2014. május 4., vasárnap

Veronica Roth: A beavatott

A beavatott egy olyan könyv volt nekem, ami folyton szembejött, de mégsem éreztem késztetést rá, hogy elolvassam. Aztán jött molyon egy kihívás, na meg két barátnő, akik imádták, így belevágtam. Jól tettem!

Azt kell mondjam, egyre jobban szeretem a disztópikus regényeket. Fogalmam sincs mi is fog meg bennük valójában, talán az, hogy megvilágítanak apró dolgokat, amik a leírtakhoz vezethetnének, és ezáltal gondolkodásra is késztetnek.

Veronica Roth regényében az embereket öt csoportba osztják (Bátrak, Önfeláldozók, Műveltek, Barátságosak, Őszinték) a szerint, hogy melyik tulajdonság jellemző leginkább az adott személyre, és így szépen lassan a többi jellemzőt el is nyomják benne.

2014. május 3., szombat

Heidi McLaughlin - Örökké a csajom

SPOILER!


Hihetetlen, mikor falra tudsz mászni egy könyvtől, de közben meg imádod. Ilyenkor elgondolkodsz rajta, hogy akkor most mi van? Hát jó kérdés.

A könyv nagyon erősen indult, hiszen már vagy az ötödik oldalnál elérte, hogy sírjak, ami eddig még nem fordult elő. Annyira szívszorítóan tudta leírni azt, ami történt, hogy szinte úgy érzetem, ismertem Masont. Mintha a legjobb barátom lett volna.