Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Tizenöt nap. Ennyi ideje fejeztem be a Tengerbe veszett könnyeket, és még mindig küszködök az értékelés megírásával. Nem tudom, hol kezdjem, aztán hol folytassam. Úgy érzem, nincs elég szó arra, amit ki szeretnék fejezni. Mondatokat kéne formálni, olyanokat, amik visszaadják azokat az érzéseket, amik eltöltöttek a könyv olvasásakor. Lehetetlen feladatnak tűnik, de már ennyi is sokat mond. És azért mégis megpróbálom, mint mindig. Ruta Sepetys Árnyalatnyi regény című művéről írt bejegyzésemet is hasonlóan kezdtem (ITT elolvashatjátok), azt hiszem, ez lesz nálam az írónő jellegzetessége, és ez így is van jól. Imádom, amilyen érzelmeket kivált belőlem, ahogy vegyíti a történelmi eseményeket a fikcióval. Fantasztikusat alkotott most is, kedvencet avattam.

A második világháború Kelet-Poroszországban a végéhez közeledik. Több ezer menekült próbál kiszakadni, eljutni a szabadsághoz túllépve minden megpróbáltatáson. Megannyi különböző nemzetiség, életkor, múlt és titkok. Most mégis többen együtt próbálnak meg túlélni. Joana, a litván nővér, Florian, a porosz restaurátor és Emilia, a lengyel fiatal lány útja is keresztezi egymást, kialakítva olyan kapcsolatokat, amikre nem számítottak. Közös úticéljuk a Wilhelm Gustloff hajó, ami civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. Mikor úgy tűnik, egyszer minden jóra fordul, megtörténik a tragédia. Minden embernek, nemtől, nemzetiségtől és kortól függetlenül együtt kell küzdenie a túlélésért. 

"Vajon a történelem eltűnhet, ha vérrel írják?"

A második világháború borzalmairól, a munkatáborokról mindenki hallott már, tanult róla, a Wilhelm Gustloff katasztrófája azonban kevésbé ismert. A könyv olvasása előtt én sem tudtam róla, ami hihetetlen, hiszen több, mint kilencezer ember halt meg a hajó elsüllyedésekor. Ez nagyjából hatszor annyi, amennyi életet a Titanic követelt. Úgy érzem, ez a könyv emléket is állít mindazoknak, akik akkor vesztették életüket. Annak a rengeteg embernek, akik reménykedtek, akik azt hitték, sikerült, majd a soros közbe szólt. Egészen a katsztrófáig jól bírtam az olvasást, persze előtte is megviselt már, de akkor tört el bennem valami. Jobb, ha az ember olyankor olvassa a könyvet, amikor semmit nem kell csinálnia, és nem vizsgaidőszakban.

A Wilhelm Gustloff

Annak ellenére, hogy a katasztrófa tört össze leginkább, meglepően kicsi része csak a történetnek. A hajóig vezető út sokkal nagyobb részt takar le. És ezek sem kevésbé megrázóak és szívszorítóak. És most nem feltétlenül az esetleges halálokra gondolok, azok, akik nem bírták tovább, vagy azok, akiktől elvették az életüket. Nem. A csellengő kisfiú jelenlétével még inkább szíven ütött a valóság. Hogy ez igenis megtörtént, nem számított semmi. Ki vagy, ki voltál, mennyi idős vagy. Az, hogy hol születtél viszont nagyon is. Ebbe viszont nem szeretnék most belemenni, úgyis mindenki tudja a részleteket.

"Nem lehetünk eléggé óvatosak, Hannelore. Attól, hogy valaki kopog az ajtón, még nem muszáj kinyitni. Édes kicsi lány, néha farkasok vannak az ajtónál. Ha nem vigyázunk, felfalnak."

Minden szomorú és borzasztó dolog mellett csodáltam a szereplők kitartást. Azt az erőt, ami kellett, hogy minden reggel felkeljenek, és továbbmenjek. Ne adják fel, ne válasszák a könnyebbik utat. És az összetartásukat is csodáltam. Támogatták egymást, mégha csak arra az időre is, amíg együtt voltak, utána természetesen fontosabb lett a saját biztonságuk. A főszereplők közül mind a hárman a szívemhez nőttek, nagyon megszerettem mindegyiküket, talán azért is fájt sokszor olvasni a sok megpróbáltatásról, amit át kellett élniük. Szerettem Joanát, és hogy mindenkinek megpróbált segíteni kérdés nélkül. Szerettem Emiliát, akinek ilyen fiatalon került olyan helyzetbe, amilyenbe. És Floriant is nehéz nem megszeretni a sajátos bosszúja ellenére sem. Vagy éppen a miatt is kedveli meg az ember. Ki tudja?

Ragozhatnám még tovább, de azt hiszem ennyi is elég, ennyi is átadja valamennyire, hogy mennyire fantasztikus élmény volt. Tartom magam ahhoz, amit az Árnyalatnyi reménynél is írtam. Ezt tenném kötelezővé. Sokkal többet meg lehet tanulni Ruta Sepetys két regényéből, mint a száraz tananyagból. Sokkal jobban meg lehet érteni, át lehet érezni. Azt is imádtam, hogy az írónő mennyi kutatómunkát végzett a regény érdekében, meg is látszott rendesen, e nélkül biztos nem lett volna ilyen jó. Ja, igen, plusz pont Lina megemlítéséért, de ez már tényleg csak a hab volt a tortán.

Szerző: Ruta Sepetys

Cím: Tengerbe veszett könnyek (Salt to the Sea)

Megjelenés: 2016 (2016)

Oldalak száma: 384

Kiadó: Maxim

Borító: Nagyon tetszik, igazán kifejező

Ami tetszett: Minden!!

Ami nem tetszett: --

Kedvenc szereplő: Ha muszáj választani, akkor Joana és Florian, de majdnem mindenkit megszerettem

Legkevésbé kedvelt szereplő: Alfred, róla nem írtam, de ő tényleg idegesített

Kedvenc idézet: "Amikor azt hinnéd, hogy ez a háború elvett tőled mindent, amit szerettél, találkozol valakivel, és rájössz, hogy még tudsz valamit adni."

A recenziós példányért hálás köszönetem a Maxim kiadónak!

Read More

Jennifer E. Smith: Milyen lesz a búcsú után?

Jennifer E. Smith egyike a kedvenc szerzőimnek. Hogy miért? Mert bár minden regénye hasonló, mégis más. Mert könnyedek, mégis kicsit izgalmasak. Felvidítanak, elszomorítanak, kikapcsolnak. És, bár nem a legfontosabb, egy részből állnak. Mikor a végére érek valamelyik regényének, tudom, ennyi volt. Nem kell hónapokig, rosszabb esetben évekig várnom a folytatásra, hanem kapok egy egészen lezárt, kerek történetet. És bár kicsit talán mindegyiknek függővége van, mégsem feltétlenül zavaró. Persze első olvasásra idegesítő lehet, mégis szeretem, hogy én dönthetem el, mi lesz végül a főszereplőkkel. Jennifer lezárásaival megadja mindennek a lehetőségét, rábízza az olvasóra a továbbiakat. Nos, ezek után azt hiszem nem meglepő, hogy a Milyen lesz a búcsú után?-t is epekedve vártam. És hogy hogyan tetszett? Olvass tovább. ;)

Elérkezett Aiden és Clare utolsó estéje a főiskola előtt. A pár kénytelen meghozni döntésüket, miszerint együtt maradjanak-e vagy szakítsanak. Tizenkét órájuk maradt, ez idő alatt felidézik kapcsolatuk minden fontos, és talán nem fontos részletét, hátha valamelyik elvezeti őket a megfelelő döntéshez. Az este alatt sok mindenre rájönnek egymással és magukkal kapcsolatban is. A reggel, a búcsú ideje egyre közeledik, a kérdés csupán, hogy ez a búcsú csak reggelre vagy örökre szól. "Bájos, édesen keserű, bölcsességgel és szeretettel teli új, ellenállhatatlan regény a döntéseink nehézségeiről abban az esetben, ha a szívünk és az élet más-más irányt diktál."

Jennifer ezen története is igazán valóságos és aranyos volt, viszont azt is el kell mondanom, kicsit vidámabb történetre számítottam az alaphelyzet ellenére is. Nem igazán tudom miért, hiszen elég nyilvánvaló, hogy inkább lesz keserédes és szomorú a cselekmény. Azért nem kell aggódni, így is élveztem, de időnként ejtettem egy-egy vagy éppen sok könnycseppet. Történetileg nem kell semmi egetrengetőt várni, nem azért kedveltem, egyszerűen az írónő regényeiben van valami, ami magával ragad. Ami beférkőzik a szívedbe, melegséggel tölt el, de pontosan nem tudom mi az a valami. Kicsit megfoghatatlan számomra, úgy érzem, csak akkor értheti meg valaki ezt, ha elolvassa a regény(eke)t. 

Eddig csak áradoztam, de tudni kell, azért nem volt tökéletes. Sőt, azt mondanám, a négy könyv közül ez volt a leggyengébb. Valami most hiányzott. És nem a befejezés. :D Mint már írtam, tetszett, élveztem, de ott volt egy kicsi 'de'. Itt sem tudom megmondani egyértelműen, mi volt a baj, de mindenképpen ott volt. Talán egy kicsit szenvedősebb volt, mint amit akkor el tudtam viselni, talán ezúttal tényleg túl gyorsan pörögtek le az események, és nem tudtunk annyira elmélyülni egy-egy dologban, mint kellett volna. Tényleg nem tudom, de mindenképpen le akartam írni, hogy nem volt tökéletes, nehogy valaki abban a hitbe ringassa magát, hogy egy kedvenc írónő csak tökéletes könyvet írhat.

Bevallom őszintén, elég régen (hónapokkal ezelőtt) olvastam el a Milyen lesz a búcsú után?-t, így a mellékszereplőkre egyáltalán nem emlékszem, ezért róluk nem tudok szót ejteni. (Abban azért biztos vagyok, hogy nem e miatt nem tudtam az előző bekezdésekben nagyon konkrétumot mondani.) Annyi azért rémlik a többi karakterről is, hogy nem voltak rosszak, voltak jó pillanataik, de sajnos semmi több nem rémlik. Ellenben ott van azért Aiden és Clare. Sokan kritizálták Clare-t, hogy től sokat hisztizett, nekem ez olvasáskor nem tűnt fel. Tény, hogy ki volt akadva, szenvedett olykor-olykor, de számomra nem volt idegesítő. Lehetett volna rosszabb is, na meg valamennyire át tudtam érezni, min megy keresztül. Nem, nem voltam hasonló helyzetben, mint az ő párosuk, de mégis átéreztem egy kicsit a nehézségeiket, kínlódásukat.

"Néha pont azok a dolgok érik meg a legjobban, amiket a legnehezebb megtenni."

Aident kifejezetten szerettem. Aranyos volt, és őszintén sajnáltam. Míg Clare végig a szakítás mellett volt, Aiden inkább próbálkozott volna. Felvetette és átgondolta a lehetőségeket, hogy minél jobb döntést hozzanak. Persze egyik verzió esetében sem lett volna egyszerű nekik, de Aiden volt számomra az, aki gondolkodott is, Clare inkább csak a könnyebbik utat válaszotta volna. De ez csak az egyéni véleményem, valószínűleg mások ezt máshogy gondolják. 

Örülök, hogy ezt a könyvet is kézbe vettem, szomorúsága ellenére könnyed olvasmány volt, bár kedvenc nem is lett, nagyon szerettem. Az alaptörténet pedig tényleg a kedvencem. Végigjárni a múltat elméletben és szó szerint is nagyon tetszik. Jó vázat adott az egésznek, mindig kíváncsi voltam, mi lesz a következő állomás. Úgy érzem, máskor is kézbe fogom venni, aki szereti az írónőt, annak valószínűleg ez is be fog jönni. A kulcs, hogy ne várjunk sokkal többet, mint aminek látszik. Csak élvezzük. :)

Szerző: Jennifer E. Smith

Cím: Milyen lesz a búcsú után? (Hello, Goodbye, And Everything In Between)

Oldalak száma: 312

Megjelenés: 2015 (2015)

Kiadó: Maxim

Borító: Nekem tetszik, illik a többi közé

Kedvenc szereplő: Aiden

Legkevésbé kedvelt szereplő: --

Ami tetszett: A múlt fontos eseményeinek felidézése, helyszínek meglátogatása

Ami nem tetszett: Egyértelműen nem tudom megfogalmazni, mi volt az, de valami volt.

Kedvenc idézet: "Igaz, hogy az élet tele van jelekkel. Csak éppen minden embernek valami mást jelentenek."

Read More

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Elég sokszor leültem már a laptopom elé, hogy megírjam ezt a bejegyzést, de sosem sikerült. Még most sem tudom, mit is fogok írni Ruta Sepetys regényéről, mert olyan szinten hatott rám, hogy még mindig nehezen tudom megfogalmazni az érzéseimet. A miérteket pedig pláne. De úgy érzem, ez is sok mindent elmond. Még évekkel ezelőtt figyeltem fel először az Árnyalatnyi reményre, majd tavaly nyáron megvettem, az olvasáshoz viszont csak idén jutottam el, mert kell hozzá egy bizonyos hangulat. Már az elején tudtam, hogy nem lesz könnyű olvasmány, de nem gondoltam volna ennyire. De végül kedvencem lett. Ez a könyv egyszerre borzasztó és lenyűgöző, megrázó és csodálatos, szívszorító és szívmelengető.

1941-ben járunk, mikor a szovjet titkosrendőrség Szibériába deportálja az akkor tizenöt éves Linát anyjával és öccsével együtt. A lány édesapja is hasonló borzalmakat él át családjától elszakítva, majd egy munkatáborban halálra ítélik. Linának fogalma sincs róla, miért történnek velük ezek a szörnyű dolgok, de tudja, küzdenie kell. Mindent kockára tesz, hogy rajzaival üzenni tudjon, elmesélje történetüket, és persze reméli, ezek a rajzok édesapjához is eljutnak. Lina és családja hosszú utat tesznek meg, megannyi megpróbáltatást élnek át nap mint nap, és csak a szeretet és a remény marad meg nekik. Vajon ennyi is elég a túléléshez?

"Meghalni nehezebb, vagy annak nehezebb, aki életben maradt?"

Úgy érzem, mostanában sokszor írtam le egy-egy könyv értékelésekor, hogy nem éppen abba a műfajba tartozik, amit általában olvasok. Nos, ez most is igaz. Sosem vonzottak igazán a történelmi könyvek, egyedül az Árnyalatnyi remény keltette fel az érdeklődésem a magas molyos százaláka miatt. Mint oly sokszor, most is hallgattam a molyok véleményére, és egy újabb kedvencet avathattam. Hogy miért? Nehéz megmondani, olyan mélységekig hatott rám a regény, amiket nehéz szavakba önteni. Valószínűleg nem élveztem volna ennyire, ha nem keveredik a fikció a valósággal, nekem szükségem van a képzelet szülte dolgokra, mikor olvasok. Itt a szereplők kitaláltak, azonban a történelmi háttér a kemény valóságot mutatja be. 

Mindenki tanult a munkatáborokról, mindenki tudja, mik történtek, ám tanulni róla nyers információkat és saját szórakozásunkra olvasni a témában két külön dolog. Utóbbi engem teljesen megrázott, míg töri órákon kevésbé. Feltételezem azért, mert bár ha nem is léteztek azok a konkrét szereplők, akiről ebben a műben olvashatunk, mások átélték ugyan ezeket a borzalmakat. Ráadásul a karakterek szerethetőek is voltak, és így csak még jobban aggódtam értük. Sajnáltam őket. És csodáltam is. Mindaz a kitartás, ami sokakban benne volt (főképp Linában) egyszerűen hihetetlen és lenyűgöző volt.

"Ne félj! Ne adj nekik semmit! Még a félelmedet sem, Lina!"

Ami a szereplők kapcsán még nagyon megragadott, hogy érezhetőek voltak bennük azok a változások, amiket a munkatábor okozott. Lehetett érzékelni, hogyan változtak, egyesekből hogy tűnt el az erő, a kitartás, míg mások csak erősebbek lettek. Függetlenül attól, melyik karakter hogyan viselkedett, mindegyikükért fájt a szívem. Mert ilyen dolgokat senkinek nem szabadott volna átélnie. Pláne nem ártatlan embereknek. Felnőtteknek. Gyerekeknek. Az egyik legszívszorítóbb jelenet volt, mikor az az újszülött, akit születése után azonnal feldobtak a vagonra édesanyjával együtt, meghalt. Ez volt talán a legsokkolóbb az egészben. Nem válogattak. És az a gyerek lehetőséget sem kapott az életre, születése pillanatában már halálra is volt ítélve.

Igazság szerint még sokáig ragozhatnám, hogy mennyire megérintett, de úgyis csak ugyan azt ismételgetném újra és újra. Azt hiszem ez pontosan az a regény, amit kötelező olvasmánnyá kéne tenni. Szívem szerint elolvastatnám mindenkivel, mert bármennyire is fáj, ezt a regényt át kell élni legalább egyszer. Először nem gondoltam volna, hogy ennyire imádni fogom a történelmi háttér miatt, de mégis így alakult. Aki eddig gondolkodott azon, hogy elolvassa e, tegye meg, mert megéri. Nagyon is.

Szerző: Ruta Sepetys

Cím: Árnyalatnyi remény (Between Shades of Gray)

Megjelenés: 2012 (2011)

Oldalak száma: 352

Kiadó: Maxim

Borító: Az egyik kedvenc borítóm

Ami tetszett: Minden!

Ami nem tetszett: --

Kedvenc szereplő: Nehét kiemelni egyet, és nem is ez volt a lényeg

Legkevésbé kedvelt szereplő: Lehetne írni elég sok személyt, csakhogy, mint ahogy az előbb is írtam, itt most nem ez a lényeg

Kedvenc idézet: "Az óceán fenekéről próbáltuk elérni az eget. Rájöttem, ha felemeljük egymást, talán kicsit közelebb érünk hozzá."

Read More

Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás

A kapcsolatom a Gyönyörű sorscsapás sorozattal 2014-ben kezdődött, akkor olvastam az első részt, és egyszerűen imádtam, kedvenc lett, akartam a folytatást, de mindig tolódott. Több, mint egy évvel később folytattam a Gyönyörű esküvővel, mert kifejezetten a lezárásra vágytam. Ebben a rövid kiegészítő kötetben már csalódtam kicsit, nem volt olyan jó, mint elődje, így sokáig úgy éreztem, nem fogom befejezni a sorozatot. Végül eltelt egy újabb év, és rászántam magam a Veszedelmes sorscsapásra. És bár ne tettem volna. Számomra elveszett minden varázsa a történetnek, nem tudok úgy tekinteni a kezdetre, mint egykor. Egyszerűen mélyrepülés volt, pedig rengetegen mondják azt, ez lett a jobb.

Travis életét lányok, illegális fogadások és erőszak teszi ki. Mindez persze Abby Abernathy előtt. Mindennek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby szemszögéből ismertük meg ezt a talán kicsit furcsa, viharos kapcsolatot. Most Travisen a sor. Itt a lehetőség, hogy megismerjük a másik fél gondolatait, megkapjuk a teljes, kerek történetet, amire eddig nem volt lehetőségünk. Mit érzett Travis? Mi vezérelte döntései meghozásában? Hogyan jutott el egyáltalán odáig, hogy ilyen gyökeresen megváltoztassa életstílusát? Olvasd el, és megtudod. Vagy ne, szerintem sok értelme nem volt. :D

Read More

Keri Smith: Wreck This Journal (Nyírd ki ezt a naplót)

Ma egy nem szokványos könyvről hoztam nektek bejegyzést, egy olyan bejegyzést, ami valószínűleg a Maxim kiadó nélkül sosem készült volna el. Még 2014 karácsonyára kaptam meg a barátnőimtől a Wreck This Journal-t, mert még egyszer elgondolkodtam rajta, milyen király és érdekes lehet. Szegény könyv aztán leginkább azóta is a polcon áll, nehéz belekezdeni, de most a napokban kicsit jobban elmélyedtem benne, és élveztem. El kell tekinteni attól a ténytől, hogy egy könyvet fogunk a kezünkben, és csak élvezni kell. Szeretnék a nyáron több időt szánni rá, és megcsinálni legalább a nagy részét, mert ez egy olyan dolog, ami minél koszosabb, kidekoráltabb, annál jobb, és szebben is mutat a polcon.

Mit kell tudni a könyvről? Először is azt, hogy szinte teljesen üres, egyedül az oldalakon lévő elvégzendő feladatok vannak beleírva. A többi rajtad áll. Eldöntheted, szó szerint követsz mindent, vagy kicsit elrugaszkodsz, rajzolsz, dekorálsz, kiéled művészi énedet. Ez a jó ebben az egészben. Hogy nem lesz két egyforma könyv, hiszen nincs két egyforma ember sem. Én is azok közé tartozom, akik nagyon vigyáznak a könyveikre, így e miatt is aggódtam/aggódom kicsit. Mi van, ha nem lesz szép? Ha egyik-másik dolog átüt a másik oldalra? Nos, pontosan ez a lényeg. A rombolás. Hogy kiéljük rombolni vágyó énünket. De, mint már írtam, a végén egy olyan dolgot kapunk, amire öröm lesz ránézni, egyfajta emlékként is szolgál majd.

Read More

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Vannak olyan könyvek, amik nagyon megérintenek minket, így nehéz róluk beszélni. Nem találjuk a szavakat, nem tudjuk, mi az, amivel pontosan ki tudnánk fejezni az érzelmeinket. Annyi minden kavarog bennünk: boldogság, szomorúság, düh, fájdalom. Sosem egyszerű megmondani, miért tetszik valami, miért volt ránk akkora hatással, ám most, mint mindig ezen a blogon, ismét megpróbálkozok ezzel a nehéz feladattal. Ezer éve vágytam már az Elakadó lélegzetre, mikor egy 1+1-es akcióban kihagyhatatlannak bizonyult. Mikor elkezdtem olvasni, tudtam, hogy nem lesz egyszerű könyv, de nem sejtettem, hogy ennyire. Hihetetlen erős érzelmeket váltott ki belőlem, örülök, hogy végre elolvastam.

"Olyan szorosan elzársz magadba mindent, hogy attól félek, egy napon felrobbansz."

Emma Thomas kívülről kissé furcsa lánynak tűnik. Mindössze egyetlen barátja van, nem beszél senkivel, úgy öltözködik, hogy senki ne láthassa a rajta lévő zúzódásokat, igyekszik elrejteni, hogy az élete koránt sem tökéletes. Egy napon azonban felborul az addigra megszokottá vált rendszer, mikor Evan személyében beköszönt a szerelem. Emma kénytelen szembenézni a valósággal, ami magával hozhatja, hogy kiderül az oly gondosan és kétségbeesetten takargatott titka. "Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről."

Read More

Cynthia Hand: Angyalsors

Nem egy fantasyt olvastam már, viszont az angyalok egészen mostanáig elkerültek, valószínű ezért is érdekelt annyira Cynthia Hand sorozata. Kíváncsi voltam, mit lehet kihozni egy ilyen témából, és egyáltalán hogyan ábrázolja az angyalokat, milyen tulajdonságaik vannak, stb. Nagy reményekkel álltam neki az Angyalsorsnak, hiszen rengeteg jó értékelés kering róla a világhálón, mégis úgy érzem, egy kicsit csalódtam. Egyáltalán nem volt borzalmas, élveztem is, de akad pár dolog, amin javítani lehetne, vagy éppen ki kellett volna hagyni, de lehet, azt csak én nem szerettem/szeretem.

A regény középpontjában Clara Gardner áll, kinek ereiben angyalvér csörgedezik, így kiemelkedik az egyszerű emberek közül: okosabb, gyorsabb, erősebb. Nem elég, hogy nem szabad feltűnést keltenie, még rendeltetése is van, amit azonban nehéz pontosan megfejteni. Kénytelen új városba költözni, ahol megismerkedik - szó szerint - álmai fiújával, Christiannel. Clara kezd közel kerülni hozzá, mikor felbukkan Tucker, és mindent összezavar. Vajon Clara képes lesz teljesíteni rendeltetését? Vajon kit választ? És egyáltalán: mi is ez az egész?

"Jártál már olyan helyen, amit elvileg imádnod kellett volna, de egyfolytában hazavágyódtál?"

Read More

John Green - David Levithan: Will & Will

John Green nagy kedvencem lett a Csillagainkban a hibával, majd másik két könyvében sem kellett csalódnom, így egyértelmű volt, hogy a Will & Will-t is olvasnom kell, ám bevallom, kicsit még az imádatom ellenére is tartottam tőle. Hogy miért? Először is, mivel Green ezt nem egyedül írta, és nem ismertem korábban David Levithan munkásságát, bár hallottam róla jókat. Aztán attól is tartottam, milyen lesz, hogy ketten írták. Mennyire lesz eltérő az egész, egyáltalán mire számítsak? Mindehhez hozzáadódik, hogy a fülszöveg is elrettentet egy kicsit, mégis belevágtam, és szerencsére pozitívan csalódtam.

A regény története egy abszurdnak mondható helyzettel indul, ugyanis Will Grayson találkozik Will Graysonnal. Eddig külön utakon jártak, ám a sors közbeszólt, és egy nagyon különös helyen megismerkednek. Aztán életük megváltozik, elkezdődik valami új és váratlan, hogy a végén egy musicalben egyesüljön minden és mindenki.

"(…) amikor valami szétesik, akkor nem pusztán azért nem lehet összerakni, mert darabokra tört. hanem azért sem, mert kis szilánkoknak nyoma veszett: így a megmaradt darabkák akkor sem illenének össze, ha akarnánk. óhatatlanul megváltozik az egész alakzat."

Read More

Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő

A Gyönyörű sorscsapás azok közé a könyvek közé tartozik nálom, amit imádtam, alig tudtam letenni, egyszerűen beleszerettem. Azonnal akartam a folytatást, ám aztán a dolgok máshogy alakultak. Mást kezdtem el, csak tolódott és tolódott. Ennek már több, mint két év, és a Veszedelmes sorscsapást azóta sem olvastam. És nem biztos, hogy ez változni fog mostanában. Ellenben a Gyönyörű esküvőt kivégeztem, aminek elég egyszerű okai vannak. Épp Norvégiából utaztam haza, és egy rövid történetre vágytam. Ez pedig kéznél volt. Na meg persze kíváncsi voltam az esküvőre. :)

Ebben a rövidke kiegészítő kötetben választ kaphatunk azokra a kérdésekre, amik az első rész végén felvetődtek bennünk. Miért kérte meg Abby Travis kezét? Ki tudott még erről? Hogyan zajlott a szertartás? Mindezekre választ kapunk, ám valahogy nem egészen adta vissza azokat az érzéseket, amit vártam volna. Nem éreztem már az imádatot Travis iránt, nem utáltam meg, semmi ilyesmi nem történt, de nem volt akkora hatással rám, mint a Gyönyörű sorscsapásban.

"Az igazi házasság jóval az esküvő előtt kezdődik (…)."

Read More

Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

Jennifer E. Smith a Milyen is a boldogság? és a Létezik térkép a szerelemhez? című regényeivel belopta magát a szívembe (értékelés itt és itt), így egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb az első könyvét is sorra kell kerítenem. Egyébként is régóta szemeztem vele a címe és a borítója miatt is.

Hadley Sullivan és Oliver a New York-i repülőtéren találkoznak. Hadley késésben van apja második esküvőjéről, Oliver pedig szintén családi eseményre igyekszik Londonba. A lány jegye a 18A-ra, míg a fiúé a 18C-re szól. Érdekes út áll előttük, és nem is sejtik, milyen hatással lesz rájuk.

Read More

Jennifer E. Smith: Létezik térkép a szerelemhez?

Olvastam már másik könyvét is Jennifernek (értékelés itt), és ugyan azt az élményt kaptam, és

egyszerűen ezt a regényt is imádtam! Ennél a könyvnél nem szabad túl sok történetet, izgalmat várni, mégis eltölt némi izgalommal, csak nem a megszokott "fantasy-regényes" módon. Szurkolsz a főszereplőknek, és a végén... fogalmad sincs mi történt.

A történet során megismerkedhetünk Lucy-val és Owennel, akik egy házban laknak, és egy nagy áramszünet során együtt ragadnak bent a liftben. Miután kiszabadulnak, egész éjjel együtt járják be Manhattan utcáit. Azonban hamarosan Lucy külföldre költözik, és Owent is másfele sodorja az élet. Vajon találkoznak még?

Read More

Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?

Milyen is a boldogság? Lehet az egy ölelés, egy kocka csoki, egy ötös dolgozat vagy egy jobb állás.
Mindig mindenkinek más jut eszébe, mikor megkérdezik, mi számunkra a boldogság. Például nekem, mikor olvastam ez a könyv volt boldogságom tárgya, mert bár egyszerű kis romantikus történetet vártam, mégis kaptam valami pluszt, amit még ma sem tudnék pontosan megfogalmazni. Egyszerűen folyamatosan megmosolyogtatott, feldobott.

Graham Larkin és Ellie O'Neill akkor ismerkednek meg, mikor Graham véletlenül Ellienek küldi el az e-mailt házimalacáról. Ekkor elkezdenek levelezni, ám titkaikat nem árulják el, ám azok szép lassan felszínre kerülnek, mikor Graham ellátogat Ellie otthonába, Henley városkába.

Read More

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

A gyönyörű sorscsapás című regény is azok közé a könyvek közé tartozik, amire azért figyeltem fel, mert

mindenhol szembejött velem, mindenki ezt olvasta, mindenki odavolt érte kis túlzással. Elolvastam, és megint tagja lettem az imádók táborának, bár ez nálam nem meglepő, mert rendszerint tetszenek azok az írások, amit a tömeg imád.

Egy kicsit a történetről. Abby egy olyan lánnyá vált az idők során, aki nem iszik, nem káromkodik, rendszerető. Azért igyekszik ilyen lenni, mert a múltját sötét felhők árnyékolják, és ezt igyekszik elfelejteni. Élete azonban feje tetejére áll az egyetemen, mikor találkozik Travis Maddox-szal, aki tetoválásokkal van borítva és nem éppen a hosszútávú kapcsolatairól híres. Abby próbál távolságtartó maradni, ami még inkább felkelti Travis érdeklődését, végül egy fogadás mindent megváltoztat.

Read More