Sosem voltam olyan, aki rajong a cirkuszokért, egyszerűen nem vonzott az egész. Persze nem utálom őket, de soha nem éreztem égető vágyat, hogy elmenjek egy előadásra, bármennyire is lehet lenyűgöző. Mert biztos az, ugyanis a Lány a kötélen című regény olvasása során ámulatba ejtettek a különböző produkciók, pedig nem is láttam őket, csupán a fejemben éltek a mozdulatok, nem is voltak annyira nagyon részletezve, mégis a hatáskörébe vont. Már belegondolni is félelmetes, hogy egy drótkötélen sétálgat valaki a semmi fölött, mintha teljesen természetes lenne.
"Az egyik első lecke, amelyet korán megtanul az ember a cirkuszi életről, hogy a tétovázás éppolyan veszedelmes lehet, mint a meggondolatlan kapkodás. Folyamatosan mozogni kell előre, máskülönben a közönségnek nincs mit figyelnie. Mozgás közben megszületik a cél is. A mozgással együtt jár a felfedezés is."
A történet nagyon erőteljes Rómeó és Júlia párhuzamra épül, ez vitathatatlan, már a fülszövegből is látszik. Adott ugyanis két család, a Garciák és a Maronik, akik évtizedek óta ellenségekként tekintenek egymásra. Természetesen mindketten ugyan annál a cirkusznál kezdenek dolgozni, majd a családok fiatalabb tagjai kezdenek egymásra találni, ahogy ez lenni szokott. A párhuzamot erősíti a két főszereplő névválasztása is: Jules és Remy. Mindehhez pedig hozzáadódik, hogy még maszkabált is rendeznek. Pont e miatt kicsit tartottam a könyvtől a jó értékelések ellenére is, de úgy gondoltam, egy próbát mindenképp megér. És mennyire jól döntöttem! Hiszen a történet koránt sem ennyi. Jó, tudom, a fülszövegből is látszott ez, és a miatt is akartam elolvasni, de még mindig jobb kételkedni, aztán pozitívan csalódni, mint sokat várni, és pofára esni.
