Katie McGarry könyve egy újabb történet sérült lelkű fiatalokról. Mostanában minden második regényben megtalálható ez a szál, én magam is rengeteget olvastam, így nem hittem, hogy tud újat mutatni. Hogy igazán imádni fogom. Persze olvastam az értékeléseit, valamiért csak kedvelték annyian, amennyien, de itt saját tapasztalat kellett. Egyszerűen lenyűgöző volt, elgonolkodtató és rengeteg érzelmet váltott ki belőlem. Nem sírtam rajta egyszer sem, ennél jóval mélyebb volt.
A mű egyik főszereplője Echo Emerson, akivel rettenetes dolgok történtek, hirtelen népszerű lányból kirekesztett lett, ám ő sem emlékszik mindenre. Aztán ott van Noah Hutchins, akinek élete szintén nem egyszerű. Echo tudni akarja az igazságot, míg Noahnak szüksége van az öccsei nevelőszüleinek elérhetőségére, így hát összefognak. Egymás iránti vonzalmuknak nehezen tudnak ellenállni, ám a kapcsolatuk sem lehet egyszerű. Vajon sikerül nekik megoldani a dolgokat? Túllépni a nehézségeken?
"Néha, mikor látod a határt, úgy gondolod, jó ötlet átlépni – amíg meg nem teszed."
Ennnél a műnél sem az izgalmasság a lányeg, hanem sokkal inkább az érzelmek. Hasonlóan a hasonló könyvekhez, itt is megéltem rengeteg különféle érzelmet. Boldogságot, szomorúságot, döbbenetet, rettenetet, fájdalmat. És ez az, amiért imádtam ezt a regényt. Mostanában egyre többször mondom ezt, de ha jó a stílus nekem el lehet adni az azonos alappal rendelkező alkotásokat. Az izgalmasság is jelen van, de nem a szó szoros értelmében. Végig ott van a feszültég azzal kapcsolatban, hogy mi is történt Echoval, feltűnik egy-egy emlékfoszlány, ami tovább fokozza az érdeklődést. Nem azt mondom, hogy nem megfejthető, de nem is teljesen egyértelmű.
Echo karakterét igazán becsültem, felnéztem rá, hiszen erős maradt, ha összetört, talpraállt. És mindezt újra és újra megcsinálta, olyan sokszor, hogy nem egy ember feladta volna már a helyében. A kitartása is figyelemre méltó volt. Mindenképp meg akarta szerezni az aktáját, hogy megtudja is igazságot, minden módszert kihasznált volna ennek érdekében. Nem minden döntésével értettem egyet, pláne nem ezzel kapcsolatban, de ugyanakkor megértettem, hogy mit miért akart.
"Mert a felnőtté válás nehéz döntésekkel jár együtt, és ha helyesen cselekszünk, az nem feltétlenül jelenti, hogy jó is nekünk."
Noah döntéseit is elleneztem, főleg eleinte, de jó volt látani a karaktere fejlődését. Csodálatos volt, ahogy megérett, rájött arra, mi a legjobb a testvéreinek, belátta az esetleges hibákat. Ezen kívűl megvolt benne minden hozzávaló a könyves álompasi cím megszerzéséhez. :D
A többi szereplő közül mindenképp Mrs. Collinst. Egyszerűen imádtam a stílusát, a fura módszereit, az egész nőt. Olyan egyedi szereplő, aki nincs minden könyvben. Ellenben ott volt Echo apja, akit egyszerűen utáltam. Nem értettem a viselkedését, hogy miért vár el ennyi mindent a lányától. Egyáltalán miért mondaj meg neki, mit tehet és mit nem. Nem az alap dolgokkal, amire meg kell tanítani a gyerekeket, hanem hogy pl. mit kell tanulnia. És Echo nem is gyerek már. Elég idős ilyen döntéshez. (Viszont örültem, hogy a végén elkezdtek próbálkozni egymás megértésével.)
"Élheted úgy az életed, hogy mindenkinek a kedvében járj, vagy úgy, ahogy neked tetszik. (…) Te hogy döntesz?"
Tehát újabb kedvenc könyv, és senkit ne rettentsen el, hogy sorozat, mindegyik résznek mások a szereplői (ennek a résznek a mellékszereplői lesznek a főszerplők, ezért is nem írnék most róluk). A Feszülő húr egy lezért, kerek, csodálatos és fantasztikus történet. Műfajában a legjobbak között van.
Szerző: Katie McGarry
Cím: Feszülő húr (Pushing the Limits)
Oldalak száma: 440
Megjelenés: 2014 (2012)
Kiadó: Könyvmolyképző
Borító: Tetszik:)
Kedvenc szereplő: Mrs Collins
Legkevésbé kedvelt szereplő: Echo apja
Ami tetszett: a történet, az érzelmek, a szereplők többsége
Ami nem tetszett: Egyes döntések
Kedvenc idézet: "Furcsa humora van az életnek."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése