Talán túl nagy elvárásokkal álltam neki a könyvnek, mert közel sem volt annyira kiemelkedő, izgalmas, mint vártam. Vannak pozitív részei, de sajnos a negatívum itt most kicsit jobban átlépi azt a bizonyos vonalat.Egyszerűen beleszerettem a fülszövegbe, hiszen egy könyv, ami Edgar Allan Poe művein, világán alapul, és nagyon kíváncsi voltam mi is sül ki belőle. Hogyan oldja meg az írónő a két világ találkozását, hiszen azok eléggé különböznek egymástól. Egyrészt ugye ott volt Isobel világa, a valóság, a pom-pom lányok, tipikus amerikai gimnazisták világa, másrészről pedig ebbe beleépítette Poe misztikus, rejtélyekkel teli világát. Izgalmasan hangzik? Igen. Hogy jó volt e kivitelezés? Nem.
Maga a regény több, mint ötszáz oldalas, de sajnos nem csak azért, mert sok minden történik benne, hanem azért, mert az írónő mindent minimum három, de lehetőleg inkább tízhez közelítő mennyiségű jelzővel írt le, és ez az, ami engem halálra idegesített. Semmit sem hagyott a képzeletbe, mindent a szájába rág az olvasónak, ami nem igazán szerencsés, hiszen azért olvasunk, hogy el tudjuk képzelni a dolgokat, fejlődjön a képzelőerőnk, és sokan nem is szeretik, ha ezt az élményt elveszik tőlük, például én sem. Ezzel szemben a vége egész érdekes, izgalmas volt, bár brutál a függővége, és nem is értem igazán, hogy mi van. :D
A karakterek is érdekesek voltak, sokszor nem igazán tudtam eldönteni, hogy én most szeretem e az illetőt, vagy nem. Isobel is ilyen szereplő volt, néha nagyon okos volt, talpraesett, néha meg túl kislány, túlságosan nyafogós, szóval megmaradt semlegesnek.
Vren-t viszont végig kedveltem. Furcsa, különleges, okos, és szereti Poe-t! Végig fent tartotta az érdeklődésem, hogy mit ír, mi történik vele, körülötte. És szerencsére nem egy tipikus fiú karakter, aki focizik, és azon kívül csak az érdekli, hogy minél több csajjal jöjjön össze. És még néha a humora is megmutatkozott!
A többi szereplőtől szinte majdnem kivétel nélkül falra tudtam volna mászni, mert annyira tipikus, amerikai, gimnazista focisták és pom-pom lányok voltak, hogy elképzelni se lehetne jobban."-[...] Én fogom a halott csaj szerepét játszani?
[...]
-Te soha nem lehetnél Lenore. [...]-Igen? És miért nem?-Egyrészt - felelte jegyzetelés közben -, te még élsz."
Amire most jöttem rá, hogy a könyv erősségei közé tartozik az is, hogy hűen mutatja be a sztereotípiák jelenlétét, hiszen ott van a gót fiú, akit mindenki lenéz a kinézete miatt, és ott vannak a menők is, a pom-pom lányok, klikkesednek, nem hajlandóak "keveredni" másokkal, mert ők a legjobbak.
"-Csak azért, mert én szeretek az élet napos oldalán élni, élvezem, hogy szőke vagyok és a pompom lányok mezét viselem, nem jelenti azt, hogy ostoba vagyok. Nagyon elegem van már ebből.Összességében valószínű elolvasom majd a további részeket, hogy megértsem a dolgokat, és megtudjam mi is alakul ki ebből. Egy olvasást azért megér a könyv.
-Csak azért, mert feketét viselek és személyes naplót vezetek, nem jelenti azt, hogy holnap felrobbantom a sulit vagy agyatlan pompom lányokat fogok terrorizálni, ha már itt tartunk."
Szerző: Kelly Creagh
Cím: Soha már (Nevermore)
Oldalak száma: 528
Megjelenés: 2013 (2011)
Kiadó: Könyvmolyképző
Borító: Nekem tetszik, megragadó, könnyen fel lehet rá figyelni
Kedvenc karakter: Vren
Legkevésbé kedvelt karakter: Brad
Amit szerettem: Az alapötlet, Vren, Poe
Amit nem szerettem: A túl sok jelző
Kedvenc idézet: "Ha nincs út, akkor teremts egyet!"
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése