2017. szeptember 11., hétfő

Nyári Book Tag



Tudom, a nyár már elmúlt, de @Alexa18 néhány napja (vagyis most már lassan két hete) kihívott erre a Tag-re molyon, így mindenképpen ki szerettem volna tölteni. Az ő válaszait itt olvashatjátok: https://moly.hu/karcok/964472 Nem is húzom senki idejét, lássunk neki a válaszoknak!

1. Nyáron mindenkinek kicsivel több szabad ideje van, ezért az új könyvek mellett előkerülnek már a régen olvasott regények is, egy kis nosztalgia erejéig. Te melyik könyvet olvastad a legtöbbször?
A Harry Potter sorozatot. Mostanra már elvesztettem a fonalat, hányszor is olvastam a köteteket, de tíz felé közeledek, ha még nem értem el. Nem telik el úgy év, hogy ne olvastam volna legalább az egyik kötetet, legyen az angolul vagy magyarul. 

2. Ha nyár, akkor kötelező olvasmény, vagy tipikus nyári olvasmányok? Ha már nem jársz iskolába, akkor értelmezd úgy a választ, amikor még iskolába jártál!
Egyik sem. Egyszer próbálkoztam azzal, hogy nyáron olvasok kötelezőt, de mire eljutottunk órán a könyvig, addigra semmire nem emlékeztem, márpedig ha jó jegyet akartam a dolgozatra, muszáj volt tudnom az apró részleteket. Nyári olvasmányokat pedig olvasok én tél közepén is, télit meg nyáron. Sosem érdekelt különösebben az ilyen, a Karácsonyi éneket először júliusban olvastam... 

3. Szerintem tipikus nyári olvasmány:
Mint már írtam, erre nem soktam figyelni, de a Milyen is a boldogság? Jennifer E. Smithtől és Leiner Laurától a Bábel jutott eszembe. Mindkettő nyáron játszódik, a Bábel pedig fesztiválos is, így lényegében tökéletes nyári olvasmányok.

4. Ha nyár, akkor szerelem! Kedvenc könyves párosod?
Túl sok van, nehéz egy párost választani. Elsőre Ron és Hermione jutott eszembe, ezért legyenek ők. Én mindigis szerettem, hogy Hermione nem Harry-vel jött össze, én őt mindig Ginny-vel shippeltem, valószínű azért, mert először az epilógust olvastam.. :D

5. Olvasmányaid alapján, te hova utaznál el legszívesebben nyaralni?
Hollandiába! Elsősorban a Csillagainkban a hiba miatt szerettem bele Amszterdamba, majd jött a Csak egy nap és Csak egy év, és azóta minden vágyam elmenni Hollandiába. 
Kitalált helyszín viszont nem jut eszembe. Mármint ROxfortba bármikor szívesen mennék, de nem igazán az a nyaralós hely.

6. Ez lehűt! Mondj egy borzongató könyvet, amit szerettél?
Ez egyszerű, nem szoktam borzongató könyvet olvasni. De egyszer azért szeretnék megpróbálkozni egy Stephen King könyvvel, de mivel nem bírom a horrort, ezért még bátorságot gyűjtök.

7. Ez felpezsdít! Mondj egy érzemektől túlfűtött, forró szerelmi történetet, amit olvastál!
A soha határa jutott eszembe rögtön. Elég régen olvastam már, de akkor nagyon szerettem. Írtam is róla a blogon, ha valakit érdekel (bár a korai időszakól való, ami annyira... nem volt jó. :D)

8. Idény nyáron melyik könyvet viszed magaddal a nyaralásodra?
Már voltam nyaralni, így azt írom, amit vittem. Elsőkörben velem volt Penelope Douglas: Szívatás, Anna Todd: Before és Nothing More, másodszor pedig velem volt az Elveszett lelkek városa és a Mennyi tűz városa is, de időm egyikre sem volt, csak utaztak egyet.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése