Andy Weir: A marsi

Gondolom mindenki ismeri azt az érzést, hogy egy könyv (vagy éppen a belőle készülő adaptáció) folyamatosan szembe jön velünk, az orrunk alá tolják, mindenhonnan erről olvasunk, teljesen mindegy, hogy a facebook-on lógunk, molyolunk, vagy blogokat nézegetünk. Ilyenkor két dolog történhet meg: vannak, akiket ez csak taszít, ha érdekelte volna őket az adott könyv például, már elegük lesz belőle, lemondanak róla. Aztán vannak az olyanok, köztük én is, akik pont a nagy felhajtás miatt lesznek kíváncsiak. Nos így érkeztem el A marsihoz. Egyszer-kétszer már a film előtt is felbukkant, de sosem érdekelt, ám a film előzetese igazán felkeltette az érdeklődésem, hogy talán tényleg tetszene, ugyanakkor féltem tőle, hogy nem lesz a stílusom. Tévedtem. Nem véletlenül szokták mondani, hogy érdemes kilépni a komfortzónánkból! 

Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra társaival, a könyv kezdetén pedig úgy tűnik, ő lesz az első, aki ott is hal meg. Egy hatalmas porvihar miatt lefújják a küldetést, a csapat idő előtt kénytelen lelépni. Watney azonban megsérül, társai halottnak hiszik, így ott hagyják, ám Markot erősebb fából faragták, túléli, de hamar rájön, alig van esélye a hosszú, boldog életre. Egyedül van, éhen fog halni, vagy éppen a lak elromlott berendezései fogják a vesztét okozni. Vagy talán a környezeti/természeti tényezők? Mindennek folyamatos tanúi lehetnek az olvasók, végig izgulhatunk egyetlen főszereplőnkért, de persze rengeteget nevethetünk, mert a stílusa az egészben az egyik legjobb dolog.

"Csodálatos, hogy egy rakás szarrágó a Földről magyarázza nekem, a botanikusnak, hogyan neveljem a növényeimet. Többnyire figyelmen kívül hagyom őket. Nem akarok arrogánsnak tűnni, de én vagyok a legjobb botanikus a bolygón."

Sci-fi. És én nem szeretem a sci-fit. Legalábbis azt hittem. Mert ez a könyv lenyűgöző, és király és szinte tökéletes. Nyilván akadnak hibái, mindenben vannak hibák, de nem igazán tűntek fel, nem tudtam szőrszálhasogató lenni, mivel nem értek a tudományos részéhez, így felőlem akármit eladhattak volna nekem. Sosem volt az erősségem a fizika vagy a kémia, egyiket sem szerettem, kíváncsi voltam, mennyire tudom bevenni a szaknyelvet, és egészen jól sikerült, ami az író érdeme, hiszen sikerült úgy kivitelezni az egészet, hogy az egyszerű, hétköznapi ember is felfogja a nagy részét. Nem az egészet, ahhoz nem tudtam teljesen rákoncentrálni, de a lényege pontosan megvolt. Ami ezekben a leírásokban tetszett még, hogy többször is előkerültek, mégsem éreztem úgy, hogy hülyének néz az író.

Nem hittem volna, hogy egy olyan történet, amiben szinte végig egyetlen ember szerepel, ennyire izgalmas lehet. És mégis az volt, hiszen Marknak rengeteg mindennel kellett megküzdenie, sok mindent kellett átélnie, és a Mars egyáltalán nem könnyítette meg a dolgát. Amikor úgy nézett ki, hogy a dolgok jól alakulnak, mindig beütött valami: egy gép meghibásodása, vihar, és egyéb szépségek. Nem laposodott el a cselekmény, inkább ugrottunk egy kicsit az időben, hogy nem kelljen felesleges és unalmas dolgokat végigrágni, egyébként is elég nagy intervallumot ölel fel a regény, kellettek ezek a pár napos (solos) kihagyások a naplóban. Időnként bepillantást nyerhettünk a NASA-hoz, hogy hogyan viszonyulnak az egész helyzethez, hogyan próbálják megmenteni Watney-t, és nekem ezek a részek is tetszettek. Érdekesek voltak, izgalmasak, és szintén viccesek.

" És itt jön a vagányság a dologban: idővel elhajtok majd a Schiaparellibe, ahol irányítani fogom az Ares 4 landolóját. Erre senki sem adott nekem konkrét engedélyt, és nem is fognak tudni, amíg nem vagyok az Ares 4 fedélzetén, és nem hozom működésbe a kommrendszerét. Amikor majd felszállok az Ares 4-re azelőtt, hogy beszélnék a NASA-val, egy nemzetközi vizeken lévő járművet fogok eltulajdonítani. 

Tehát űrkalóz leszek! 

Űrkalóz!"

Írtam már, hogy a stílusa nagy erőssége a könyvnek, most kifejteném, miért is. Már plusz ponttal indul, mikor az első mondat annyi, hogy "Erre rábasztam." Kész, ennyi. Nincs szépítve, nincsenek hosszú lírai körmondatok, csak belevágunk a közepébe, és egyébként is tökéletes leírása Mark helyzetének. Aztán a továbbiakban is megmarad a szókimondó, vicces stílus, sokszor megnevettetett, a helyzetek ellenére, vagy éppen pont amiatt. Mark ugyanis előszeretettel kísérletezgetett, ami általában majdnem meg is ölte őt. Imádni valóan idióta volt olykor.

Mivel nincs túl sok szereplő a középpontban, fontos volt, hogy jó legyen a személyiségük, egyediek legyenek, és ezt is sikerült kiviteleznie Andy Weir-nek. Mark, Kapoor, Johanssen, Lewis, Purnell, Mitch, Annie és Martinez is mind-mind egytől egyig szerethetőek voltak, és viccesek, meg imádtam a NASA-nál a kis vitákat, a csapat kitartását Markért, és igazából mindent. Ömlenghetnék még nagyon sokáig, de igazság szerint csak ismételném magamat, mert még mindig nagyon nehéz olyan könyvről írni, ami igazán tetszett. Nehéz megfogalmazni, mi fogott meg benne, ezzel szemben ha rosszról kell írni, csak úgy jönnek a szavak. Azt kell mondjam, jó döntés volt A marsi elolvasása, és ha te, kedves olvasó gondolkodsz az elolvasásán, csak tedd meg. Megéri. 

Szerző: Andy Weir

Cím: A marsi (The Martian)

Oldalak száma: 358

Megjelenés: 2014 (2011)

Kiadó: Fumax

Borító: Az eredeti tetszik, a filmes nem

Kedvenc szereplő: Mark

Legkevésbé kedvelt szereplő: --

Ami tetszett: Igazából minden

Ami nem tetszett: --

Kedvenc idézet: "Igen, naná, hogy a ragasztószalag szinte teljes vákuumban is működik. A ragasztószalag bárhol működik. A ragasztószalag mágia, amit bálványozni kellene."