A tizenhét éves Vane Weston túlélte azt a tornádót, ami végzett szüleivel, ám senki sem tudja, miért. Csoda - szokták mondani. Hihetetlen. De nem ez az egyetlen furcsa, rejtélyes dolog az életében. Álmaiban mindig megjelenik egy sötét hajú lány. Létezik egyáltalán? Igen, de nem ember. Audra szilf, szélvándor, és Vane örzője, arra esküdött, hogy megvédi a fiút akár az élete árán is. Egy óvatlan lépéssel felfedik magukat az ellenségnek, aki elől olyan jól elrejtőztek (bár Vane erről semmit sem tud), a lány kénytelen felfedni az igazságot Vane előtt, és fel kell készítenie az egyre közeledő harcra.
"Ennek kábé annyi értelme van, mint a tavaly tanult másodfokú függvényeknek"
Igazság szerint lehet nem érdekelt volna a regény, ha nem a szélvándorság áll a középpontban, ugyanis ez az a téma, amihez még nem volt ez előtt szerencsém, így felkeltette az érdeklődésem, kíváncsi lettem. Szerencsére ebből a szempontból nem igazán kellett csalódnom, tényleg érdekes volt egy új fajt (?) megismerni, ugyanakkor kicsit úgy érzem zavaros volt. Túl sok volt az információ, nem mindent tudtam megérteni, néha elvesztettem a fonalat, és csak nehezen találtam vissza hozzá. Nem mindig volt egyszerű követni most akkor mi van a szelekkel, mit hogyan idéz meg, mert bár leírták egyszer-kétszer később ez nekem nem mindig jutott eszembe. (De lehet, csak bennem vana hiba.)
A cselekmény volt az, ami miatt nehezen tudtam eldönteni, hogy akkor most szerettem e a könyvet vagy sem. Az eleje számomra lassan indult be, nehezen tudtam belerázódni, kicsit talán még unalmas is volt, de akadtak olyan dolgok is itt, ami miatt érdekelt a további történés, ami miatt végül a végére értem. Szerencsére, ugyanis a harc része nagyon tetszett, izgalmas volt, szorítottam a szereplőkért, pörögtek az események. A nagy fordulat igazán megdöbbentett, alig tudtam elhinni, hogy az illető képes volt megtenni azt, amit. Természetesen nem fogom lelőni a poént, akit érdekel, nyugodtan olvassa el a regényt! ;)
"Még mindig próbálom meggyőzni magam arról, hogy a hamburgeremben lévő gomba nem volt pszichedelikus, és holnap nem arra fogok ébredni, hogy mindezt csak hallucináltam."
Nincs túl sok szereplő, főképp Vane és Audra kettőséről olvashatunk, ami érthető, mert hát mégis ők a főszereplők, így viszont másokról nem igazán tudtam képet kialakítani magamban. Nem volt a mellékszereplőkkel különösebb bajom (kivéve Audra anyját), de sokat nem is adtak hozzá a teljességhez. De hogy a lényegről beszéljek, mindkét főszereplőnek sikerült egészen a szívemhez nőnie. Vane-t tulajdonképpen azért kedveltem meg, mert teljesen normálisan reagált a szilf-dologra, kicsit kiakadt, lázadozott ellene, reménykedett benne, hogy talán nem igaz, aztán megbékélt a helyzettel, és végül harcolt is, ahogy azt kellett. Audra egy furcsa lány, aki a folyamatosan a szabályokat tartja szem előtt, de igazán különleges is volt, egy újabb kemény főhősnő. Imádom az ilyen női főszereplőket, akik nem feltétlenül megmentésre szorulnak, hanem ő ment meg másokat.
Összességében úgy érzékelem, hogy szerettem a könyvet, így leírva a gondolataimat a többsége tetszett, mert bár az első felére azt mondtam, unalmas volt, valamilyen szinten azt is élveztem, hiszen főképp az "ismerkedésről" szólt Audrának, Vane-nek, és nekem, mint olvasónak is. Aki szereti a fantasyt, annak mindenképpen megér egy próbát, bár annyira nem fogott meg, hogy elolvassam a második részt, kíváncsi lennék a karakterek sorsára, de nem érzem, hogy tetszene. Tehát, tényleg utoljára mondom: egynek mindenképpen jó. Szórakoztató és kikapcsoló, és ez a lényeg igazán.
Szerző: Shannon Messenger
Cím: Vihar szeli ketté (Let the Sky Fall)
Oldalak száma: 432
Megjelenés: 2013 (2013)
Borító: Az alap nagyon tetszik, a pár már kevésbé
Ami tetszett: A szélvándorság
Ami nem tetszett: Az eleje kicsit lassú volt
Kedvenc idézet: "… a múltat nem lehet átírni. Az egyetlen lehetőség az előrehaladás."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése