Rachel Van Dyken. Egyetlen

Úgy látszik manapság egy regényhez kell két nehéz sorsú fiatal, akik közül legalább az egyik haldoklik, némi romantika, és kész is. Rengeteg ilyet olvastam, és nagyon sokat közülük imádtam, de már egyre kevésbé hiszem, hogy tudnak újat mutatni a hasonló könyvek, ezért az Egyetlentől sem vártam túl sokat az értékelések ellenére sem. De ez a mű adott valami pluszt. Tele volt fájdalmas igazságokkal, olyan dolgokkal, amik segíteni tudnak a hasonló helyzetben lévő embereknek.

A történet középpontjában Kiersten áll, aki épp csak elkezdi az egyetemet, máris belefut (szó szerint) Westonba, a focicsapat sztárjába. Mindkettejük élete megváltozik ennek a találkozásnak köszönhetően. Segítenek egymásnak túllépni a múlton, meglátni a jövőt, élni a jelenben. A fiú kirángatja Kierstent a csigaházából; eléri, hogy olyan dolgokat tegyen meg, amit egyébként képtelen lenne.

"Talán a dolgoknak nem az élet tökéletességében van értelme, hanem a káoszban."

Mondanám, hogy a történet egyedi, de ez nem igaz. Mostanában ez volt a második könyv, amiben a főszereplő nő szó szerint belerohan élete nagy szerelmébe az első egyetemi napon. Kissé irreális a dolog, de azért örülnék, ha velem is megtörténne. :D Aztán, mint már írtam, mindkét főszereplőnek nehéz sors jutott, mindkettejüknek szembe kellett néznie szeretteik elvesztésével, ám Westonnak ennél több megpróbáltatás jutott. A rák sem új téma, nehéz téma, de egyre többször jelenik meg a könyvekben, így az elején még mindig tartottam az egész regénytől, hogy vajon milyen lesz.

Azok a könyvek, amiben szerepe van a halálos kórnak (legyen ez kisebb vagy nagyobb), kevés remény figyelhető meg. Vagy meg fog történni a tragédia, vagy már megtörtént, és az utána következő nehéz időszaknak lehetünk tanúi. Az Egyetlenben végig volt valami, ami ott tartott a remény egy apró szikráját. A mondatokban, a gondolatokban, a tettekben érződött minden, ami nagy segítségére lehet azoknak, akiknek hasonló sors jutott. Nem mondom azt, hogy egyáltalán nem irreális az egész, mert valamilyen szinten az, pláne az írónő személyes tapasztalatai miatt. Azonban úgy gondolom, a hitnek mindig ott kellene lennie, mindig lesz valami, amiért harcolhatunk, a hit segíthet nekünk, még akkor is, ha nem úgy tűnik, hogy van kiút.

"Azt hiszem, egyszerűen ilyen az élet. Senkinek nem ígér semmit. Ezért ilyen becses."

Nagyon megszerettem a szereplőket, jó volt látni Kiersten és Weston kapcsolatát, ahogy megbíztak egymásban, segítettek egymással, már csak azzal is, hogy ott voltak a másiknak. Kiersten egy csendes, kissé antiszociális lány lett a tragédia miatt, ám nyitott a változásra. Nem érződött az, hogy azért szenved, mert van oka rá. Nem. Tudta, hogy változtatnia kell, és Weston volt számára az a löket, amire szüksége volt.

Wesről kettős érzelmeim vannak. Egyrészről imádtam, a bölcsességét, a humorát; ugyanakkor néha nem értettem miért olyan pesszimista. Bár ez sem egészen igaz, mert hát ilyen betegséggel egy nagyon komoly műtét előtt, amit tudod, nem biztos hogy túlélsz, nehéz optimistának maradni. Reménykedni. Viszont a vége felé ez előtört belőle, és én is úgy izgultam érte, mintha ismertem volna. Mintha valós személy lenne.

"Még ne add fel. Néha oda, ahová Isten azt írta, Vég, azt igazából úgy érti, hogy Kezdet."

Egyre több könyvben lesz kedvencem valamelyik mellékszereplő, ez itt is megtörtént. Gabe, az igazi rossz fiú rejtélyes múlttal, aki azonnal elkezd aggódni Kierstenért, holott épp csak megismerte. Törődik vele, de nem akar több lenni, mint barát (imádkoztam azért, hogy ne legyen szerelmi háromszög); ugyan ez a törődés figyelhető meg nála Lisa irányában is.  És ha már őt is megemlítettem: szintén megszerettem. Gabe-bel ők vittek igazán humort a keserű sorok közé.

Mindent összevetve imádtam ezt a regényt, az egyedi történet hiánya (kivéve a végkifejlet), illetve az apróbb hibák ellenére is. Alig várom, hogy olvashassam a következő részt, ami Gabe története lesz, tehát ez egy teljesen lezárt mű!

Szerző: Rachel Van Dyken
Cím: Egyetlen (Ruin)
Oldalak száma: 296
Megjelenés: 2014 (2013)
Kiadó: Athenaeum
Borító: Egyik sem tetszik, de talán a magyar jobban illik a történethez
Kedvenc szereplő: Gabe
Legkevésbé kedvelt szereplő: Weston volt barátnője, akinek most nem jut eszembe a neve:D (Mellesleg alig szerepelt...)
Ami tetszett: A rengeteg igazság
Ami nem tetszett: Néhány klisé
Kedvenc idézet: "Nehéz az élet - meghalni könnyű. Csukd be a szemed, és soha többé nem nyisd ki. Mi olyan nehéz ebben? Igazából semmi - csak baromi fájdalmas azoknak, akiket hátrahagysz."

A recenziós példányért köszönet az Athenaeum kiadónak! :)