2013. december 31., kedd

Összegezzünk!


Először is szeretnék minden kedves olvasómnak nagyon boldog új évet kívánni. Ez az év sok mindenben volt meghatározó, ha csak egy kicsit is. Most készítek egy összegzést, hogy mi történt velem 2013-ban, leginkább könyves szempontból. :D

Idén elolvasott könyvek: 41 db [lehetne több is, de azért ez is szép:)]
Félbehagyott könyv: 3 db

2013. december 16., hétfő

Game over

Sziasztok! Megosztanám veletek az első saját írásomat. Nem túl hosszú, nem igazán vidám, de én írtam. :) Remélem tetszeni fog. :)

Minden csendes. Nyugodt. Meghitt. Fehér. Bennem vihar tombol. Karácsony van. Mindenki ünnepel. Szeretteikkel vannak. Nekem nincs senkim. Egyedül maradtam. Tehetetlen vagyok. Miért? Miért jutottam el idáig? Olyan boldog voltam. Mindenem meg volt, amit csak kívánni lehetett volna: boldog házasságban élő szülők, kis hugica, igaz barátnők. Mindenkit elvesztettem. Két hete történt. Éppen hazafelé tartottunk. Én voltam a hibás. Miattam mentünk el arra az előadásra. Karamboloztunk. Csak én éltem túl. Most már jól kéne, hogy legyek, de nem vagyok. Belül még mindig fáj, és csak egyre rosszabb és rosszabb lesz. Én tehetek róla! Magamba zárkóztam. A barátnőim, az igaznak hitt barátnőim elfordultak tőlem. Nem értik meg, hogy mit érzik. Nem értik, hogy szükségem van rájuk… vagy valakire, akivel beszélhetek. Aki segít. Fény villan, hatalmas csattanás. Képzelődtem… megint. Kísért a baleset. Azóta nem aludtam rendesen. Állandóan azon gondolkozok, mi lett volna ha… Mi lett volna, ha apa nem visz el arra az első színdarabra tíz éves koromba? Mi lett volna, ha nem jön éppen a kedvenc társulatom a városunkba? Mi lett volna, ha nem kapunk jegyet? Hibáztam! Meg kell torolnom a bűnömet. Miattam haltak meg! Valaki! Segítsen! Nem bírom már egyedül! Karácsonyi énekszót hallok. A környéken élő gyerekek járják a házakat ilyenkor. Pár éve még én is velük mentem. Akkor még gondtalan és vidám voltam. Most már csak egy pötty vagyok a világegyetemben. Egyre kisebb és kisebb leszek, míg végül teljesen eltűnök. Nem hiányoznék senkinek, hiszen nincs senkim. Menekülni akarok! Elbújni! Egyedül lenni? De miért? Így is egyedül vagyok. Elvesztettem mindenkit magam körül. Meghoztam a döntésem. Sikoly, fény, hangok. Minden zavaros. Visszatért. Nem hagy nyugodni. El. Kell. Mennem. Nem. Élhetek. Tovább. Miért is tehetném, ha a családom miattam halt meg? Nem élhetek nélkülük. Nem élhetek a bűntudattal. Beveszem a gyógyszereket. Erősek. Alig pár perc múlva újra együtt leszünk. Boldogan. Úgy, mint azelőtt. Teljesen összezsugorodtam. Eltűntem. Nem létezek többé. Távoztam.

Pandaa

2013. december 9., hétfő

Egy kis karácsony:)

    Mint a cím is mutatja, ma egy kis karácsonyi hangulatú válogatást hoznék Nektek. Na de miért éppen most? A Molyon @domimi ötlete és szervezése alapján elindult egy Adventi Blogturné, melynek mai napját kaptam én. És akkor lássuk! :)


    Biztos sokan ismeritek a karácsony ünnepének történetét, azonban most ezzel kezdenék. A kereszténység államvallássá tétele után nyilvánították hivatalos ünneppé Jézus születését. Ezt kezdetben január 6-án ünnepelték, majd 325-ben került át december 25-re. A XVI. században a reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsonyt. Németországban állítottak először karácsonyfát (XVIII. század), és ez a szokás a XIX. században terjedt el egész Európában. Kezdetben a fát gyümölcsökkel, édességgel díszítették, majd szép lassan elterjedtek az üveg-, később műanyagdíszek. 

2013. december 8., vasárnap

J. A. Redmerski: A soha határa

SPOILER!


Fúúúú... igazság szerint már körülbelül egy hónapja olvastam el, de nem volt energiám megírni. Na nem azért, mert nem tetszett, sőt, egyszerűen imádtam! 

Nem sok olyan könyvet olvastam, ami ennyire megfogott, vagy elgondolkodtatott volna. Még mindig alig tudom megfogalmazni, milyen gyönyörű. Hihetetlen. A borítóval kezdenék, mert még az is tökéletes. Nem szoktam borító alapján könyvet választani, de most pont az fogott meg először, azért figyeltem fel erre a műre. 

2013. október 28., hétfő

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. - Örökké

Spoiler!



Az igazság az, hogy már két hete befejeztem az utolsó részt is, de az értékelés megírására nagyon nehezen vettem rá magam. Talán azért, mert nem volt hangulatom hozzá, vagy azért, mert egyszerűen azzal, hogy ezt most megírom tényleg lezárul az első SzJG olvasásos időszakom, bár a Kalauzt még nem olvastam, és emiatt még összegzést sem akarok firkantani. Más könyvbe is nehéz volt belekezdeni, és még mindig egy kicsi ürességet érzek magamban, valami hiányzik a napjaimból. De visszatérve az értékeléshez: igyekszek ezt is úgy megírni, mint az előző részekét, úgy tenni, mintha folytatódna még...

2013. október 5., szombat

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő

SPOILER!


Megint elsírtam magam. Ez mutatja, hogy mennyire jó, mivel meg megérint egy történet, de könyvön sírni nagyon ritkán szoktam. Mindezek mellett pedig ezt a részt is végigröhögtem. Poénok, érzelmek, barátságok, minden ugyan úgy, mint eddig, és ezt nem bánom.

1. Reni - 5/4: Már azt hittem, hogy a hatodik résztől majd nem fog nyafogni, aztán megint csalódnom kellett egy kicsit. Értem, hogy nagyon nehéz eldönteni, mit is szeretnénk kezdeni az életünkkel, de hogy emiatt például ne vegyük észre, hogy a barátunknak, akit elvileg szeretünk, ugyan olyan problémáink vannak, mint nekünk, sőt talán még nehezebb helyzetben is van, mint mi. Ezért nem kap ötöst, pedig mindemellett tényleg teljesen megváltozott, mióta Cortezzel együtt vannak. A változás természetesen pozitív.

2013. szeptember 29., vasárnap

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

SPOILER!


Húha...:) Jaj de nagyon szeretem én ezt a sorozatot. Okot még mindig nem tudok pontosan, de ez már tudományosan bizonyított tény. ;) Megint csak ismételni tudom magam azzal, hogy leírom, nem bántam meg, hogy belekezdtem Leiner Laura sorozatába. Egyes helyeken képtelen leszek normálisan, nem gyerekesen megfogalmazni a véleményem. Ez mindenki nézze el nekem, kérem.
És akkor vágjunk is bele!

2013. szeptember 26., csütörtök

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. - Remény

SPOILER!


Két napja fejeztem be, és még mindig a hatása alatt érzem magam. Ugyanúgy, mint az eddigi részek, megnevettettek, folyamatosan mosolyogtam, és még a náthám és fejfájásom sem vetett vissza attól, hogy befejezzem a könyvet. Mire befejeztem az értékelést, már egy hete befejeztem, de az érzés ugyan az.
Rettenetesen nehéz már pontokra bontani az értékelést, de azért megpróbálom.

2013. szeptember 21., szombat

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. - Barátok

SPOILER!


Nagyon nehéz lesz megírni ezt, mert már közben az ötödiket is elolvastam, de azért megpróbálom nem keverni a kettőt. Ez a rész számomra már abszolút öt csillagos lett. Csak egyre jobban imádom a sorozatot.

1. Reni - 5/3: Nem javul, de azért szeretem. Elég nagy az intelligenciája, de a teljesen egyértelmű, körülötte zajló dolgokat nem veszi észre. Két év alatt nem jött rá, hogy Arnold többet érez iránta puszta barátságnál. Azt sem érzékeli, hogy Cortez is szeretne több lenni számára, mint ami. A fél gimnáziumi élete azzal ment el, hogy sajnáltatta magát, és semmit sem tett, csak próbálta elfogadni a tényeket. Irigylem a Virággal és az Arnolddal való barátságáért (az utóbbiért a könyvtárban történtektől függetlenül). Arnold az, aki ugyanolyan, mint ő. Könyvmoly, intelligens, nem zavarja, ha nincs képben valakivel, mert: "Nem baj az, ha nem vagy mindenki". Virág pedig az, aki buta, de nagyon jó barátnő.

2013. szeptember 15., vasárnap

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

SPOILER-es az egész!!


Ha valaki megkérdezné, hogy miért is szerettem meg a sorozatot, nem tudnék épkézláb választ adni, mert magam sem tudom. Csak megtörtént. De amióta olvastam az első részt, egyre nagyobb rajongó vagyok. Mivel éppen a negyedik részt olvasom, ezért lehet, hogy kicsit össze fognak folyni a gondolataim, és ezért bocsánat. ^^
Nem hagytam el az értékelés stílusát. Azt hiszem az összes kötetét így fogom megírni.

2013. szeptember 9., hétfő

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. - Együtt


Azt hiszem most már én is beletartozok a Szent Johanna gimi sorozat rajongói közé. Nagyon megszerettem az egészet, pedig elvileg csak egyre jobb lesz. Ezt is pontozásos rendszerben írom meg, és próbálom összevetni ezt a részt az előzővel. Miben vagy éppen miben nem fejlődött az SzJG.
És akkor az értékelés:

1. Reni - 5/3: Rettenetes sokat nyafog, de nem tesz semmit azért, hogy a dolgok esetleg másképp alakuljanak. Csodálkozik, ha strébernek tartják, és csak kihasználják, ha pénteken már hétfőre tanul, és szinte utálja a szüneteket. Persze, tök jó találkozni megint a többiekkel, de amit ő csinál, az már túlzás. Azt még mindig nem tudom felfogni, hogy pont a vastag vádlija zavarja az ünneplőben, de legyen. Legalább nem hasonlít a többi könyvben szereplő tinihez. Elvileg nagyon jól fogalmaz, mégis ez valahogy nem látszott mindig. Túl sokat használja a másolom, no comment és mindegy kifejezéseket. Nagyon tudtak idegesíteni. Ja igen: a "meteorológiai befolyásoltság alatt állok" mondat, és ezek variációi is a kelleténél többször szerepeltek. Mindezek ellenére azért kedvelem Renit, mert végre egy könyvmoly főszereplő. Egyszer szeretném elolvasni az összes olyan könyvet, amit ő is olvasott.

2013. augusztus 31., szombat

Szeptemberi könyvmolyképzős megjelenések

Sziasztok!
Úgy gondoltam, összeszedem az szeptemberben megjelenő könyveket, így képben lesztek ti is, és én is. :) Kiadókra bontom a listát, így talán jobban átlátható lesz az egész. Most a Könyvmolyképzősöket szedtem össze.

Könyvmolyképző Kiadó:

Alyson Noël: Everlasting – Örökké tartson

Damen és Ever eposzi szerelmi története több millió elbűvölt olvasó szívét ejtette már rabul világszerte. Ebben a csodás záró epizódban utazásuk különös célhoz ér, ahol minden titokra fény derül.
Legsötétebb ellenségük megsemmisült, Damen és Ever végre elindulhatnak utolsó küldetésükre: hogy megszabadítsák Dament a testében keringő méregtől. Ha megtalálják az ellenszert, végre érezhetik egymás érintését, és megtapasztalják a szenvedélyt, amelyre olyan régóta vágynak. De az egymásért folytatott harc ijesztő tájakra vezeti őket… Nyárvidék sötét szívébe.
A felperzselt föld és a végtelen eső országában Ever és Damen felfedezik kapcsolatuk rejtett eredetét, olyan titkos történetet találnak, amelyre nem számítottak… és szemtől szembe kerülnek az erővel, amely mindig elszakítja őket egymástól. Csak akkor, a végső rejtély felfedése után vesz fordulatot a szerelmesek jövője, amely egyetlen, végső döntésen függ, amely mindent veszélybe sodorhat. Még az örökkévalóságot is.
Várható megjelenés: 2013. szeptember 15.

Cat Clarke: Entangled - Összekuszálva

SPOILER!!!



Egyik barátnőm adta kölcsön egy másik barátnőmnek, mert szerinte nagyon jó könyv, majd másnap már vissza is került a tulajdonosához a mű, és a másik barátnőmnek is tetszett, így én is felfigyeltem rá. Nem csalódtam.

Nagyon megfogott már a fülszöveg, mert mindig is szerettem a kicsit (vagy éppen nagyon) rejtélyes könyveket. Imádtam az alapszituációt, azt, hogy Grace-nek le kellett írnia a vele történt eseményeket, hogy megértse, elfogadja azokat, kiadja az érzelmeit.

2013. augusztus 24., szombat

Scott Westerfeld: Csúfok

SPOILER! SPOILER! SPOILER!



Ezt a könyvet is a Könyvmolyképző Kiadó gyereknapi akciójában vettem meg, méghozzá azért, mert nagyon sokaknál láttam, hogy megrendelte, és így kíváncsi lettem. Nem csalódtam, maximum pozitívan.

A csúfok és a szépek világa keltette fel leginkább az érdeklődésem a könyvben. Mondhatni maga a téma, és ez így jó. Az egész világ felépítését elleneztem, nem bírtam elfogadni, hogy ennyire beletáplálják az emberekbe, hogy csúnyák, és inkább legyenek egyformák,

2013. augusztus 10., szombat

Sarah Dessen: Tökéletes

SPOILER! SPOILER! SPOILER!



750 forintért vettem a Könyvmolyképző Kiadó gyereknapi akciójában, és számomra ennél többet nem is ér. 
Az alaptörténet nagyon jó, a kivitelezés már koránt sem tökéletes. Ami engem felettébb idegesített az egész könyvön keresztül az az volt, hogy mindenféle jelzés nélkül (ez alatt például egy sorközt, enter-nyomást értek) tértünk át egy más helyszínre, más időpontba, újabb történésekhez. E miatt sokszor csak fél-1 oldal után értettem meg miről is van szó. 

2013. július 31., szerda

Ünnepeljünk!

Na de kit is? Ma ünnepli 33. születésnapját Harry James Potter, a Harry Potter sorozat főhőse. Boldog születésnapot neki! Akkor is, hacsak a könyv által megjelenített varázsvilágban él is ő, hiszen sokunk életét megváltoztatta ő, és még inkább a széria írónője, Joanne Rowling, aki szintén ma ünnepli születésének évfordulóját, pontosabban a 48-at. Boldog születésnapot neki is!


Joanne és az utolsó kötet
Írnék a sorozatról, de képtelen vagyok megfogalmazni azt, amit jelent nekem a varázsvilág. De az csak mond valamit, hogy majdnem az egész sorozatot (két részt még nem) hétszer olvastam újra, nem? És végig képes vagyok izgulni rajtuk, holott tudom mi lesz majd a legeslegvégén. Nagyon jó kis történet, ami generációkon keresztül fent maradt, és fent fog maradni! Korosztálytól függetlenül érdemes elolvasni. Bármikor belekezdhetsz, megéri!

És akkor lezárásképpen csak ennyit üzennék J. K. Rowlingnak: KÖSZÖNÖM! Így csupa nagybetűvel, de még ez sem fejezi ki igazán, amit közvetíteni szeretnék, mert a nagy betűk nem fejezhetik ki azt a szeretetet, ami bennem lakozik.

Pandaa

Ui.: Csodálatos érzés tudni azt, hogy abban az évben születtem, amikor az első kötetet kiadták. :)

2013. július 28., vasárnap

Könyves Álompasik Párbaja 2013

Sziasztok! :)

Egy ideje megy már a verseny, de most jutottam odáig, hogy ezt megosszam:)
Itt tudjátok megnézni, ki kivel párbajozik épp: http://konyvekhaboruja.blogspot.hu/p/kap-2013.html
Jelenleg a TOP8-as mezőny versenyez, és annak is holnap vége. Szavazzatok ti is kedvenceitekre! (És legfőkébb Daemonra, ha kérhetem:) : http://konyvekhaboruja.blogspot.hu/2013/07/konyves-alompasik-parbaja-2013-12.html

2013. július 26., péntek

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

SPOILER mindenhol!!!!


Annyian szeretik, beszélnek róla, és állandóan belefutottam az interneten is. Ezek miatt kezdtem érdeklődni a sorozat iránt, mert kíváncsivá tett, hogy mi ebben ennyire jó. Elolvastam, és igen, szerethető, de megértem azt is, akinek nem tetszett, mert voltak benne olyan dolgok, amik engem nagyon idegesítettek. 
És akkor az értékelés kicsit Reni stílusában:

1. Rentai Reni - 5/3: Több minden is bosszantott vele kapcsolatban. Ilyen volt például, amikor felvéve a szent johannás ünneplőjét, megállapította, hogy vastag a vádlija. Egy: ez ellen lehet tenni, kettő: mért pont a vádlija nem tetszik neki, amikor annyi más baja szokott lenni egy tininek a kinézetével. Már a könyv felénél alig bírtam elviselni a mindegy és a bemásolom szavakat. Túl sok volt belőlük. Amiről szót kell még ejteni, az a Cortez-imádat. Erre is csak azt tudom mondani: túl sok. Amikor beállította a gördeszkás videót kezdőlapra, na, akkor esett át a ló túloldalára. Ezektől eltekintve azonosulni tudtam Renivel, hiszen ő is imád olvasni (bár ő szépirodalmat olvas leginkább, én pedig kortárst), benne van a suliújságban (én újságírói álmokat dédelgetek), nem nagyon vannak barátai, és pl. hagyja, hogy kihasználják. Remélem a továbbiakban alakulni fog a személyisége.

2013. július 20., szombat

J. L. Armentrout: Luxen 1. – Obszidián

SPOILER! SPOILER! SPOILER!


A könyvhéten jelent meg, és én már akkor kinéztem magamnak. Nemrég volt időm elolvasni, egy nagyon-nagyon hosszú út során. Nem csalódtam a könyvben. (A molyon 96%-os!! értékelése van)

Először is imádom a borítóját. Nagyon kifejező, főleg az a zöld szín. Meg Daemont is hasonlóan képzeltem el, mint ahogy a borítón ábrázolták (azok a zöld szemek…). 

Amit nagyon szerettem a könyvben, hogy fantasy, ugyanakkor nem szerepelnek benne vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok, és hasonló más lények.

2013. július 18., csütörtök

Suzanne Selfors: Mentsük meg Júliát!

SPOILER!


Ez volt az a könyv, ami először nem keltette fel az érdeklődésemet, ám egyik osztálytársam ajánlotta, így rászántam magam az elolvasására. Nem bántam meg.
Amikor először olvastam a mű fülszövegét, furcsának találtam az alaptörténetet. Shakespeare Júliája egy kortárs könyvben? Ráadásul megváltoztatva az egészet? Mégis nagyon szuper kis történet kerekedett ki. 

2013. július 5., péntek

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

SPOILER!


Többen is ajánlották nekem ezt a könyvet, mondván, hogy mennyire jó könyv. Én is sokáig szemezetem vele, és nem olyan régen sikerült is elolvasnom… Egy újabb vörös pöttyös, amit imádtam.

Odáig vagyok Párizsért - egy hét és végre ott *.* -, ezért is keltette fel az érdeklődésem ez a mű. Minden szavát ittam, ami Párizsról szólt, és olyan gyönyörűen sikerült ezeket a leírásokat megírnia az írónőnek.  
Annát nagyon megkedveltem. Izgalmas volt végignézni (vagy inkább végigolvasni?) a jellemében bekövetkező változásokat.

2013. június 23., vasárnap

Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem

Az értékelésben sok a SPOILER!

Nem is tudom, hogy kezdjem... Tetszett is, meg nem is. A címe valahogy már utal arra az érzésre, amit éreztem, mikor befejeztem a könyvet: úgyis elfelejtem...

Adott egy lány, London (megjegyzem, kicsit furcsálltam a nevét, de egyedi volt, ezért tetszett), aki minden hajnalban elfelejti mindazt, ami előző nap történt vele, de "emlékszik" arra, ami történni fog, lehet az saját maga, vagy az ismerősei. Tehát megvolt ez az alaptörténet, ami rendkívül érdekes és furcsa. Ez hogy lehetséges? 

2013. május 6., hétfő

Simone Elkeles: A vonzás szabályai

SPOILER!


Elolvastam az első részt. Az megfogott. Utána elolvastam ezt is, és magához láncolt, ha lehet még jobban, mint az előző kötet.

Már mikor befejeztem az első részt, akartam olvasni a másodikat, de az sajnos még nem volt meg, és nem olvasok sem kölcsönbe kapott, sem könyvtári könyveket, mert akkor olvasás után nincs a polcomon, és ez engem zavar. Az osztálytársaim közül többen olvasták azóta a könyvet (igazából szinte egyszerre olvastuk ezt a részt), és mindegyikünk véleménye szerint sokkal jobb, mint az Alexről szóló történet, pedig az is nagyon jó volt. 

2013. április 2., kedd

Simone Elkeles: Tökéletes kémia

SPOILER!


Egy újabb könyv, amit imádtam. Egy újabb könyv, amit nem tudtam letenni. Egy újabb könyv, ami megához láncolt. Egy újabb könyv, amihez hasonlót még nem igazán olvastam. Ez az újabb könyv Simone Elkeles Tökéletes kémia című műve.


Akkor hallottam, illetve olvastam, a könyvről először, amikor az írónő Magyarországra érkezett (Bevallom le voltam maradva), és rögtön fel is keltette az érdeklődésemet. Imádtam a történetét, bár azért kicsit van benne olyan dolog, amire azt mondanám tipikus, de azért nem sok. 

2013. március 17., vasárnap

Polly Shulman: Rajongás


„Kevés olyan dolog van, ami jobban megviselhet egy értelmes embert, mint ha szeretetből és megszokásból ragaszkodik egy Rajongóhoz.”

Több mindenért rajongtam már eddigi – nem túl hosszú – életem során: High School Musical, Harry Potter, Twilight… Mindenkinek más jelenti imádatának tárgyát, de egy valami közös az ilyen emberekben: van, amit igazán szeretnek. Úgy gondolom, hogy nem nőhet fel úgy valaki, hogy nem tapasztalja meg – legalább egy kis mértékben – a rajongást. 

2013. március 2., szombat

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn



Nem sűrűn szoktam magyar író(k) könyvét/könyveit olvasni. Lehet, hogy a kötelező olvasmányok is „hozzásegítettek” ehhez, vagy csak nem találtam olyat, ami érdekelne... Egészen mostanáig.

Kemese Fanni trilógiájának első része, A napszemű Pippa Kenn egy poszt-apokaliptikus világban játszódik, ahol már csak egyetlen ember él, Pippa. Vagy mégsem? Váratlanul feltűnik Ruben, aki szerint van egy hely, ahol még élnek emberek. Vajon Pippa az egyetlen helyet választja, amit ismer, tehát a biztonságot, vagy a veszélyekkel teli ismeretlent? Hogyan dolgozza fel két olyan fiatal az egymás iránt érzett vonzalmukat, akik a randevút is csak könyvekből, vagy éppen a szülők által meséltekből ismerik? Ez mind kiderül ebből az izgalmas regényből. 

2013. január 6., vasárnap

Claire Loup: Amikor életemben először



„Az érettségit követő nyár eseményei alkalmat szolgáltatnak Julie-nek arra, hogy számba vegye az elmúlt néhány év meghatározó élményeit, azokat, amikor életében először tett valamit, vagy esett át valamin. Ezen nevezetes és emlékezetes első alkalmak között egyaránt van kellemes és kellemetlen, felemelő és lehangoló, kacagtató és siralmas. Claire Loup, a fiatal francia írónő első regényében jelenlegi és hajdani tinik egyaránt magukra ismerhetnek a főhősnő hol csípős iróniával, hol fergeteges humorral elénk tárt csetlés-botlásaiban, amelyek a nővé válás óhatatlan velejárói mindannyiunk életében.”