2014. augusztus 28., csütörtök

Veronica Roth: A lázadó

Általában egy trilógia második rész jobb, mint az első, azonban ez sajnos A beavatott trilógiára nem igaz. Nem mondom, hogy rossz volt, de csak nagyjából az utolsó 100 oldalon éreztem ugyan azt, mint az első rész olvasása során, akkor viszont teljesen le is vett a lábamról.

A trilógia alapját az öt csoportba osztott társadalom még mindig nagyon szerettem, bár már érthetően nem ugyan az volt, mint az előző részben. Nagyon örültem, hogy megismerhettük a többi csoport központját, működését, mélyebben beleláthattunk mindenbe. Sajnos ezek a "megismerkedős" részek néhol elég unalmasra sikerültek, nem hozták vissza az első rész hangulatát, izgalmasságát.

2014. augusztus 26., kedd

Top 10 Tuesday


A Top 10 Tuesday házigazdája a The Broke and the Bookish. Ennek során egy adott téma köré kell összegyűjteni a szerinted arra illő könyveket. A mai téma a Top Ten Books I Really Want To Read But Not Own Yet, azaz a Top 10 könyv, amit olvasni szeretnék, de még nincs meg.

2014. augusztus 25., hétfő

Colleen Hoover: Reménytelen

Amikor elkezdtem olvasni a Reménytelent, sosem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog érinteni. Hogy
ennyire nem jutok majd szóhoz, és ennyire fájni fog, és mindemellett imádni fogom.

Sky anyja, Karen nem tűr meg a házukban sem TV-t, sem számítógépet, sem okos telefont, és Sky-t otthon tanítja, azonban a lánynak ez így megfelel, idejét legjobb barátnőjével, Six-szel, valamint olvasással tölti. Karennek viszont erre olyan indítékai vannak, amiket Sky nem ismer. Aztán megjelenik Holder, akin úgy látszik, ismeri a lányt, Sky viszont nem ismeri őt. Vagy mégis? Az igazság sokkoló.

2014. augusztus 24., vasárnap

Kis Családom Book Tag


Anitiger (Hagyjatok! Olvasok!) meginvitált a saját Book Tag-jére, így most ezzel jelentkezek. 
A Book Tag lényege, hogy egy adott téma köré kérdéseket építenek a kitalálók, így a válaszok alapján sokkal jobban megismerhetjük magunk, illetve más bloggereket. 
Az én jelöltjeim: Lexa és Kiruu. Jó töltögetést nektek! :)

2014. augusztus 23., szombat

Változások ideje

Sziasztok! :)

Mint észrevehettétek, változások történtek az oldalon, és még mindig próbálom fejleszteni azt. Ebben a bejegyzésben szeretném összegyűjteni az eddigi változtatásokat, és a várhatóakat is.

1. Az oldalt új URL címről érhetitek el, ami nem más, mint a www.readerwiththousandlives.blogspot.com. Szerettem volna valami lényegretörőbb címet adni, olyat, ami alapján lehet következtetni a blog témájára is. Tudom, hogy elég hosszú, de nekem tetszik, remélem nektek is.

2. Már az előző pár bejegyzés során is észrevehettétek, hogy megváltozott a jellegük, a formájuk. Innentől kezdve, csak akkor írok spoilert, amikor nagyon nem tudom máshogy kifejezni magam, egyébként tartózkodnék ettől, hogy inkább ajánlás legyen, és ne csak azok olvashassák el az írást, akik már olvasták az adott könyvet.

3. A bejegyzések végén található kis bigyó kiegészült pár dologgal. Ez egyfajta összefoglalás, kedvcsináló idézettel is. Egyelőre egyet írok, de ez később lehet több is.

4. Felkerültek menüpontok, a könnyebb átláthatóság érdekében. A legördülő menü istenért sem akar összejönni, így ez szerintem már így marad.

5. Az ajánlások végére került egy pontozós rendszer is egy ötös skálán.

6. Kiraktam oldalra egy csevegőt, kérlek használjátok! :) De kommentet is írjatok ám!

7. A kinézet is változott, mostanában már harmadszorra, de most ezt egy darabig tervezem fennhagyni.

8. Szeretnék rovatokat elindítani, és nem csak könyvekről írni. A tervezett rovatok: Top 10 Tuesday, Thursday Tag és a Szerelmes szombat avagy írjunk könyves álompasikról. Ezeken kívül szeretnék a várható megjelenésekről is írni, megfilmesítésekről is híreket adni, azaz normális bloggá fejlődni.

9. És így a végén szeretném elmondani, hogy nagyon le vagyok maradva az értékelésekkel,de próbálom utolérni magam, remélem pár héten belül ez bekövetkezik.

Ha minden szuperül megy, holnaptól újult erővel, sokkal több bejegyzéssel, rovatokkal várlak benneteket. Addig is jó olvasást! :)

Pandaa

2014. augusztus 3., vasárnap

Leiner Laura: Bábel

Leiner Laurával a Szent Johanna gimi sorozattal ismerkedtem meg, és megkedveltem a stílusát, imádtam a részeket, így egyértelmű volt, hogy a Bábelt is el fogom olvasni, és ez még nagyobb kedvencem lett, mint az előbb említett sorozat.

Ha valaki megkérne, hogy röviden meséljem el a történetet, csak ennyit mondanék: Bábelfeszt; mert ennek a könyvnek sem a története a lényeg, hanem minden más apróság. A hangulat, a karakterek, a poénok. És ez az, amiért kedvelem Leiner Laurát. Képes azt leírni, amin mi is keresztülmehetünk, realista regényeket ír, valósághű szereplőkkel, és mindig képes megnevettetni, de megsiratni is, ha úgy alakul.