Az Időtlen szerelem-trilógia egy olyan könyvsorozat, amit rengetegen imádnak, áradoznak róla, azonban nekem nem tetszett annyira. Sokkal többet vártam volna, ezt az első részről írt értékelésemben is olvashattátok, ha elkerülte a figyelmeteket, katt IDE. Viszont a Zafírkék némi javulást hozott, de még ez sem volt az igazi. Megint hiányzott némi plusz, de tényleg jobban tetszett a Rubinvörösnél.
A sorozat központjában Gwendolyn áll, akinek családjában néhányan képesek utazni az időben. A lány legnagyobb sajnálatára ő örökölte ezt a gént, így kénytelen naponta kiruccani egy-egy másik századba. Természetesen Gwendolyn hamar beleszeret a néhány évvel idősebb, szintén időutazó Gideonba. Nem egyszerű egyszerre megérteni a benne zajló érzelmeket és menüettet tanulni. Közben folyamatosan ott van Lucy és Paul szála, ami miatt érdekelt a történet további része. Hiszen végül ez vált a cselekmény mozgatórugójával.
Az előző részre azt írtam, mintha egy hosszú epilógus lenne, nem forrott ki igazán. Ez most kicsit másképp volt, több izgalmat találtam benne, és a függővég is hatásos volt, de még mindig nem volt annyira kiemelkedő, mint ahogyan azt vártam. Olyan érzés olvasni a könyvet, mintha nem történne semmi, ugyanakkor mégis minden. Nem nagyon derülnek ki konkrétumok, mindent a végére tartogat az írónő. És ez kifejezetten idegesítő. Nem azt mondom, hogy mindent azonnal magyarázzon meg, mert akkor elveszik az egészből az izgalom, de kicsit kisebb közökkel is előálhatna a kirakós egy darabjával.
Mindezek ellenére továbbra is érdekelt, mi vezérelte Lucyt és Pault a döntésük meghozatalával, mil állt a háttérben, a többiek is mit miért tettek, és hogy egyáltalán mi lesz a későbbiekben. A történet lassúsága (igen, kicsit az volt) ellenére gyorsan olvasható, pont azért, mert várjuk, történjen már valami. Na meg mivel csak pár nap eseményeit olvassuk. Ez azonban néha zavaró volt, mert időnként úgy tűnt, mintha így meg képtelenség, hogy ennyi minden történjen, még a fantázia világában is.
Gwendolyn szinte teljesen semleges számomra, nem utáltam, de nem is kedveltem meg. Egyszerűen nem ragadtak meg a személyiségek, egyiküknél sem éreztem nagy dolgokat, mint más művek esetében. Ha nem tetszik egy mű, akkor sokszor a szereplőkkel is nagy baj van, de itt nem volt, mégsem nőttek a szívemhez. Persze Gwen továbbra is érthetően reagált a történtekre, mégis olykor nagyon értetlen volt.
Itt van nekünk Gideon is, akit szinte mindenki imád. Kérlek mondjátok meg miért! Na jó, ez csak vicc volt, én sem tudom elmondani sokszor miért kedvelek egy-egy karaktert:D Egyszerűen nem éreztem azt a hűha-imádom-őt pillanatot. Voltak persze aranyos húzásai, de bosszantóak is, ezek pedig kilőtték egymást, így kaptunk egy újabb semleges szereplőt.
A többi karakter több érzelmet váltott ki belőlem, Charlotte továbbra is idegesített a sok hiszitjével és féltékenykedésével, megvetésével és lekezelőségével. Leselie-t egészen megkedveltem, jó volt látni, hogy mennyire akar segíteni a barátnőjének. Xemeriust viszont tényleg imádtam! Nagyon aranyos volt és vicces is. Már csak miatta is érdemes volt elolvasni ezt a részt is.
Összességében láthatjátok, elég ellentétes érzelmeket és gondolatokat váltott ki belőlem a regény, nem bántam meg, hogy elolvastam, annyira azért nem volt rossz. Utána megnéztem az első két részből készült adaptációt, ami viszont nagy hiba volt. Alig van köze a könyvekhez, ráadásul keveri a részeket, és lelőtte nekem a harmadik rész négy fontos eseményét... (Azt hiszem annyit, pontosan már nem emlékszek.)
Szerző: Kerstin Gier
Cím: Zafírkék (Saphirblau)
Oldalak száma: 358
Megjelenés: 2011 (2010)
Kiadó: Könyvmolyképző
Borító: Tetszik a színe:)
Kedvenc szereplő: Xemerius
Legkevésbé kedvelt szereplő: Charlotte
Ami tetszett: Hogy vannak rejtélyek
Ami nem tetszett: Hogy alig derül ki valami
Kedvenc idézet: -
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése