Nem is emlékszem, mikor figyeltem fel először a könyvre, elég régen került fel az olvasandó listámra, ám sosem éreztem azt, hogy ezt nekem mindenképp olvasnom kell, nem éreztem azt a fajta vonzást, amit más könyvek esetében szoktam. Sokáig halogattam, még az után is, hogy sikerült beszereznem, végül egy molyos kihívás miatt vettem mégis kézbe. Már eltelt némi idő azóta, hogy befejeztem, de még most sem tudom egyértelműen eldönteni, tetszett e, vagy sem. Akadt jó és rossz is benne, ahogy igazából szinte minden könyvben, azt hiszem igazából jó volt, de nem fogott meg annyira, mint vártam, pláne nem annyira, hogy a folytatás is érdekeljen, bár tény, hogy kicsit függővége van.
A tizenhét éves Vane Weston túlélte azt a tornádót, ami végzett szüleivel, ám senki sem tudja, miért. Csoda - szokták mondani. Hihetetlen. De nem ez az egyetlen furcsa, rejtélyes dolog az életében. Álmaiban mindig megjelenik egy sötét hajú lány. Létezik egyáltalán? Igen, de nem ember. Audra szilf, szélvándor, és Vane örzője, arra esküdött, hogy megvédi a fiút akár az élete árán is. Egy óvatlan lépéssel felfedik magukat az ellenségnek, aki elől olyan jól elrejtőztek (bár Vane erről semmit sem tud), a lány kénytelen felfedni az igazságot Vane előtt, és fel kell készítenie az egyre közeledő harcra.
"Ennek kábé annyi értelme van, mint a tavaly tanult másodfokú függvényeknek"