Több mint 800 oldal. Magyarul sem egyszerű, hát még angolul! Én mégis legyűrtem, imádtam, oly annyira, hogy mindenhova magammal cipletem volna, ha nem lett volna ott a lehetőség, hogy bármelyik oldalon elbőghetem magam. Voltak oldalak, amiket végigsírtam, nem is egy, hanem néha egyben negyven is... Mondhatjátok, hogy mazochista vagyok, de ez a könyv ezért jó. Hihetetlen mélységben tud hatni az olvasóra, olyan érzelmeket vált ki, amiket néha meg sem éltünk. De mégis valódinak tűnik az egész.
Továbbra is a küzdelmeké a főszerep. Tessa és Hardin is tovább változik jó értelemben, kezdik belátni a saját hibáikat, de persze itt sem lehet minden gyönyörű. Ugyan úgy jelen vannak a fordulatok, amikre nem számítunk, vagy lehet mégis, ám attól még ugyan annyira meglepőek. Nem kell attól tartani, hogy végig csupa szenvedés az egész, mert nem. Vannak jó pillanatok, amikor abbahagynád, mert akkor és ott minden jó, ám ugyanannyira kíváncsi vagy arra, mi következik, mi jön legközelebb. Mik derülnek még ki, hogyan sikerül túllépni mindenen a szereplőknek (és nem csak a két főszereplőnek, mert körülöttük is mindenkinek akadnak gondjaik, ezek azonban sokszor következményei Tessa és Hardin viharos kapcsolatának).
"Nobody's a lost case. They just think they are, so they don't even bother to try sometimes."
