Cecelia Ahern: Amikor megismertelek

Elég kettős kapcsolatom van Cecelia Ahernnel, egyik könyve után sem éreztem azt, hogy nagyon-nagyon jó lett volna, viszont ennek ellenére élveztem őket, kivéve A szerelem kézikönyvét, ami után nagyon féltem elkezdeni egy újabb regényt tőle. Sokáig halogattam az Amikor megismertelek olvasását, aztán végül belevágtam, és... és megint hiányérzetem van. Az első száz oldalon a hajamat téptem, majd utána beszippantott, és elkezdtek érdekelni a szereplők. Szóval megint itt ez a kettősség bennem, és nem tudom, mit is írhatnék, nem tudom, melyik oldalon állok: tetszett e vagy sem. Igazából mindkettő, így megint írok pozitívat és negatívat is. Elvégre ez is lenne a lényege egy értékelésnek, nem?

A történet során Jasmine karakterébe bújhatunk bele, aki éppen elvesztette állást, pedig a munkája adta majdnem élete teljes egészét. E mellett odaadó testvér, nővérként figyel Down-kóros nővérére, ám ő is egyre önállóbb életet él. Jasmine nem tudja mihez kezdjen, nem tudja mivel töltse ki üres napjait, kertészkedni kezd, majd jobb híján álmatlan éjszakáin a szomszéd DJ-t figyeli. Matt is munkanélkülivé vált, felesége elköltözött tőle, és Jasmine-nel sem bírják egymást. Vagy talán mégis? Nos mindenesetre furcsa kapcsolatuk végigkíséri a regényt, az évszakok múlásával mindketten megváltoztat, és még a szerelem is bekopog főszereplőnk ajtaján.

"Ötéves voltam, amikor megtudtam, hogy meg fogok halni."

Az első mondata az, ami miatt először felfigyeltem a könyvre. Annyira szókimondó, és ezáltal kicsit megdöbbentő is volt, hogy muszáj volt ránéznem, miről is szól. Nos, nem azt kaptam már a fülszöveg elolvasásakor sem, mint amit az első mondat alapján vártam, de ez nem volt gond, sőt! Kíváncsivá tett, hogy milyenek ezek a szereplők, milyen dolgokon mennek keresztül, és hogy milyen lesz majd kapcsolatuk a későbbiekben. Maga a történet azt kell mondjam, semmi különös, mégis volt benne valami plusz, ami miatt beszippantott. Úgy érzem olyan témát ölel fel, ami sok mindenkinek segítséget nyújthat hasonló helyzetben, olyan dolgokra döbbent rá minket, amiket később is felidézhetünk, olyanokat, amik elgondolkodtatnak, vajon jól csináljuk e azt, amit csinálunk.

Írtam, hogy az első nagyjából száz oldal idegesített, ennek egy nagyon egyszerű dolog az oka. Kis túlzással ugyanis minden harmadik oldalon megemlítette Jasmine, hogy kirúgták, és nem tudja most mit csináljon, mert hát kertészszabin van, és így nem szerezhet új munkát, pedig neki ez töltötte ki a mindennapjait. Értem én, hogy fontos része a cselekménynek, hiszen így indul be, de nem kell folyamatosan belenyomni az arcomba az információt, köszönöm szépen, először is felfogtam. (És itt szeretném megjegyezni, hogy nem azzal van a problémám, hogy megismétel valamit, mert ez kell bele, nekem most azzal volt bajom, hogy itt már túl sok volt.) 

A regény stílusa az első pár oldalon tetszett, majd megutáltam. Alapjaiban véve jó ötletnek tartottam, hogy az írónő Mattre egyes szám második személyben utal, így elérve, hogy a történet részének érezze magát az olvasó. Azonban volt egy apró bökkenő. Engem, mint olvasót ne akarjon senki egy részeges, bunkó illetőhöz hasonlítani. Azzal, hogy Jasmine szemszögéből ismertük meg a történetet, ő pedig úgy utal Mattre, mint "te", az írónő elérte, hogy úgy érződjön, mintha utálná az olvasóit, ugyanis Jasmine eleinte ki nem állhatja a srácot (ami teljesen érthető, én sem bírtam), plusz még egyszer hangsúlyozom: ne akarjon már engem ilyennek ábrázolni. Az már csak hab a tortán, hogy a végére csak szimplán zavart ez a fajta írásmód, egyszerűen csak furcsa volt, nem tudtam megszokni.

"Mindannyiunk életében vannak kiemelkedő pillanatok: olyan időszakok, amelyek kisebb, vagy mélyreható változást idéztek elő bennünk."

Nagyon nagy pozitívuma lett a regénynek, hogy egészen a szívemhez nőttek a szereplők, kezdjük természetesen Jasmine-nel. Eleinte, mint már írtam, kicsit idegesített a munkája elvesztése miatti kesergésével, de mikor túllépett ezen, elkezdtem megkedvelni. Jó volt látni a változást benne, a küzdeni akarást, tetszett, hogy nem lett egyből minden rózsaszín és szuper, igenis küzdenie kellett. Át kellett gondolnia az életét, hogy mit akar kezdeni vele, illetve arra is ráeszmélt, hogy létezik más is a munkán kívül. A Mattel való furcsa kapcsolatát is élvezetes lett olvasni, bármennyire nem úgy tűnt, azért csak barátok lettek, és támogatták a másikat, csak éppen sajátos módon tették ezt. És ez néhol viccesre is sikerült, szóval újabb plusz pont. 

Mattről már egyszer írtam, ki nem állhattam, rettenetesen bunkó volt, de szerencsére ő is változott. A szilveszterkor rosszul alakult tréfa miatt, valamint mert elköltözött tőle a felesége a gyerekekkel, rájött, változtatnia kell, valamit nagyon rosszul csinált. Az ő átalakulása talán szembetűnőbb volt, mint Jasmine-é, hiszen mégis csak mélyebben volt már a történetünk kezdetén. A humora is egész jó volt, csak meg kellett szokni a stílusát, de összességében egészen szerethető volt. 

Mindent összevetve nem volt rossz könyv, de újfent rájöttem, Cecelia Ahern sosem fog a kedvenceim közé tartozni, viszont mindig lesz legalább egy dolog, amiért érdemes elolvasni a műveit. Mindegyikben lesz legalább egy olyan téma, amiről érdemes beszélni (olvasni), így továbbra sem zárkózom el tőle, viszont azt hiszem most egy időre félreteszem őt. Mindenképpen ajánlanám ezt a könyvet azoknak, akik nagy változások előtt állnak, vagy egyáltalán úgy érzik, változtatniuk kéne valamin. Talán megadja a kezdő lökést. :)

Szerző: Cecelia Ahern

Cím: Amikor megismertelek (The Year I Met You)

Oldalak száma: 352

Megjelenés: 2015 (2014)

Kiadó: Athenaeum

Borító: Valamilyen okból kifolyólag tetszik ez a túl rózsaszín borító

Kedvenc szereplő: Ők így együtt voltak igazán jók:)

Legkevésbé kedvelt szereplő: Jasmine apja

Ami tetszett: A témák, a változás

Ami nem tetszett: A kirúgás túlzott ismételgetése, a stílus az egyes szám második személlyel

Kedvenc idézet: "(…) soha nem állunk meg igazán, hogy az utazásunknak soha nincs vége, mert élünk-virulunk tovább – mint a hernyó, amely már azt hitte, itt a világvége, amikor egyszer csak pillangó lett belőle."