2016. június 1., szerda

Ez történt - 2016. május


Itt a nyár! Hát igen, vége van a májusnak, alig tudom elhinni, hogy már ennyire benne járunk 2016-ban, mikor még csak most kezdődött. És hogy mit is hozott a tavasz utolsó hónapja? Nem sok mindent. Mint észrevehettétek, most sem volt nagy pörgés a blogon, de az olvasás terén sem. Nem így terveztem, de ugyanakkor nem is bánom feltétlenül, hogy így alakult. Azt csinálom, amit élvezek, ami szórakoztat és, legfőképp, ami kikapcsol. Ez azt jelenti, hogy ez is egy sorozatos hónap volt leginkább. Végre valahára befejeződött a Mike és Molly, kifejezetten örülök neki, már nem volt olyan jó, mint az elején. Aztán rengeteg Gossip Girl-t néztem, hihetetlen mennyire tudom élvezni másodszor is. Szeretek újranézni/újraolvasni dolgokat, mert akkor már olyan dolgok is feltűnnek, amik korábban nem. Sorozatok terén még volt itt The 100 a harmadik évad zárásával, egy-két Rejtélyes igazságok rész, na meg persze néhány film is.

Említettem, hogy ez sem az olvasás hónapja volt nálom, mindjárt látjátok is, miért. Maga a hónap jól indult, ha azt vesszük, befejeztem a Szent Johanna gimi újraolvasást, így a nyolc kötetet sikerült kevesebb, mint három hét alatt ledarálnom. És elképesztően élveztem. Pontosan erre volt szükségem, és nagyon rossz volt, hogy nem volt több. Aztán itt megakadtam. A még márciusban elkezdett könyvvel semmit nem haladtam. (Ezt úgy értsétek, hogy ki se nyitottam...) Elkezdtem viszont angolul a Büszkeség és balítéletet angolul, mert kellene az irodalom esszémhez, de még a feléig sem jutottam el három hét alatt. A heti célom ezt befejezni, majd jöhet az S. J. Watson regény, és utána a többi. 

Sorban az olvasások:
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. - Ketten
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. - Örökké
Jane Austen: Pride and Prejudice

Beszerzések:
A múlt havi összegzőben már említettem, hogy rendeltem könyveket, de nem fedtem fel, miket. Nos, úgy alakult, hogy beszereztem az egész Végzet Ereklyéi sorozatot. Nagyon-nagyon boldog vagyok, csodaszépek, alig várom, hogy végre megismerhessem a teljes történetet. A Csontvárost korábban már olvastam, de mindenképp újra fogom olvasni ahhoz, hogy a további részekhez ne legyen zavaró, hogy nem emlékszem egy-két történésre. Tehát összességében hat könyvvel gazdagodott a könyvespolcom.

A blog:
Most sem volt túlságosan hangulatom az értékelésekhez, de, mint már többször írtam, igyekszem nem nyomást gyakorolni magamra ezzel kapcsolatban, mert csak elveszne az egész varázsa. Azért nem mondanám, hogy teljesen gáz hónapot zártam volna, hiszen négy bejegyzés így is született, ezek között volt két értékelés, egy Cover Reveal és egy Book Tag.

A hónap dalai:



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése