2015. augusztus 31., hétfő

E. Lockhart: A hazudósok

E. Lockhart We were liars nem vagyok hajlandó a magyar címén nevezni, mert borzasztó könyve egy újabb olyan mű, amire valószínű nem figyeltem volna fel a barátnőm nélkül, aki még angolul olvasta, és imádta. Mivel eléggé hasonló az ízlésünk, tudtam, hogy ez nekem is kell, hamarosan bejelentették a magyar megjelenést, majd a könyvfeszten elsőként vettem meg. Jó döntés volt, én is nagyon szerettem.

Ez nem egy könnyű olvasmány, pedig egyszerű nyári regénynek tűnhet, mégis teljesen más, mint amire eredetileg számítottam. Végig volt valami tragédia, ami belengte az egész történetet, de csak a végén derül ki, mi is történt. És hihetetlenül durván lesokkolt az esemény. Egyáltalán nem számítottam erre, nyilvánvaló okok miatt, de nem fejteném ki jobban, még mindig igyekszem tartani magam a spoiler-mentességhez.

Mindannak ellenére, hogy utálom a magyar címet, mégis magába foglalja a történet egy nagyon is fontos részét. (Pláne, mivel az angol címben is benne van a hazugság:D)* Mindig csodálkoztam, hogy tud valaki lényeges dolgokban hazudni, ráadásul hosszútávon titokban tartani az igazságot. Pedig ezt követte el Cady családja a lánnyal szemben. Szemrebbennés nélkül tették mindezt, úgy, hogy Cadence semmit nem érzékelt az egészből. Holott nem az lenne a család feladata, hogy támogassák egymást? Szeressék egymást? Ráadásul ennek szívből kéne jönnie, nem kényszerből.
"Mi vagyunk a Sinclair család.
Senki sem igényel törődést.
Senki sem téved,
senki sem hibázik."
Éppen a fenti okok miatt gyűlöltem minden felnőttett. A kapzsiság, a rengeteg veszekedés és áskálódás. Szörnyű, hogy a legkisebb gyerekek is érettebben viselkedtek, jobban átlátták a helyzetet. Aztán a fiatalok hoztak egy rossz döntést, aminek súlyos következményei lettek, de az őket körülvevő dolgok fényében érthető. Nem maga a dolog (amit most sem fogok elmondani, teljesen elrontaná a könyv élményét), mert az borzasztó, de mivel tinédzserek voltak, nem tudták, mi mást tehettek volna.

Most persze mindenki azt kérdezheti, hogy akkor miért is imádtam a regényt. Magam sem tudom pontosan megfogalamazni, de teljesen magával ragadott a stílus, a rejtély, Cady, Gat, Mirren és Johnny. Az ő karakterük mind-mind zseniálisak voltak, mindegyikük más volt, kidolgozottak voltak és legfőképp a felnőttek mellett felüdülést hoztak az érettségükkel, illetve azzal is, hogy csak voltak.


Negatívumként annyit tudnék igazán felhozni, hogy nehéz volt észben tartani, ki kicsoda, ki kinek a kije, és bér ott volt a könyv elején a családfa (amiért örök hálám), nem akartam mindig visszalapozgatni. Emellett pedig a térképet is imádtam, szuper a rajz, valamint, hogy hitelesebb kép alakult ki a fejemben a helyszínnel kapcsolatban. Egyszerűbb volt követni az esetleges leírásokat. 

Mindent összevetve újabb kedvenc könyvet avattam, de azt is megértem, miért ennyire megosztó. Mindenképpen egy bizonyos hangulat és érettség kell hozzá. Plusz pontot is kap, mert nem sorozat! :D

*Értitek, ugye? :D

Szerző: E. Lockhart
Cím: A hazudósok (We Were Liars)
Oldalak száma: 248
Megjelenés: 2015 (2014)
Kiadó: Ciceró
Borító: Nekem tetszik, de az eredeti szebb
Kedvenc szereplő: Gat
Legkevésbé kedvelt szereplő: A felnőttek
Ami tetszett: A vége, a stílus
Ami nem tetszett: A bonyolult családi kapcsolatok
Kedvenc idézet: "Nagyon kevés dolog van a világon, amin tudunk változtatni. Meg kell próbálni olyannak elfogadni a világot, amilyen."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése