2016. június 18., szombat

2016-os filmes kihívás


Mint azt a címből leszűrhettétek, ma egy kicsit másmilyen bejegyzéssel készültem nektek. Bár a blog fő témája nyilvánvalóan továbbra is a könyvek, úgy érezem, miért ne hozhatnék időnként filmes/sorozatos bejegyzéseket is? Most ehhez volt kedvem, hogy a jövőben lesz e tényleg több filmes bejegyzés, még nem tudom, a nyáron valószínűleg több minden kialakul a bloggal kapcsolatban. Visszakanyarodva az eredeti témához, ma megmutatom nektek azt a listát, amit a 2016-os filmes kihívásra állítottam össze. 

Amit tudni kell a kihívásról, hogy lényegében hasonló a Reading Challenge-hez, 50 különböző szempont szerint kell filmeket megnézni, viszont lényegesen könnyebb teljesíteni, mert mégiscsak másfél-két óra alatt letudható egy-egy pont. :D Itt is vannak olyan szempontok, amiket nem érzem úgy, hogy nekem valóak, ugyanakkor azok is nagyon izgatnak, szeretek mostanában más típusú filmekbe is belekóstolni. Akkor jöjjön is a lista, illetve amit már láttam, ott egy-két mondatban még a véleményemet is olvashatjátok. 

1. Némafilm: Aranyláz (1925) - Már megnéztem, és rájöttem, a némafilmek nem nekem valóak.
2. Több, mint két és fél óra: A nyomorultak (2012)
3. Képregény-adaptáció: St. Trinian's 2. - A Fritton arany legendája (2009) - Szintén megnéztem, és sokkal jobb, mint amire alapból számítottam, aki szerette az első részt, annak ez is tetszeni fog.
4. Magyar: Made in Hungaria (2009)
5. Nem angol nyelvű: Kislány a küszöbön 2. (2013)
6. Western: A kártyás, a csaj és a mesterlövész (2009)
7. Filmsorozat első része: A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége (2001) - Hosszú kínszenvedés volt. Maga a történet érdekes lenne, de nem ilyen hosszúra nyújtva...
8. Filmsorozat utolsó része: Bajos csajok 2. (2011) - Bárcsak soha el se készült volna!
9. Dokumentumfilm: Aki megteremtette Harry Pottert - egy év J. K. Rowlinggal (2007) - nem kedvelem a dokumentumfilmeket különösebben, de Jo és a Harry Potter bármikor, bármilyen formában jöhet:D
10. Kult-klasszikus: Casablanca (1942)
11. Animációs: Merida, a bátor (2012) - Nagyon-nagyon tetszett, aranyos volt, bárkinek ajánlom!
12. Egy film, amit szégyellsz, hogy nem láttál: Csillagok háborúja I. - Baljós árnyak (1999)
13. Gimnáziumban játszódó: The DUFF (2015) - Meglepően jó volt (a könyvet nem olvastam).
14. Zs kategóriás: Sharknado - Cápavihar (2013)
15. Film 1950 előttről: A nagy Gatsby (1949)
16. Más ember által választott: Lopott idő (2011) - Nem volt rossz, érdekes volt, de azt hiszem olyan film, amit legalább kétszer látni kell, hogy igazán legyen értelme az egésznek.
17. DNF - Do not finish (Be nem fejezett): A LEGO-kaland - Soha. Többet.
18. Egy rendező, akitől még semmit sem láttál: Óz, a hatalmas (2013)
19. Könyvadaptáció: Szerelmünk lapjai (2004)
20. 2016-os: A hűséges (2016)
21. Előzetesét a TV-ben láttam: Bazi nagy francia lagzik (2014) - Ez is meglepően jó volt, vígjáték, de nem alpári.
22. Fantasy: Percy Jackson és az Olimposziak - Villámtolvaj (2010) - ITT írtam a filmről néhány gondolatot.
23. Krimi: Holtodiglan (2014)
24. Várólista legaljáról: Rómeó és Júlia (2006) a fókás verzió...
25. Akció: Az emlékek őre (2014) - Nem volt rossz, érdekes az alaptörténet, de úgy érzem, hogy az a tipikus fajta adaptáció, amit nem értesz teljesen, ha nem olvastad a könyvet. :/
26. Ázsiában játszódó: Egy gésa emlékiratai (2005)
27. Oscar-díjas: A király beszéde (2010)
28. Gyilkosság köré épülő: Gyilkosság az Orient expresszen (1974)
29. Disztópia: Elysium - Zárt világ (2013) - Az alaphelyzete jó, de nagyon nehezen tudta csak fenntartani az érdeklődésem.
30. Random választott: A Szépség és a szörnyeteg 2. (1997)
31. Életrajzi: A Vaslady (2011)
32. Sci-fi: Mentőexpedíció (2015) - Imádtam!!
33. Abból az évből, mikor születtem: Reszkessetek, betörők! 3. (1997) - Ami jó volt először, majd másodszor is, harmadszor nem eladható. Pléne nem Kevin nélkül...
34. Csak a plakát miatt: Magic Mike (2012) jó, hát na, nem nehéz felfigyelni a plakátra:D
35. Film nem emberi szereplőkkel: Rio (2011) - Nagyon aranyos és szórakoztató volt.
36. Háborús: Ryan közlegény megmentése (1998)
37. Thriller: A vizsga (2009)
38. 90 percén rövidebb: Karácsonyi lidércnyomás (1993)
39. Egyszavas cím: Minyonok (2015)
40. Vígjáték: 500 nap nyár (2009)
41. Női rendező: Beszélnünk kell Kevinről (2011)
42. 30 év alatti rendezőtől: Whiplash (2014)
43. Musical: Annie (2014) - Szívmelengető, kicsit szomorú is, talán kiszámítható és klisés, de meglepően jó film. Egyedül talán az zavart benne, hogy állandóan dalra fakadtak. :D
44. Egy film, amitől félsz: Ide még nem választottam
45. Egy film rossz kritikával: Jack és Jill (2011) - Még mindig gyászolom az elpusztult agysejtjeimet...
46. Címében szerepel szám: A felhők fölött 3 méterrel (2010)
47. Film-noir: Hosszú álom (1946)
48. Kosztümös: Büszkeség és balítélet (2005)
49. Sport: Talajfogás (2006) - Nagyon tetszett, a vége különösen jó volt.
50. Népszerű franchise egyik része: A Vasember (2008)

Remélem tetszett ez a kis random bejegyzés, ti mit tennétek fel a listátokra? Mik azok, amiket ezek közül már láttatok, és estleg ajánljátok is, vagy éppen nem? :D Ahogy láthatjátok, elég sok olyanba futottam bele, ami nem tetszett, de olyan is volt már, ami szinte kedvenc lett, a többire pedig kíváncsi vagyok, nem kizárt, hogy később majd frissítem a bejegyzést, hogy lássátok, hogy haladok. Addig is jó filmnézést/sorozatozást/olvasást vagy akármit kívánok nektek! :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése