2016. szeptember 1., csütörtök

Ez történt - 2016. augusztus


Véget ért a nyár, kezdődik az iskola. Már akinek, nekem például majd csak októberben, így a következő hónapot arra szánom, hogy beérjem magam kicsit az olvasmányaimmal, esetleg sorozatokkal és filmekkel. Na nem mintha nem ebből állt volna az augusztusom... :D Nagyon sok a szabadidőm, ez a hónap viszont mindenképp csak a sorozatoké volt, abból sokat néztem, jól esett, de most próbálok kicsit visszavenni belőle, mert érzem, kicsit sok volt, kissé függő lettem így nyár végére. Mármint nagyobb függő, mint eddig. A bloghoz most sem éreztem hatalmas késztetést, időnként rám jön, írok egy bejegyzést, de ennyi. Azt viszont még mindig tartom, hogy szeretnék ennél többet írni, többet foglalkozni vele, rendszert vinni az egészbe, de, mint azt az előző havi összegzésbe is írtam, a kivitelezés nehézkes. Majd meglátjuk, hogyan alakul.

Máskor is írtam már, hogy nem olvastam sokat az adott hónapban, most viszont tényleg nem. Ez annyit jelent, hogy egyetlen árva könyvet sem fejeztem be. Még mindig az Üvegvárost nyúzom, több, mint egy hónap alatt csak a feléig jutottam, de ez nem azt jelenti, hogy nem jó, csak egyszerűen most nem vagyok olvasós kedvemben, inkább színeztem, vagy naplót nyírtam. Mindenesetre szeretném még jövő hét hétfőig befejezni, és akkor jöhet a többi, amit idénre még beterveztem. Persze nem fog összedőlni a világ, ha nem fogok a lista végére érni, azért olvasok, mert szeretek, nem azért, hogy kihívásokat teljesítsek. Attól függetlenül, hogy csomóra feljelentkeztem Molyon. :D

Beszerzések:
Rémlik valakinek, hogy az előző hónapban itt megemlítettem, hogy szeretném az új Harry Potter kötetet, de túl drága? Hát az úgy volt... Hogy megrendeltem. :D A pénztárcám azóta is nagyon sír, és tényleg nevetségesen áron adják, de hát mit lehet tenni. Hardcore Harry Potter-rajongóként muszáj volt, kíváncsi vagyok nekem hogy fog tetszeni, elég szkeptikus vagyok, így nem csalódhatok túl nagyot. Ezen kívül pedig anyáék megleptek a hatodik résszel németül, így már négy kötet van meg, lassan de biztosan ezen a nyelven is meglesz a sorozat.

A blog:
Ezen a téren újfent teljesen átlagos hónapot zárhatunk, bár szigorúan véve csak egy értékelés került fel, de született két bejegyzés a Wreck This Journal-omról, valamint kitöltöttem egy Tag-et, és borítót is lepleztünk. Azt pedig továbbra sem tudom kijelölni, melyik napokon várjatok bejegyzést. Jönnek, ahogy jönnek, meglepetés lesz. :D

Ezeket néztem:

Once Upon A Time (Egyszer volt, hol nem volt)
Még a hónap elején fejeztem be, azóta kétségbeesetten várom a hatodik évadot. Egyszerűen imádtam a sorozatot, hogy mindenki mindenkivel kapcsolatban áll, és bár az ötödik évad évadzárója nem volt olyan jó, mint a többi, kíváncsi vagyok mit hoznak ki ebből az egészből. Spoilereket nem írnék, aki láttam úgyis tudja, mire gondolok.

Pretty Little Liars (Hazug Csajok Társasága)
Az ediggi legrosszabb évada a PLL-nek a hetedik. Egyszerűen nevetséges, amit már itt művelnek, ugyan azokat a köröket furjuk, mint a legelején, ígérgetik a válaszokat, de semmi... Az évadzáróban az eddigi leglátványosabb halált láthattuk. Elvileg. Gyakorlatilag még mindig nagyon nevetek, ha rágondolok... És már az sem hatott meg, hogy csak áprilisban jön az évad második fele, de a következő tíz részt már kibírom valahogy, és akkor szerencsére végre-valahára búcsút mondhatunk a sorozatnak.

Young and Hungry
Egyszerűen zseniális sitcom! Nagyon hamar ledaráltam az eddigi részeket, vicces volt, kikapcsoló, bár egy idő után Gabi és Josh bénázása bosszantó volt, mégis szinte kedvenc lett. Jók a színészek, nagy kedvenc Sofia és Yolanda lett, mindenképp megéri adni egy esélyt a sorozatnak!

Glee - Sztárok leszünk!
Azt hiszem sok mindent elmond, hogy három hét alatt bedaráltam az összes részét. Egyszerűen beleszerettem a sorozatba, nagyon megszerettem a szereplőket, de azért nem volt tökéletes. A második generációs Glee igazából csak utánzat volt, mágis megszerettem őket, egyedül az ötödik évad második felével volt problémám, ott kicsit megakadtak a dolgok, de összességében imádtam, a zenék majdnem mind szuperek voltak, sokat még a megnézés után is hallgatok YouTube-on, nagyon örülök, hogy adtam neki egy esélyt. 

Faking It (Simlis spinék)
Egyelőre csak két részt néztem meg, így sokat nem tudok mondani, annyi biztos, hogy kicsit képtelen és bugyuta az egész, majd meglátom, hogy fog tetszeni. A magyar cím viszont borzasztó...

Kislány a küszöbön 2
Újabb második rész, amire nem lett volna szükség, nagyon sokszor csak az előző rész eseményei ismétlődtek, ugyanakkor igazából két óra alatt semmi nem történik benne. Azaz SEMMI. És akkor e mellett voltak jó pillanatai, olyanok, amik megnevetettek, úgyhogy még mindig nem tudom mit is gondoljak igazán a filmről. :D

The Greater Good
Sokáig húztam a megnézését, pedig sokan dícsérik. Hát nekem sajnos nem igazán jött be. Nem azt mondom, hogy borzasztó lett volna, érdemes adni neki egy esélyt, meg hát eleve csak rövidfilm, de nem ért fel az elvárásaimmal sajnos.

Severus Snape and teh Marauders
Na ez viszont tetszett. Persze nem canon, és nem tökéletes, nekem tetszett, ahogy bemutatja, milyenek is voltak igazából a Tekergők. Mert bármennyire is szeretnénk azt gondolni, hogy jó emberek voltak, valójában nem volt minden olyan csodás velük kapcsolatban. Ott van James, aki szerint jó poén folyamatosan másokat szívatni, mert kicsit más, nem szimpatikus. Aztán Sirius, aki mindenhez asszisztál, Peter aki vakon követi őket, és Lupin, aki ezek után nem tehet nagyon mást. Azért még kedvelem őket, csak kicsit máshogy is fogok tekinteni rájuk ez után.

Shrek - Lord Farquaad szelleme
Egy újabb rövidfilm, de nem igazán jött be. Nem volt kifejezetten rossz, de valahogy nem fogott meg, szerintem az alapötlet, történet jó, de nem rövidfilmként, egyszer elmegy. 

Egy cipőben
Nem rossz film, de egy kicsit hosszú. Ezt a történetet nem biztos, hogy kellett volna több, mint két óráig húzni, de igazából annyira nem is volt elhúzott. Ami viszont visszavett az élményből, hogy - hiába láttam már nagyjából - vígjátéknak gondoltam, mivel snitten rajta van a vígjáték műfaj. Hát ez nem az, inkább dráma, de abban azért jó, csak lehet, máskor kellett volna megnéznem.

A hónap zenéje:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése