Mikor elolvastam a Hopeless-t, úgy éreztem teljesen összetörtem, szinte fizikai fájdalmat okozott. Ha
akkor ezt éreztem, nem is tudom elmondani, milyen hatással volt rám a Losing Hope. Látni az eseményeket Holder szemszögéből rettenetesen... Meghatott? Nem is tudom mi az igazán jó szó ide. Szó szerint fájt, képtelen voltam sírni, mert az érzelmeim annál mélyebbek voltak. Sosem gondoltam volna, hogy egy könyv, fikció ilyen hatást is kiválthat belőlem.
Most itt ülök a gép előtt, nem hagyva időt, hogy átgondolhassam az élményt, amit az olvasás nyújtott. Attól tartok, ha most nem írom le, el fogom felejteni. Nem fogom tudni pontosan felidézni a könnyeket, a leveleket, a szereplők hozzáállását. Igazából mindent tökéletesen.