Nagyon sok könyvvel kerültem közelebbi kapcsolatba a moly miatt. Mióta regisztráltam mindig látom, mi az aktuális kedvenc a könyvmolyoknál, mi az, amit szerintük érdemes elolvasni, így nyilván én is előbb belevágok, persze nem árt, ha alapból is érdekel a regény, mert például A szürke ötven árnyalatát soha nem olvasnám el, akkor sem, ha ez maradna az egyetlen könyv az egész világon. A Percy Jackson sorozat is azok táborát erősíti, akikkel gyakran összefutottam, dicsérték, és egyre inkább úgy éreztem, olvasnom kellene. Ennek ellenére féltem tőle, nem voltam benne biztos, hogy az én világom, és megint óriásit tévedtem. Egyszerűen imádtam A villámtolvajt, faltam a sorokat, izgalmas és érdekes volt.
A tizenkét éves Percy Jacksont mindig megtalálja a baj, már a sokadik iskolából tanácsolják el, miután megvédi magát a szörnyeteggé változott algebratanárnővel szemben. Senki nem hisz a fiúnak az esettel kapcsolatban, sőt igazából Percy sem képes hinni saját magának egészen addig, míg "össze nem fut" a Minótaurusszal. Egy nyári táborba kerül, ahol rá kell jönnie, Istenek és mitikus lények a XXI. században is élnek. Már ez is éppen elég megdöbbentő, hát még az hogy Percyt gyanúsítják Zeusz villámának ellopásával. A fiúnak tíz napja van, hogy előkerítse a főisten jelképét, és békét hozzon az Olimposzra. Vajon sikerül neki?
"Amint a hegy lábához értem, visszanéztem. A fenyőfa alatt, mely egykor Thalia, Zeusz lánya volt, Kheirón állt teljes lóember alakban, üdvözlésre felajzott íjjal. Szóval, semmi különös, csak egy tipikus kentaur gesztus egy tipikus halálba menőnek. Az utóbbi történetesen én vagyok. Tipikus."
