Cecelia Ahern könyveitől rengeteget vártam, nagyon jó értékelések kerültek elém, ám azt kell mondjam, eddig egyik általam olvasott könyve sem érte el az elvárt szintet. Három művén vagyok túl, ebből kettő, az Ui.: Szeretlek és az Ahol a szivárvány véget ér kifejezetten tetszett, viszont egyik sem volt tökéletes, nem adták meg kifejezetten azt a Hűha! érzést. Aztán ott volt a harmadik, A szerelem kézikönyve, amit nem szerettem, sok negatívumot fedeztem fel, ami mellett eltörpültek a jó dolgok. Az Ui.: Szeretlekkel a film ismertetett meg, nagyon kíváncsi voltam, miért szereteik az emberek, így megnéztem, imádtam, tudtam, hogy a könyv is kell. Viszont azt kell mondjam, összességében a film jobban elnyerte a tetszésemet.
Vannak azok a regények, amiknek világába bele akarunk csöppeni, azt kívánjunk, bárcsak abban születtünk volna meg, bárcsak mi élhetnénk át azokat a dolgokat, amikről olvasunk. Aztán ott vannak azok a történetek is, amiket szerettünk, ám nem akarjuk átélni. Nos ilyen ez a könyv is. A történet kezdetén megismerkedünk Hollyval, akit férje elvesztése, természetesen, teljesen összetört. Nincs kedve semmihez, úgy érzi Garry nélkül nincs értelme az életének, ám egy nap csomagot kap, melyben több boríték lakozik. Garrytől. Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap elsejét, ugyanis akkor bonthatja ki a következő borítékot, ami mindeig egy feladatot, üzenetet tartalmaz férjétől. Ezek az apró dolgok segítenek Hollynak visszatalálni a saját útjára, új barátokat szerez, kilép a komfortzónájából. Újra megtanul élni.
"Fárasztó volt a létezés. Holly belefásult abba, hogy harcoljon az emlékeivel és a gondolataival. Sokkal erősebbek voltak, mint a teste."
