2 könyv 2017-ben, újraolvasásokat nem nézve, nem feltétlenül sorrendben:
1. Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek
2. Kiera Cass: Az igazi
3. Lisa Heathfield: Papírpillangók
4. John Green: Turtles All The Way Down
5. Colleen Hoover: Without Merit
+1: Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
+2: Rick Riordan: Az utolsó olimposzi

Az év legnagyobb csalódása: Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár
Az év legnagyobb meglepetése: Kiera Cass: A Párválasztó

Legrövidebb könyv, amit 2017-ben olvastam: Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 7 és fél (74 oldal)
Leghosszabb könyv, amit 2017-ben olvastam: J. K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix (956 oldal)
A legszebb borító: 

Az év filmadaptációja: A szépség és a szörnyeteg (Oké, talán nem adaptáció, ha túl szigorúan nézzük, de az egyik abszolút kedvenc filmem, amit idén láttam)

Nézzük, a tavaly könyves fogadalmaimat hogyan (nem) sikerült teljesíteni:
1. Magánkönyvtár olvasottsága 80%
Majdnem sikerült, már 79%-on álltam, mikor aztán két napja vettem pár könyvet, és megint 78%-on állok... Viszont így is 7%-al növeltem az olvasottságát, így azért nem teljes kudarc.

2. Legalább 10 könyvet elolvasok angolul
Sikerült, sőt, majdnem a duplája is meglett. Örülök, hogy így alakult, ezt jövőre csak még inkább szeretném növelni.

3. Teljesítem a 2016/2017-es TVK kihívást
Ez is sikerült. Nagyot kellett hajráznom, de sikerült, és nagyon örültem neki, hogy első próbálkozásom ilyen jól alakult. Most is részt veszek rajta, eddig egész jól tartom magam, bár decemberben kicsit elmaradtam, és az ott választott két könyvből még az első van csak folyamatban, de még mindig jobban állok, mint az előzőn ilyenkor.

4. Elolvasok legalább öt nem romantikus-ifjúsági-fantasy könvyet
Elvileg ez is sikerült. :) Olvastam két képregényt (Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító és Puha boldog puffancs), két krimit (Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen és Az ABC-gyilkosságok), és egy drámát (Arthur Miller: The Crucible). Ennél több nem volt, de már így is haladás.

5. Beérem magam az értékelésekkel a blogon, és nem hagyom, hogy nagyon elmaradjak
Erre inkább nem írok semmit, és szép csendben tovább lépünk... :D

Természetesen idén sem maradhat el az öt könyves fogadalmam:
1. Magánkönyvtár olvasottsága 90%
2. Elolvasom németül a Harry Potter első részét
3. Elolvasok egy olyan klasszikust, amit régóta szerettem volna, de csak halogatom (elsődleges cél A nyomorultak)
4. Visszatalálok igazán a blogoláshoz
5. Még többet olvasok angolul

És így a végén, mint mindig:
Idén először:
-Vezettem egyedül
-Vezettem automataváltós autót 
-Vezettem hóban és ónos esőben
-Dedikáltattam Papp Dórával
-Jártam Umagban
-Voltam koleszos
-Voltam moziban egyedül
-Ültem másfél órát a gép előtt csak azért, hogy sikerüljön koncertjegyet vennem (Sikerült, Ed Sheeran*-*)
-Kaptam ösztöndíjat
-Írtam motivációs levelet
-Készítettem interjút valakivel (az egyik órámra kellett)
-Volt angol nyelvű kötelezőm
-Vesztettem el az egyik nagyszülőmet
-Vásároltam egyedül karácsonyi ajándékot

Így a végén pedig kívánok mindenkinek nagyon boldog, sikerekben gazdag új évet! :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése